Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Ahová csak lépünk, építkeznek

Szeged - Lezárásba botlunk Szegeden a Kálvária és a Boldogasszony sugárúton, a Gutenberg utcában és a Rókusi körúton. A nagy forgalomkorlátozások még csak ezután jönnek. Írja meg véleményét!
Ahová lépünk, szinte mindenütt építkeznek Szegeden. Május végén kezdte el a Gutenberg utca 400 millió forintos nagy átalakítását a kivitelező Sade Magyarország Kft. Az építkezés most jár félidejénél, októberre kell átadni a vegyes használatú utcát, faltól falig díszburkolattal, fasorral, ahol gyalogosok, kerékpárosok mellett autók is járhatnak majd, legfeljebb 30-cal. Szakaszosan halad az építőcég, hogy a munkával az üzleteket, lakóházakat se vágja el a világtól; a Tisza Lajos körút–Bolyai utcai részen már befejezték a közműcseréket, és dolgoznak a vezetékrekonstrukción a nagykörútig. A keresztforgalmat útszűkülettel átengedik. Rövid időre zárják le hermetikusan a mellékutcák csatlakozását, amikor a kereszteződéseket burkolják.

Ahová csak lépünk, építkeznek KÉPGALÉRIA

A Gutenberg utca a belváros-rehabilitációs program része, a belváros életét azért nehezíti meg különösen, mert a vele párhuzamos főcsapást, a Kálvária sugárutat is felbontották – a tömegközlekedési nagyprojektben. Őszre készül el az SZ 3 Konzorcium a 3-as villamosvonal új vágányhálózatával a Dugonics tér és a Vadaspark végállomás között, 2 milliárd forintból. A villamosforgalom egy hónapja szünetel, az autóforgalom egy irányban, a belváros felé haladhat. A sugárutat a nagykörút és a Tisza Lajos körút között fordítják fel: a közműkiváltás és sínfektetés után faltól falig burkolatot is cserél az építő, és fasort is ültet. A nagykörútba egyelőre egy hétig „lógnak bele" a csatornázás miatt; ott a Mars tér felé egy sávra szűkül az út, nagy a torlódás. Ennél is nagyobb lezárásokat a nemsokára a kereszteződésekben folytatódó vágányépítés hoz magával; az építés idejére korlátozzák az átjutást a Kálvária sugárút nagykörúti, Vásárhelyi Pál utcai és Boros József utcai kereszteződésében. Könnyítésül hétvégén megfordul a Dáni utca menetiránya: a Kálváriáról elérhető lesz a Gogol utca.

Korlátozások a Mars tér körül

A Mars tér felújításához kapcsolódóan az U pavilon előtt a jövő héttől lekanyarodó sáv épül a nagykörúton, ezért útszűkületre kell számítani. Az egyetem mérnöki kara előtt lezárják az utcák, ott díszpark lesz.

Az új rókusi 2-es villamosvonal – megírtuk a héten – befejezésére a kivitelező Szeged Villamos 2 Konzorcium várhatóan szeptember közepéig kap haladékot a várostól. A 2,1 milliárd forint értékű építkezés eddig szinte észrevétlenül zajlott a szárnyvonal két végén: a rókusi csomópontnál, valamint a Rókusi körút Csongrádi sugárút és Csáky utca közötti részén, ahol a körút oldalán megy majd a villamos. Ám ahhoz, hogy ezt a két részét összekössék, a Tesco és a Kisteleki utca között kiszélesítik az körutat, a vágányokat pedig a körút közepén fektetik le. Ez hamarosan nagy forgalomkorlátozással jár: a körútnak ezen a részén egy-egy sávra szűkül a forgalom, a Szatymazi utcánál megszűnik a kanyarodó sáv és a keresztforgalom.

Visszakapjuk a Boldogasszony sugárutat

A Boldogasszony sugárút–Bécsi körút kereszteződésben napokon belül helyreáll a forgalom. Az új klinikai központ építéséhez kapcsolódó 430 millió forintos közműépítés, amit az SC Biopolisz Konzorcium a nyár végére vállalt az Oldal, a Semmelweis utcában és a Bánomkert soron, tovább folytatódik.

Olvasóink írták

80 hozzászólás
  • 80. sven 2010. július 21. 05:44
    „Azt hallottam, hogy a Dugó tér azért lett szépen rendbe hozva, hogy az ott megnyiló egységnek jobb legyen. Aki érti az érti. A Guttenberg utca meg a sógor-koma- jóbarátok miatt. Hát kell ez nekünk? Mindjárt itt a szeptember, és repulsz...................!!”
  • 79. reagens 2010. július 20. 08:43
    „Egyáltalán nem túlzás véleményem szerint a frontvonal hasonlat. A túlzás az anno az volt hogy "dübörög a gazdaság"...”
  • 78. szatyi 2010. július 19. 21:55
    „"Namost az életszínvonal a béka segge alatt, a város olyan mint Szarajevó a háború idején, szétlőve, kráterek, lövészárkok mindenütt, se busz, se villamos, por és szemét."

    Azért ennyire nem rossz a helyzet.”
  • 77. sven 2010. július 19. 16:56
    „A Guttemberg nagyon szép lesz, de mi lesz a Gogol utcával? Már tolókocsival és bottal sem nagyon lehet rajta járni? Botladozás, bukdácsolás. A fák gyökereitől nem folyik el a viz a csatornába. Ez érdekel a lakókon kivül valakit? Hová menjünk, kihez forduljunk?
    Felujitott utca mellett kész káosz!
    Vagy mégis rendezésre kerül a Gogol utca is?”
  • 76. reagens 2010. július 19. 08:54
    „Ha Botka azzal számolna, hogy a városvezetés élén marad, akkor biztos nem ezt csinálná, negyede ennyi "városfejlesztés" nem volna! Mert ugye szép meg jó az uniós pénzek "lehívása" (lenyúlása), de az unió 100%-ban semmit nem finanszíroz, általában 50% önerő kell (az esetek kisebb részében elég 30% is). NAMOST EZÖK ÚGY ELADÓSÍTOTTÁK A VÁROST, HOGY KÁPRÁZAT! De ez ment az elmúlt 8 évben, ezt csinálták az országgal is.
    Emellett abszolút "használhatatlan" a város. Ami a fő feladatuk ugye, hogy Szegedet infrastruktúrálisan működtetni és JÓL működtetni.
    Namost az életszínvonal a béka segge alatt, a város olyan mint Szarajevó a háború idején, szétlőve, kráterek, lövészárkok mindenütt, se busz, se villamos, por és szemét. A walesi bárdokból: "... te tetted ezt király!"
    Abban biztos vagyok, hogy ezök ellenére botka bárót beszavazza a vakokból és értelmi fogyatékosokból álló fanklubbja a városházára, de hatalma nem lesz mert a józan többség mást ültet a székébe.
    (Úgy hallottam, hogy zsiványi már kilépett A Pártból, igaz ez? :)) )”
  • 75. Katyvaszka 2010. július 18. 20:04
    „Esetleg el kellene kezdeni a Nagykörút ismételt felújítását, és a Vásárhelyi Pálét is, aztán tényleg nem kellene a városban közlekedni. Ez a jó szegedi "forgalomcsillapítás". Szerencsétlen idegeneket sajnálom igazán, akik betévednek az itteni káoszba. Szerencsétlenek a zéró tájékoztató táblának köszönhetően szerintem órákig bolyonganak, mire ki bírnak kecmeregni ebből a káoszáradatból. De valljuk be a mi helyzetünk se könnyű, gondos tervezésnek kell megelőzni az indulást, nagyjából kitalálva azt az egérutat, ahol még talán nincsenek lezárások. És ez sajnos az OKOS szervezésnek köszönhetően egyre nehezebb... DE milyen jó lesz ha kész lesz (ha kész lesz), csak az a baj látva az egymásnak ellentmondó terveket közlekedni lesz baromi nehéz.”
  • 74. Judith 2010. július 18. 15:45
    „Megértem hogy szépíteni kell a városunkat,de hogy ennyi építkezés és javítás legyen az már sok. Közlekedni alig lehet.”
  • 73. Judith 2010. július 18. 15:37
    „Pár éve semmi más nem történik Szegeden csak földtúrás lassan vakondnak érzem magam. Kitalálhatnának valami hasznosat is ami mindenkinek jó, nem csak egyeseknek.”
  • 72. web 2010. július 17. 17:52
    „noooooooooooooo komment!!!!!!!!!!!”
  • 71. török 2010. július 17. 13:49
    „62. Nem tudom, mióta tisztasági festés az, hogy új tornacsarnokok, új szárnak épülnek iskolákhoz, felújítják a nyílászárókat stb. Tájékozódj ember, mielőtt hülyeségeket írsz!!!

    66. Minden felújítás megköveteli a maga kellemetlenségét. Én most a lakásomat újítottam, rohadtul kényelmetlen volt ez az egy hónap. Most viszont minden szép és jó, ezerszer jobb, mint előtte. Erről szólnak a rekonstrukciók. Amúgy meg én rendszeresen tudom majd használni a 2-es vonalat, úgyhogy örülök, neki, hogy megépül...”
  • 70. Zsoltee0716 2010. július 17. 12:43
    „Figyelem! Útfelújítással kapcsolatban!
    http://www.szegedvaros.hu/szolgaltatas/letoltesek/cat_view/327-koezbeszerzesi-eljarasok/433-utrekonstrukcio-2010.html

    Kérdéseiteket tegyétek fel a szegedvaros.hu oldalán az üzenetküldésre kattintva!”
  • 69. rozator 2010. július 17. 09:13
    „Az új körforgalmat is csak addig fikáztátok, amíg kész nem lett! Azóta nagy a "kuss"!(se nagy baleset, se eltévedés!)Erről ennyit!”
  • 68. apatfalvifaszagyerek 2010. július 17. 04:29
    „"Sőt, ha valaki elárulja, mi értelme ennek a 2-es villamosnak, azt meg is köszönöm. "
    én tudok ERRE VÁLASZOLNI:
    SEMMI ÉRTELME.
    BUKOTT PROJEKT-BUKOTT ESZME KÖVETÖINEK.”
  • 67. Ebgondolat 2010. július 16. 23:29
    „62. hozzászólás nandor002 2010.07.16. 20:12
    Hiába akarsz munkahelyeket látni, ha nincs MEGFELELŐ munkaerő!!!
    Ahogy már a jómultkor szó volt róla, ide jött volna egy gyár, ha kapnak 150 szakmunkást! De nem volt 150 megfelelő szakmunkás, ellenben van 500 jogász!! Na, ezen kellene eltünődni!!!!!”
  • 66. petite_etoile 2010. július 16. 23:23
    „dodboy: Soxeretettel meghívlak lakni ide a Rókusi körútra...Dolgoznak nappal? Nem baj. Nem tudok normálisan közlekedni, tiszta kosz leszek, mire eljutok a buszmegállóba? Ugyan már. Balesetveszélyesek a kis deszkából összeeszkábált hidacskák, amiket nekünk, gyalogosoknak kellene használnunk? Kit érdekel. Tele van porral a tüdőm, mert szellőztetni normálisan nem lehet? Na az már érdekel.
    Az, hogy néha éjjel is dolgoznak és nem alszom, semmitmondó tény ...
    Sőt, ha valaki elárulja, mi értelme ennek a 2-es villamosnak, azt meg is köszönöm. Valaki nagyon megggazdagodott ebből a projectből. Mi meg szívunk.”
  • 65. Sportplusz 2010. július 16. 23:03
    „botka csapat öszig még akar egy kis pénzt " kiszivatyuzni " a főlősleges város rombolásbol .. mert utánna " lapát " nem a kezükbe ..alájuk és tünés”
  • 64. dodboy 2010. július 16. 20:20
    „Miért kell mindig mindenben a rosszat látni? Baj ha a közművek megújulnak? Baj h a közlekedésünk talán jobb lesz? Minden baj??? Nem értem, SÍRNI MINDENKI TUD, DE TENNI...! Akkor legyen mindenkinek nagy a szája, ha tesz is nem csak papol.....”
  • 63. szegedimelós 2010. július 16. 20:13
    „Valódi munkahelyeket Szegeden!”
  • 62. nandor002 2010. július 16. 20:12
    „Szánalmas ha feltúrt utcákat ahol nem dolgozik senki fejlesztésként akarják eladni. Annál csak az szánalmasabb ha az óvodák, iskolák évenkénti tisztasági festését akarják fejlesztésnek titulálni. Új munkahelyeket szeretnék látni. Erre nem volt képes Botka László.”
  • 61. apatfalvifaszagyerek 2010. július 16. 20:04
    „srac 20
    a katyus utakat kellene elöbb felujitani
    aztan jöhetne a többi!
    de nem forditva!”
80 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hőségben is edz Janics Natasa

Hiába mértek néhány napja Szegeden 38 fokot, a vb-re készülő kajakos olimpiai bajnok, Janics Natasa a hőségben sem tart pihenőt. Tovább olvasom