Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

Aki nem szed szemetet, fizet

Szeged - Aki nem dolgozik legalább 8 órát a vízpartok rendbetételén 2015-ben, annak jövőre 4000 forinttal többe kerül az engedély Szeged legrégebbi horgászegyesületénél.
Az 1934 óta létező, mintegy ezer tagot számláló, nyolc vízterületet gondozó Szegedi Herman Ottó Horgászegyesület honlapján is közzétette, amit a legutóbbi közgyűlésén határozott. E szerint idén tíz alkalommal szervezik meg a környezetvédelmi napot, amikor a vízpartot rendbe teszik, és összegyűjtik a szemetet.

A 70 évesnél idősebbek és a mozgáskorlátozottak kivételével mindenkinek legalább két ilyen alkalmon részt kell vennie, minimum 4-4 órán át. Aki ezt elmulasztja, az 2016-ban 4000 forinttal többet fizet a területi engedélyért. Aki pedig erre sem hajlandó, az nem kap engedélyt. Hasonló szabályt más horgászegyesületeknél is hoztak már.

– Ez nálunk sem új szabály: 2005-ig létezett, aztán megszűnt, mert azt gondoltuk, hogy a tagjaink e nélkül is eljönnek a meghirdetett környezetvédelmi napokra. Csalódtunk – mondta lapunknak
Kemény András, a szegedi egyesület elnöke.

– 2001 és 2005 között 300-400 horgásztársunk jött el egy-egy alkalommal, az elmúlt tíz évben pedig előfordult, hogy csak 60. Ugyanakkor mindenki szeretne tiszta helyen pecázni, és elvárja az egyesülettől, hogy ilyen körülményeket biztosítson. Ezek szerint ez csak így megy.

A vízparti szemetelés mindig probléma volt. Bár a horgászok elvileg természetszerető emberek, a konzervkukoricás doboz, az etetőanyagos zacskó, az ökölnyi gubancban otthagyott zsinór rájuk vall a folyók, tavak partján. A horgászrend kiköti: szemetes helyen pecázni tilos. Nemcsak a saját hulladékát kell összeszednie annak, aki letelepedik halat fogni egy helyre, hanem az ott maradt szemetet is. A gyakorlatban azonban ez a szabály nehezen tartható be. Kemény András azt mondja, náluk e szabály megszegéséért elvileg bevonható az engedély, ám az utóbbi tíz évben egyszer fordult elő, hogy ez meg is történt valakivel.

A szegedi egyesület tagságát foglalkoztatja az új szabályozás. Akadt, aki kíváncsi arra, mihez kezd az egyesület azokkal, akik a következő évben eleve nem akartak engedélyt váltani. Az elmúlt években az volt a gyakorlat, hogy a tisztasági napot mindig közvetlenül haltelepítés után tartották, és akik délelőtt dolgoztak, délután horgászhattak. Ebből az lett, hogy a halban bővebb vizeknél tartott szemétgyűjtésekre mindig többen mentek, és jó páran már reggel lefoglalták maguknak a helyet délutánra.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tehetségek és sztárok a szegedi gitárfesztiválon

Az SZTE Zeneművészeti Kar Fricsay-termében és az IH Rendezvényközpontban április 9-étől 12-éig rendezik meg a XVI. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivált. Tovább olvasom