Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Ajándékozási adok-kapok

Leggyakrabban falinaptárt, határidőnaplót, asztali órát, névjegykártyatartót, kulcstartót, pólót, tollat és törülközőt küldenek egymásnak a cégek karácsonykor. Az ajándékozási adok-kapokból néhányan már kiszálltak: inkább jótékonysági célra fordítják a több millió forintot.
A karácsonyi ajándékozási láz nemcsak a családoknak okoz évente fejtörést, hanem cégeknek is. Ahol marketingcsoport működik, a főnöknek nem kell sokat gondolkodnia, de van olyan vezető is, aki személyes ízlésének megfelelően választja ki az év végi ajándékokat. A szegedi Printker Office Land Rt. vezérigazgatója, Varga Péter érdekes kettősségre hívta fel a figyelmünket: vannak, akik százasával vitték az igény szerint gravírozott tollakat áruházaikból, ugyanakkor az ő cége régebben sokkal több ajándékot kapott év végén.

– Nem lettünk kisebbek, inkább a vállalkozások kevésbé költenek ilyen jellegű ajándékra a reklámkeretből. Nálunk sem szokás az ajándékozás, de minden fontosabb partnerünknek küldünk karácsonyi lapot – mondta a vezérigazgató, aki elárulta: a dolgozóiknak évente négy-öt összejövetelt tartanak. A karácsonyi ünnepség kiemelt – ahogy a cégvezető fogalmazott: megadták a módját, szmokingba, nagyestélyibe öltöztek és élőzenével, állófogadással egybekötött évbúcsúztatót tartottak a hét végén.

A legkelendőbb ajándéktárgyak a természetfotós, kastélyos falinaptárak, a határidőnaplók, a fali- és asztali órák, a névjegykártya tartók tollal és kulcstartóval, a borosgazda szettek, a pólók és törülközők – tudtuk meg Szigeti Klárától. A zsombói Ser'Oprint Kft. cégvezetőjének tapasztalata szerint a középkategóriás vállalkozások fél millió forint körül költenek karácsonyi reklámajándékokra, a nagyobbak sokkal többet: az idén az egyik szegedi cég négymillió forintért vásárolt meglepetéseket partnereinek.

Nem általános, de néhány cég a reklámajándékok helyett inkább karitatív célra költ karácsonykor. Ezt a szemléletet követi a Porsche Szeged is. – Korábban néhány esetben szobai minigolf vagy üveg sakk-készlettel köszöntük meg kiemelkedően nagy partnereinknek, hogy minket választottak. Az idén viszont jókívánságainkat üdvözlő lapon küldtük el és inkább nagyobb összeggel a gyerekeket támogatjuk – jelentette ki Heizler Tamás igazgató, aki viszont örömmel fogadta a minap az ajándékba kapott sámfát és exkluzív tisztító készletet tartalmazó fekete cipősdobozt vagy az áramforrás nélkül működő lámpát. Az autókereskedő azt is megfigyelte: az emberek közül egyre többen ajándékoznak autót szeretteiknek karácsonyra illetve szilveszterre. Éppen ezért a két ünnep között sem pihenhetnek.

A Tisza Volán Rt. irodaházát sem zárják le a két ünnep között. – Az év végi hajrában ugyanúgy dolgozunk, mint máskor, mert sok a munka – jegyezte meg Jakus Ibolya, a közlekedési vállalat marketing és titkársági osztályvezetője. Náluk az a szokás, hogy a kisebb szervezeti egységek vezetői látják vendégül az alkalmazottakat: a közel 1500 fős cégnél össznépi ünnepségre nincs lehetőség. Több száz partnerüknek viszont apróságokkal – határidőnaplóval, asztali naptárral vagy üdvözlőlappal – köszönik meg az éves együttműködést.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pont kerülhet a pofozkodás végére

Újra meghallgatnak két villamosvezetőt, ami után lezárják a gyermekbántalmazással kapcsolatban… Tovább olvasom