Délmagyar logó

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 14°C | 24°C Még több cikk.

Aki két gyilkost ítélt halálra

Szeged - Erőszakkal terhelt világunkban mind gyakrabban vetődik fel a kérdés: mégis mit érdemel az a bűnös, aki más életére, vagyonára támad. Szabó Lóránt nyugalmazott bíró személyében olyan embert kértünk egy kis múltidézésre, és kérdeztünk bűnről, büntetésről, aki aktív bíróként két embert is halálra ítélt.
Gyilkosság, életfogytig tartó fegyház, halálos ítélet, akasztás. Ezek a fogalmak számtalanszor elhangzottak abban a beszélgetésben, amelyben Szabó Lóránt nyugalmazott bíró az igazságszolgáltatásban eltöltött éveit idézte fel. Nem véletlenül, hiszen a bíró úr a hetvenes évek végétől a nyolcvanas évek közepéig a legsúlyosabb büntetéssel fenyegetett erőszakos cselekményekkel megvádoltakra mondta ki az ítéletet. És kétszer is elhangzott a szájából: a Magyar Népköztársaság nevében a Csongrád Megyei Bíróság a vádlottat halálra ítéli. (Ebben az időszakban több halálos ítélet Csongrád megyében nem is született.)

– Három olyan ügyben voltam az ítélkező tanács vezetője, amikor végül az elítélt az akasztófán köszönt el az élettől. Ugyanis az egyik esetben, amikor mi úgy vélekedtünk, a büntetési célok eléréséhez az is elegendő, ha a vádlott életfogytig tartó szabadságvesztést kap, a Legfelsőbb Bíróság súlyosbított az ítéleten, s a gyilkosnak végül a szegedi Csillag börtön akasztóudvarára kellett kivonulnia – mondta el Szabó Lóránt.

Hozzátette: egyetlen olyan esete sem volt, amikor később megbánta volna a döntését, nem érez lelkiismeret-furdalást azért, mert embert hóhér kezére adott.

Szabó Lóránt soha nem bánta meg döntését. Fotó: Segesvári Csaba
Szabó Lóránt soha nem bánta meg döntését.
Fotó: Segesvári Csaba

– Vannak esetek, amikor az ítélkező tanács – hangsúlyozom: a tanács, mert soha nem egyszemélyi döntésről volt szó halálos ítéletek esetében – nem tehet mást, mint a bizonyítékok, az enyhítő és súlyosbító körülmények legalaposabb mérlegelése után is csak azt a legsúlyosabb büntetést mondja ki, amit az éppen aktuális büntető törvénykönyv megenged számára. Az első halálos ítélet esetében egy anyját, nővérét meggyilkoló, korábban sokszor büntetett, gátlástalan emberről vélte úgy mind a Csongrád Megyei, mind a Legfelsőbb Bíróság, mind a kegyelmi kérvényt elutasító Elnöki Tanács, hogy halállal kell lakolnia. A második ügyemben pedig egy olyan fegyencre mondtuk ki a halálos ítéletet, aki három művezetőt megölt, kettőt súlyosan, egyet pedig könnyebben megsebesített a szegedi Csillag börtön bútorgyárában. (Szabó bíró kifejezetten kikötötte: elítélt neve ne szerepeljen a róla szóló írásban, mert tekintettel kíván lenni a még élő hozzátartozókra, akik semmit nem tehetnek arról, hogy egy családtagjuk halállal büntetett gyilkossá vált.)

– Mivel tudtam, hogy minden szempontból a törvény szellemében jártunk el, nem is az ítélet kihirdetése okozta a legnagyobb lelki terhet, hanem az a kötelesség, hogy én mondjam meg az elítéltnek: kegyelmi kérvényét elutasították, s másnap hajnalban kivégzik. Sok év eltelt, ma már elmondhatom, mind a három bűnös beletörődően hallgatta a szavaimat. Egyikük csak ennyit szólt: „hát ez van". A másik így reagált: „ugye kaphatok egy jó vacsorát?", míg a harmadik meg sem szólalt. Egyébként kivégzésük is minden különösebb fejlemény nélkül lezajlott, ellenállást egyikük sem tanúsított – mondta el Szabó Lóránt.

Karrier, kitüntetésekkel

Szabó Lóránt 1934-ben született Szegeden. 1956 nyarán kapta meg diplomáját a szegedi jogi karon, majd Miskolcon a városi tanácsnál dolgozott jogi előadóként. Bő egy év után visszatért Csongrád megyébe, a Hódmezővásárhelyi Városi Bíróságon lett fogalmazó. 1959. január 1-ével nevezték ki bírónak Szegeden, ahol előbb a városi bíróság, majd a Csongrád Megyei Bíróság bírája volt egészen 2004-ig, nyugdíjba vonulásáig. Bírói munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el.

Beszélgetésünk során természetesen nem hagyhattam el a kérdést: a halálbüntetést, a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést, netán a szabadulás reményét meghagyó életfogytiglant tartja-e leginkább elfogadhatónak, legsúlyosabb büntetésként egy olyan bíró, aki két halálos ítéletet is kimondott.

– Egyik sem tökéletes büntetés. A halálos azért nem, mert ez esetben nincs visszaút, egy esetleg ártatlanul elítélt embert már nem lehet visszahozni az életbe. A tényleges életfogytiglan esetében a rab totális reménytelenségben él, reakciói kiszámíthatatlanok, éppen ezért rendkívüli veszélyeket rejt magában őrzése is. Ha viszont feltételes szabadságra bocsátható az életfogytiglanra ítélt, fennáll az újabb bűn elkövetésének veszélye. A jelenlegi helyzetben, amikor egyre több brutális gyilkosság történik, érthető, hogy sokan a halálbüntetés visszaállítását szeretnék. De felelős törvényhozóknak fel kell mérniük a nemzetközi kihatásokat is, azt, hogy egy büntetési nem mennyire illik bele az Európai Unió jogelveibe és elvárásaiba.

Jómagam nem is foglalnék állást abban, melyik büntetés a legalkalmasabb a legsúlyosabb bűnök megtorlására. Már csak azért sem, mert bíróként mindig is jogalkalmazó, nem jogalkotó voltam, a törvények meghozatala a politikusok feladata, a bíróé pedig az ítélkezés. Egy-két megjegyzésem azért lenne: az erőszakos bűncselekmények esetében nagyobb mérlegelési lehetőséget biztosítanék a bíróknak, mégpedig a büntetési tétel felső határának emelésével. Emellett sokkal megértőbb lennék a megtámadottal a jogos védelem elbírálásakor. Most a saját magát, vagyonát védőnek kell félnie, nehogy túllépje a jogos védelem megengedett mértékét, mert akkor felelősségre vonhatják. Az lenne a kívánatos, ha a más életére, értékeire törő tartana inkább attól, hogy a megtámadott erősebbnek bizonyul nála – vélekedik Szabó Lóránt.

Olvasóink írták

  • 7. gróf 2009. március 09. 09:58
    „T. Tüsök!

    Kivéve, ha 2 év múlva kiderül, hogy mégsem ő volt a tettes. Pl: Kaiser Ede, apátfalvi "primitívek" stb...

    A bírónak igaza van, nem jobb egyik sem a másiknál. Halál-tényleges életfogyt.”
  • 6. Mil 2009. március 08. 15:58
    „Én nem gondolom, hogy a rablók tisztában vannak ezzel, hogy a törvény miatt nem meri magát valaki megvédeni, tehát ez önmagában nem lenne visszatartó erő. Viszont az tényleg nevetséges, hogy valakit azért perelnek, mert megvédi magát.”
  • 5. egy 2009. március 08. 11:18
    „Annak én is örülnék, hogy sajátomat megvédhessem úgy, hogy akár az arányosságot is túllépjem! Persze, nem akarom én kinyírni, csak hát a gerincét csak megroppantanám annak, aki az én tulajdonomat el akarja venni! És ha megtámadnak, akkor is nyugodt szívvel védjem meg magam, és ne kelljen attól félni, hogy véletlenül "túl reagálnám", és nem figyelnék az arányosságra...”
  • 4. Elvira 2009. március 08. 10:20
    „Bocsi
    Richter Richárd”
  • 3. Elvira 2009. március 08. 10:19
    „Richter Rihárd”
  • 2. lacipapa68 2009. március 08. 02:03
    „Egyetértek azzal az állásponttal,hogy a megtámadott személy sokkal jobban megvédhesse magát a bűnelkövetővel szemben,mint manapság.”
  • 1. tüsök 2009. március 07. 17:48
    „Nem hiszem,hogy egy ártatlanul életfogytiglanra elítélt embernek számít hogy élve hagyták és nem végezték ki.
    "A gyilkosnak is van az élethez joga" Nincs,mert elvette másét,akinek szintén lett volna.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Férfiak a nőkről

Szeged - A kisugárzástól lesz nő a nő – erre a megállapításra jutott az a három szegedi… Tovább olvasom