Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 8°C Még több cikk.

Aki válaszol: Iványi Gábor

Szeged - 3 kérdést teszünk fel olyan embereknek, akik valamiért az érdeklődés középpontjába kerültek, és olyanoknak, akik válaszolni hivatottak aktuális témákra. Ezúttal a Wesley-iskolát fenntartó Magyar Evangéliumi Testvérközösség elnökét, Iványi Gábort (képünkön) kérdeztük a rogerses osztályok átvételéről is.
– Átvett a szegedi Wesley-iskola diákokat a Rogers-gimnáziumból, holott a saját közösségük helyzete sem rózsás. Hol tart most a folyamat, hogy az állam egyházként ismerje el önöket?

– A strasbourgi bíróság döntése szerint az államnak meg kell velünk egyezni a helyzetünk legalizálásában és a kártérítésben is. Az állam úgy reagált, hogy új egyházügyi törvényt hoz, de ennek csak az ötleteit látjuk. Nem tudjuk, mi zajlik a kulisszák mögött; hozzászoktunk, hogy nem kérdeznek meg bennünket. Nem jó, de ez a helyzet. Nemrégiben megkeresett bennünket a szaktárca, kérték, hogy adjuk be kártérítési igényünket, erről levelet is váltottunk. Február 10. körül kell tisztázni a helyzetet, ha nem sikerül, újra Strasbourgba kerül az ügy. Nekünk ez nem érdekünk, de nem engedünk abból, ami jogunk és jár nekünk. Nem személyek és nem az egyház akar keresni, hanem az államtól átvállalt oktatási, szociális, egészségügyi feladatokról van szó.

Iványi Gábor. Fotó: DM
Iványi Gábor. Fotó: DM

– Biztosított az óvodák, iskolák, menhelyek működése?

– Nem lesz könnyű utunk. Ritkán örül annak egy markáns, rabiátus hatalom, ha veszít egy vitában, még ha nekünk sok évünk, energiánk rá is ment. Nem mondom, hogy nem érte meg, mert közben csodákat tapasztaltunk, és egyáltalán: életben maradtunk. A rogerses diákok átvételéről azt mondhatom, hosszú életem során többször arra a meggyőződésre jutottam, hogy ha az ember bajban van, és segít azoknak, akik hasonló vagy pillanatnyilag még rosszabb helyzetben vannak, az mindig meghálálja magát.

– Provokációnak szánja a Demokratikus Kerekasztalban (DEKA) való részvételét?

– Nem. Ennél többre gondolok. Úgy érzem, fontos a politikában megszólalni azzal a szándékkal, hogy sem hatalmi, sem anyagi ambícióink nincsenek. Egy életünk van, de az rövid, és nagyon nagyok a bajok. Szégyellném magam, ha nem tenném. Nem is tudom, nem kellett volna-e hamarabb felállni, és azt mondani, teremtsünk olyan helyzetet, hogy jobbról és balról azok, akik tényleg szeretik a hazájukat, és fontos számukra valamennyiünk jövője, tehessenek valamit.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Veszélyben vannak a járdaszigetet kerülő biciklisek

Járdaszigethez visz a kerékpáros átvezetés a szegedi Csongrádi sugárút és a Brüsszeli körút sarkán – jelezte olvasónk. Tovább olvasom