Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Akár a Bartók téren is összeszedhetjük a rovart

Szeged - Július végéig annyi Lyme-fertőzöttet találtak a régióban, mint 2004-ben egész évben. A kullancsirtás uniós betiltása óta akár a szegedi játszótereken is össze lehet szedni a vérszívót.
Idén július végéig 41 dél-alföldi Lyme-fertőzésről kapott bejelentést az ÁNTSZ – ugyanannyiról, mint 2004-ben egész évben. A kullancsok által terjesztett kórban csak júniusban 11-en betegedtek meg Csongrád megyében. A betegszám emelkedése egyértelműen összefügg azzal, hogy az Európai Unió betiltotta a kullancsok elleni egyetlen hatékony permetezőszer használatát, így a vérszívók máris elszaporodtak – és több közöttük a fertőzéseket hordozók is.

Ahhoz, hogy az ember kullancsot szedjen össze, már nem kell ellátogatnia egy erdőbe vagy egy bozótos területre. Mint Tombácz Zsuzsanna, a régiós ÁNTSZ járványügyi osztályvezetője és Fodor Domonka, a szegedi fertőzőosztály főorvosa is elmondta: a friss betegek egy része a kiskertben, a temetőben, egy-egy füvesebb játszótéren vagy éppen az újszegedi ligetben szerezte a Lyme-kórt okozó kullancscsípést.

Lassan „házhoz jön
Lassan „házhoz jön" a kullancs.
Fotó: DM/DV

 Vérszívók börtöne

Első felindulásban jólesne odamondani az uniós bürokratáknak, hogy mikor lankad végre önigazoló túlszorgalmuk, és mikor hagyják abba a káros szabálygyártást. Példát könnyen találnánk a követendő magatartáshoz, végtére a görbe uborkák és sárgarépák forgalmazási tilalmát is feloldották az idén. A kullancs azonban más.
Azt mondják, hogy a 31 évig alkalmazott kullancsirtó szer hatóanyagát azért nem lehet forgalmazni, mert az emberre is káros, nemcsak a vérszívókra. Rendben. De akkor legyen olyan kullancsirtó, amelyik csak a kullancsra káros. Nincs – mondják. Pedig van – mondják mások. A kullancskór legjobb hazai ismerője dolgozta ki munkatársaival a kémiai szert egyáltalán nem tartalmazó, csak patogén gombákkal „operáló" megoldást. De nem gyártja senki.
Mármost, ha én miniszter lennék, nem azt mondanám, hogy a szaporodó kullancskór ellen tegyenek ki táblákat a kullancsos területekre, figyelmeztetésül, hogy be ne tegyük oda a lábunkat. Inkább segítenék gyártót szerezni a professzor gombás kullancsirtójának, de gyorsan. Mielőtt totál börtönbe zárnak bennünket a vérszívók.

Sulyok Erzsébet

Kiss Antal, a korábban a szegedi kullancsirtást végző környezetgazdálkodási kht. gázmestere mindezt egy még extrémebb esettel egészítette ki. Egy anyuka szerint gyermeke a Bartók téri focipályán játszott, utána vették észre szülei a bőrébe fúródott élősködőt. A gázmester megjegyezte, a kullancsinvázió úgy következett be Szegeden, hogy tavasszal egyszer még elpermetezhették a meglévő készletüket – akkor pedig jutott szinte minden, városi fenntartású zöld területre.

A betegszám emelkedésének másik oka, hogy korábban sok betegnél nem vagy csak jóval később ismerték fel a Lyme-kórt, és a fertőzött beteggel gyakran először találkozó háziorvosok, bőrgyógyá-
szok, reumatológusok jelentési fegyelme sem volt elég erős.

Mindkét szakorvos hangsúlyozta: nagyon rossz döntésnek tartják a kullancsirtás betiltását. A Lyme-kór gyógyszeres kezelése nagyon drága, sokáig tart, és kockázatai vannak. A beteg pedig akár háromnegyed évre is kieshet a munkából, amíg meggyógyítják. A Lyme-betegeket a volt II-es kórházban lévő fertőzőosztályon kezelik: a súlyosabb ízületi, idegrendszeri tünetekkel jelentkezőknek mindig felajánlják a befekvést és a vénás kezelést, az „enyhébb" fertőzötteket járó betegként látják el.

Mikor kell gyanakodni?

Ha a kullancscsípést úgynevezett vörös udvar – Lyme-folt – veszi körül, és „nyári influenza" (mérsékelt láz, izomfájdalom, nyirokcsomó-duzzanat, enyhe fejfájás), valamint a későbbiekben (a lappangási idő akár több év is lehet) indokolatlan fáradékonyság, ízületi gyulladás, izom- és ínygyulladás, szívritmuszavar, látás-, hallás- és egyensúlyzavar, esetleg arcidegbénulás jelentkezik, akkor Lyme-fertőzésre kell gyanakodni.

Táblás védekezés

A közelmúltban kapta meg a miniszter válaszát Nagykőrös polgármestere, Czira Szabolcs, aki a kullancsirtás visszaállításáért lobbizott. Székely Tamás ezt az uniós szabályozásra hivatkozva elutasította, megoldásként pedig azt javasolta: tegyenek ki
a kullancsveszélyre figyelmeztető táblákat a fertőzött területekre, vagy rendeljenek el táborozási és kempingezési tilalmat.

Olvasóink írták

  • 19. szamika 2009. augusztus 06. 09:20
    „Minek irtanák a kullancsot,
    a szúnyogot sem írtsák,
    csak repked össze-vissza a helikopter v.
    repülő,lássuk,hogy van,
    de nem csinál semmit...”
  • 18. bélás 2009. augusztus 05. 14:58
    „Székely Tamást kellene kitáblázni, mekkora ...Majd ha valamelyik rokona beleszalad egy fertőzött kullancsba, megnézem akkor érdekelni fogja-e az uni-jó”
  • 17. prester 2009. augusztus 04. 21:07
    „Kedves Backslash,

    Lyme-kór ellen nincs védőoltás, a kullancs terjesztette betegségek közül a kullancs-encefalitis (azaz agyhártyagyulladás) ellen tudnak csak immunizálást produkálni. A Lyme ellen csak a megelőzés marad, illetve a már befúródott kullancs gyors és szakszerű eltávolítása. A képen egyébként egy Dermacentor Marginalis látható, azaz bikakullancs, ami legjobb tudomásom szerint pont nem terjeszti a Lyme-kórt - más betegséget persze igen.”
  • 16. Backslash 2009. augusztus 04. 14:20
    „Talán nincs is olyan erdész kis hazánkban, akiben ne lenne benne a lyme vírus. Csak náluk ritkán alakul ki a betegség, mert megelőző oltásokat kapnak. Az írtással nem csak a rohadt kis dögöket intézik el, hanem az egyéb rovarok jelentős részét is. A felboruló ökológiai egyensúly pedig érdekes dolgokat eredményez.

    Inkább azt nem értem, hogy az ipari szennyezésekre miért nincs nulla tolerancia. A savas esők és a mérgező gázok jobban aratnak közöttünk, mint a lyme kór. Csak alattomosabban.

    Persze a változást itt is a fejekben kellene elkezdeni és leépíteni az eszeveszett fogyasztói társadalmat.

    Kullancs ügyben most legbiztosabb a védőoltás.”
  • 15. varadipal 2009. augusztus 04. 11:21
    „Jó hogy Afrikában nem az EU dönt. A malária szúnyog már kiirtotta volna földrész háromnegyedét, a többi meg éhenhalt volna, mert az állatok is elpusztultak volna.
    Európa előrébb jár, hátha kiirtja saját magát az ilyen megfontolt és alternatívát drágán kínáló ötleteivel.
    A magyar képviselőktől meg semmit sem várok, tudvalevő volt, hogy csak a saját kasszájuk érdekeit képviselik.”
  • 14. Incuska 2009. augusztus 04. 11:14
    „Az a baj ezzel, hogy ez nem riogatás... Aki annak véli, vegye annak, aztán majd rájön... Anyukámat évekkel ezelőtt csípte meg egy kullancs, de nem maradt benne... Kb 3év alatt jöttek rá, hogy az lyme-kór... Annyi idő múlva meg hiába gyógyszerezik, pozitívok az eredmények... És akkor még írtották a kullancsokat. A tábla meg mit sem ér... Táborozási tilalom a Bartók téren, hát LOL... Na jó tudom nem oda vonatkozik, de akkoris nonszensz... Van Eu-s írtószer, csak az drága és nincs rá pénz-én ezthallottam róla... Majd figyelgethetünk ki a fejünkből, ha nem kezdenek az üggyel valamit, mert a lyme-kór nem játék, aki tud róla valamit, vagy van tapasztalata, esetleg ismerőse aki ilyenben szenved, az tudja...”
  • 13. honorus 2009. augusztus 04. 07:08
    „Bár sok baromságokra ráérnek Brüsszelben gondolkodni.
    DE!! Az nem jutott eszetekbe hogy az Unió csak ezt az írtási módszert tiltotta be amit itthon is használtak?? Tuti biztos hogy nem adott B verzióra lehetőséget????
    Szerintem van más írtási módszer, más anyag, csak lehet hogy annak borsosabb az ára.
    Arra meg nincs lové, tehát egyszerűbb szidni az unijót, az itthoni illetékeseknekm meg szívatni a magyarokat!!!!”
  • 12. zongorista 2009. augusztus 03. 22:35
    „Na persze...megint az EU.
    Bezzeg egy csomó adlékanyagot, színezéket, tartósítót, stb-t azt lehet használni!
    Meg génkezelt szójából készült szójatejet forgalmazni.....
    Meg maradandó egészségkárosodást okozó antibiotikumokat , stb::!!!!
    Csak a tényleg hatékony vitaminokat tiltják be-mert ez az érdekük!
    Ez megint jó valakinek, hogy egy csomó antibiotikumot el lehet majd adni a Lyme-betegeknek....!
    Stb,,,,,stb...”
  • 11. halak33 2009. augusztus 03. 19:21
    „Hát elég sok gondot okozhat egy fertőzött kullancs! :( Igenis irtani kell, én teljesen kiakadtam már akkor is amikor legelőször hallottam!?? Hogy lehet ilyen rendeletet hozni? Én felülbírálnám Szeged város vezetősége helyében!! S így is kell(ene) tenniük!”
  • 10. 19701230 2009. augusztus 03. 16:55
    „ismerösöm,itt szedte össze a kullancsot valahol a belvárosban
    nem járt erdöben.....azt mondja legalább is......

    nagyon lepukkant , a Lyme kór miatt”
  • 9. pille 2009. augusztus 03. 16:24
    „Dittike
    Ne írj butaságot,ez nem riogatás, hanem igen valós probléma. A lyme kór szörnyű betegség, s ha megelőzhető a permetezéssel,akkor azt kell tenni,nem az Eu baromságait fenntartások nélkül követni.Vannak fertőzöttebb országok, s kevésbé ferőzöttek, nem lehet egy kalap alá vonni e tekintetben se az egyes országokat.”
  • 8. Léni 2009. augusztus 03. 15:22
    „Gyűjtsünk aláirásokat és rendezzünk népszavazást kullancs ügyben! A Brüsszelben szorgoskodó képviselőink
    igazán szóvátehetnék ezt a problémát. Ha nem fog történni ezügyben semmi, rövididő múlva sok-sok
    ezer ember megfertőződik! A kullancs a határokat sem ismeri, valószinű ez másik országban is probléma.
    A betiltott szeren kivül nincs más lehetőség? A kullancsok miatt ne merjen az ember szabadba, a zöldbe menni?
    Kutatók, biológusok, vegyészek találjatok ki valamit ami a melegvérüekre /emberek, állatok/ nem veszélyes!!!”
  • 7. Dittike 2009. augusztus 03. 14:49
    „megint indul a pánikkeltés..szokás szerint..”
  • 6. MD2009 2009. augusztus 03. 14:42
    „Székely Tamás bebizonyította, hogy alkalmas miniszternek,ostoba, gondolkodni nem hajlandó, más kárára frappáns ötletekkel előálló idióta.
    Székely úr, nézzen utána a kullancsok által terjesztett betegségeknek, és a saját kedves családtagjaival poénkodjon. Ők bizonyára megérdemlik. Szégyen, hogy ilyen emberek miniszteri posztot tölthetnek be. Ha az ön említett családtagjait érné csípés, napokon belül megváltoztatnánk az UNIÓ előírását. Ugye? Idióta.”
  • 5. edem 2009. augusztus 03. 14:14
    „sztike +++”
  • 4. Sztike 2009. augusztus 03. 14:03
    „Majd ha egy politikus gyereke összeszedi a kullancsot, beteg lesz, akkor lesz irtás! A többiek meg úgyis le vannak sz**va !! :(”
  • 3. mattil 2009. augusztus 03. 13:54
    „És ha Nagykőrös polgármestere összeszedne belőlük egy nagyobb dobozzal és szabadon engedné őket Brüsszelben a EU parlament közelében?”
  • 2. varadipal 2009. augusztus 03. 13:30
    „Utalás az alcímre:Máshol is össze kellene szedni a vérszívókat. Nem csak a kullancsfazonuakat.”
  • 1. myop 2009. augusztus 03. 12:53
    „Meg jo, hogy az EU parlamentben nincsenek kullancsok... le kell sz@rni ezt a tiltast es irtani kell a dogoket...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Házkutatás Nandafalván

Balástya - Házkutatást tartottak náluk, és szüleikhez küldték volna vissza a fővárosból Balástya… Tovább olvasom