Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 1°C Még több cikk.

Ajtóba, falba verte a lánya fejét - két évet kapott

Jogerősen két év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy nőt, aki hosszú időn át bántalmazta tizenéves lányát.
A jelenleg 53 esztendős, büntetett előéletű vádlottat kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek a táblabíróság. A vádlott lánya 1997-ben született. Az asszony házasságát 2007-ben felbontották, a gyermeket az anyánál helyezték el.

Kapcsolatuk 2009-ben romlott meg, rendszeresek voltak közöttük a viták. A szóváltások tettlegességig fajultak, a nő gyakran megpofozta gyermekét, hajánál fogva földre rántotta, s úgy ütlegelte, fejét az ajtóba vagy a falba verte. A bántalmazásoknak 2011 márciusában lett vége, amikor egy verés után a gyerek az apjához költözött.

Komlóssy Éva tanácsvezető bíró az ítélet indoklásában elmondta, hogy a gyermekvédelmi törvény tiltja a gyermek bármilyen bántalmazását. A sértett két éven át tartó bántalmazása súlyos kötelességszegésnek minősül, amely veszélyeztette a gyermek erkölcsi fejlődését. Mivel a vádlott a bűncselekményt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el, a táblabíróság nem szabhatott ki felfüggesztett büntetést.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Színes élmény babáknak

A babatorna fejleszti az izomzatot, az egyensúlyérzéket, de számos fontos tulajdonságnak is jót tesz. Tovább olvasom