Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Akik a félkilós koraszülöttről sem mondanak le

Csongrád megye - Több mint 20 ezer újszülött köszönheti életét a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálatnak. Mentettek már többek között félkilós koraszülöttet és tanya padlójára világra hozott egykilós babát is. Nélkülük ezekre a csecsemőkre a biztos halál várt volna, most egészséges gyermekként élnek.
Huszadik éve működik a dél-alföldi régióban az újszülött- és koraszülöttmentés. Kilenc egység fedi le az országot, közülük a legnagyobb területet, gyakorlatilag az ország egyötödét a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat látja el. Már több mint 20 ezer gyereket mentettek. A koraszülöttek világnapja alkalmából néhány emlékezetes esetet idéztünk fel Pintér Sándorprofesszorral, az alapítvány kuratóriumi elnökével.

– Az egyik legkisebb súlyú csecsemőnkkel egy éve találkoztunk. Egy majdnem 100 kilométerre lévő intézménybe riasztottak bennünket Szegedről a koraszüléshez, mivel az anya már nem volt szállítható állapotban. Amint feltűntünk a folyosón, megkezdték a császármetszést, és kiemelték a mindössze 55 dekás babát – mesélte Pintér professzor.

– A baba a szolgálatnak köszönhetően egyetlen percig sem volt oxigénhiányos állapotban. Melegítettük, infúziót kapott, és így szállítottuk Budapestre. Közelebbi intézményekben nem tudták fogadni. Ma már több mint egyéves, közel 8 kilogrammot nyom, és jól van.

Újszülötteket mentenek. Fotó: Schmidt Andrea (képgaléria)

– A kis súlyú koraszülöttekkel a 60-as években még semmit nem tudtak kezdeni– mesélt pályakezdő tapasztalatairól Pintér Sándor. – Az újszülöttmentők fontossága éppen abban rejlik, hogy ebben az ellátási formában az egész országban mi biztosítjuk a legmagasabb színvonalat. Éppen ezért fordul elő sokszor, hogy ha van rá lehetőség, még azelőtt szólnak nekünk, hogy a baba megszületne. De van, amikor utólag van szükség a segítségünkre. Mint például akkor, amikor egy gyönyörű, 3 és fél kilós, már megszületett babához riasztottak bennünket, aki légmelle miatt nagyon súlyos állapotban volt. A szolgálat nagy tapasztalattal rendelkező szakemberei egy tű mellkasba helyezésével stabilizálták az újszülött állapotát, és megmentették az életét.

Előfordul, hogy a terhes nővel ugyan elindul a mentő, de már nem ér be a szülészetre. Ilyen esetekben is hívják az újszülöttmentőket, hiszen intézmény híján ők tudják elvégezni a szükséges első vizsgálatokat. – A tanyavilágba mentünk, megdöbbentő körülmények közé – idézett fel egy ilyen történetet a professzor. – Mint kiderült, a szomszédasszony vezette le az ikerszülést. A szolgálat az igen súlyos állapotban lévő ikreket lélegeztetőgépre helyezte, szívműködésüket, keringésüket stabilizálta, és a régió ellátó intézetébe, a szegedi gyermekklinikára vitte.

Újszülötteket mentenek. Fotó: Schmidt Andrea (képgaléria)

Szerencsére nem csak tragikus esetekhez hívják őket. – Volt már olyan is, amikor csak a boldog családnak kellett gratulálnunk, amely már a kandalló mellett bebugyolálva fekvő újszülöttjének örült, annak ellenére, hogy nem ott tervezték a szülést. Az újszülöttmentők egyfajta mozgó intenzív osztályt is biztosítanak, amikor a szülészet és a gyermekklinika között kell szállítani a babákat, illetve ha valamilyen vizsgálatra kell őket vinni. – Nagyon speciális ellátást igényelnek ezek a csecsemők, amelyet mi tudunk számukra biztosítani – mondta Pintér Sándor.

Egy statisztikából kiderül: ha a jelenlegi mentés hiányozna, évente 150 újszülött halna meg Magyarországon, további 250 pedig súlyos testi és szellemi károsodást szenvedne. Egy ilyen gyermek intézeti gondozása évente több mint 2 millió forint anyagi terhet jelent a társadalomnak.

Újszülötteket mentenek. Fotó: Schmidt Andrea (képgaléria)

Szabadtéri fotókiállítás

Magyarországon az újszülöttek közel 9 százaléka idő előtt jön a világra. A koraszülöttség az újszülöttkori halálozás fő oka: évente 200 baba hal meg komplikációk miatt. Erre a problémára hívja fel a figyelmet a mai koraszülöttek világnapja, amelynek alkalmából a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány és Sütő Zsanett, a Vodafone Alapítvány főállású angyala szervezésében egyedülálló szabadtéri fotókiállítás nyílt tegnap Szegeden, a Klauzál téren Csősz Géza fotográfus munkáiból. A november 23-áig látható, Koraszülöttmentés Dél-Magyarországon képekben című tárlat bepillantást enged az újszülöttmentés folyamatába.

Olvasóink írták

  • 19. Deedes 2012. november 19. 13:34
    „Jó lenne, ha arra is költenének, hogy a kórházakat is fejlesszék... Az Én kisfiam 2 éve azért halt meg, mert 1. orvosi műhiba, nem vették ki időben a babát, 2. azért nem, mert Szegeden nem volt hely a koraszülött intenzíven.... A mai napig siratjuk, nem dolgoztuk fel a halálát. Állítólag nem volt szabad inkubátor... Soha nem bocsájtok meg az orvosoknak!!!”
  • 18. vári 2012. november 18. 21:57
    „macs
    Most kissé demagóg leszek: kell az abortuszellenes propagandafilmekre. (Smerdis is erre utalt, gondolom.)
    Nyilván nem "ezt" a pénz költik "arra", maga a szemléletmód a felháborító.”
  • 17. anya5353 2012. november 18. 21:12
    „Szeretném mindenkinek a figyelmébe ajánlani azt a fiatalembert, aki az inkubátor mellett áll:
    Oldalról fotózva is látszik, milyen szeretettel nézi a picibabát....!
    NA ezt kéne megbecsülni!!!!!!!!
    Összefogás kellene a koraszülött mentésért!
    Ötletek?”
  • 16. polo 2012. november 18. 10:41
    „szép ügyesek és garatul nekik a gépkocsi vezetőnek akkora az tokmánya hogy koraszülöttnek az is elmehetne:D:D:D”
  • 15. maug 2012. november 17. 22:01
    „Szomorú, hogy nincsenek támogatva elvárható szinten. Ez hivatás a legnemesebb cél érdekében!!
    Kis segítség ugyan, de adóm 1%-át ők kapják. :) Sokaknak így kellene tennie, és nyilatkoznia, ha legalább arról dönthetünk... Sok sikert a további munkához!!!!”
  • 14. eleonóra 2012. november 17. 14:55
    „Az első babánk születésekor nem volt baba mentő.Meg is halt !!!!!! Nagyon fontos, hogy legyen !
    Kisuokám oxigénhiányosan született 3 hetesen derült ki.Dévény módszerrel 1 éves koráig kezeltettük és sokat tornáztattuk és 100 %-ban egészséges lett.Ma már angol iskolában kiváló eredménnyel tanul.Nem szabad veszni hagyni az alapítványt ezzel a kiváló módszerrel együtt.”
  • 13. f.gabriella 2012. november 17. 13:52
    „Fontos lenne,hogy az anyagi gondok helyett,100%-ban a mentésre tudjanak figyelni.
    Az egész csapatnak köszönjük áldozatos munkáját, további kitartást és sok sikert kívánunk nekik.”
  • 12. macs 2012. november 17. 13:19
    „11. Smerdis,
    értem! :-(
    Durván fog hangzani, de mi kerül többe:
    - most költeni ezekre a gyerekekre, és így ők egészséges felnőttek lesznek,
    - nem költeni, mert kell a pénz más, fontosabb dolgokra, így ezek a gyerekek egy életen keresztül segítségre szorulnak?
    Ismeretségi körömben tapasztaltak mondatják velem, amíg éltek a szülők, ápolták, támogatták a gyereküket. Mióta meghaltak, hát nem ecsetelem a sorsát. :-(”
  • 11. Smerdis 2012. november 17. 12:51
    „10. macs 2012.11.17. 12:25

    mert kell a propagandafilmekre.”
  • 10. macs 2012. november 17. 12:25
    „A fenti cikkből is nyilvánvaló, mennyire fontos a munkájuk, mégis kalapozniuk kell! Miért?
    Valamelyik este hallottam egy riportot Dévény Annával, akinek az alapítványa oxigénhiánnyal született babák rehabilitációjával foglalkozik 80%-os sikerrel, aki arról beszélt, hogy egyre kevesebb állami támogatást kapnak, az 1%-os adófelajánlás is kevesebb, hiszen az adó is kisebb.
    Nem értem, hogy ilyen célra, miért nincs pénz?”
  • 9. pt 2012. november 17. 10:32
    „http://www.ujszulottmentokszeged.com/alapitvanyunkrol”
  • 8. Szücsiii 2012. november 17. 10:29
    „Büzke vagyok nagyon rájuk! Csak így tovább! :) 1., 2. : Igazatok van. Ha minden politikusnakjár havi 120.000 utiköltségtérítés, akkor nekik miért nem jár semmi??? Undorító.”
  • 7. ascendum 2012. november 17. 09:54
    „6: na azok a hirdetések az én ingerküszöbömet is átlépték. És minden nap hazafelé menet fel is húzom magam azon, amelyik a Tisza L. krt-on van (Nyugdíjcsökkentés NEM - nem engedünk az IMF-nek), és hasonló gondolataim támadnak. Elképzelni sem tudom, hogy ki az, akiben nem a tömény undort keltik leginkább; most, amikor a mentők lassan működésképtelenné válnak, meg az iskolákban, de már az egyetemeken sincs pénz a fűtésre, egész egyszerűen pofátlanság teleplakátolni az országot ilyesmikkel.”
  • 6. bubuka976 2012. november 17. 09:29
    „A hírekben volt hogy megnyirbálják a mentők költségvetését köztük a koraszülött mentők működését.
    Erre sajnos csak nagyon csúnyán tudnék reagálni, és nem jelenne meg a hozzászólásom.
    Közben meg százmilliókat költenek kampány hirdetésekre a "Kedves" vezetőink. Régebben röhögni tudtam kínomban ezen, de most már ezt sem csak ökölbe szorul a kezem....”
  • 5. anyahajókabinajtóhajtogató 2012. november 17. 09:28
    „A kisfiúnkat is ők mentették meg, köszönet érte.”
  • 4. soligor 2012. november 17. 09:15
    „2
    teljesen igazad van :)”
  • 3. eljensokaszeged 2012. november 17. 08:12
    „remélem még 20 évig lesznek. sok erőt a munkájukhoz és pénzt is.”
  • 2. Kicsinyuszi 2012. november 17. 08:01
    „Csodálatra méltó emberek!
    Őket kellene támogatni, és nem a politikusokat tolni pénzzel, nem?”
  • 1. Smerdis 2012. november 17. 07:59
    „mégis folyton anyagi gondokkal küzdenek. ez az ország legnagyobb szégyene!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tátrai János az év szóvivője

Isaszegen találkoztak az ország katasztrófavédelmi szóvivői, és átadták Az év katasztrófavédelmi szóvivője díjat is – Tátrai János tűzoltó alezredesnek. Tovább olvasom