Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Akik már tettek a közöny ellen - szemétszedés Újszegeden

Szeged - Olvasóink többször panaszolták, szemetes a Tisza partja. Szerencsére, egy lelkes csoport túljutott a hivatalokra mutogatáson: kezükbe vették a szemetet, közel 1,2 kilométeren takarítottak a szombati napsütésben.
– Már negyedik alkalommal tisztítjuk a Tisza Lövölde utca, gátőrház közötti szakaszát, a Karmel Alapítvány és az OTCE Lovagrend szervezésében, a Szegedi Környezetgazdálkodás Kft. és az ATIKÖVIZIG támogatásával – tudtuk meg a szervezőtől. A lelkes, mintegy tucatnyi ember alaposan felkészült: kesztyűkkel, zsákokkal, 5 köbméteres konténerrel és utánfutóval érkezett a Lövölde utca sarkához.


A gátőrtől megtudtuk: 40 zsákot hoztak, de „ha megerőltetnék magunkat egy uszállyal is össze lehetne gyűjteni". – Vegyes a szemét eredete, a sétálók a románokat, ukránokat szidják, de a töltésen belülre lerakott sittet, betonhulladékot biztosan nem a Tisza hozza: hanem az újszegediek borítják ide – mondta az egyik résztvevő. – Minden tavasszal kijövünk, a Tégy a közöny ellen! akció kapcsán – árulta el a szervező. Ahogy végignéztünk a töltésen, feltűnt – egyetlen szemetes sincs a kerékpár, gyalogúton.


9 óra után pár perccel hozzáláttak a bennszülöttek által csak kopasz kanyarnak nevezett Tisza part tisztításának, zsákba került rengeteg palack, üveg.

Olvasóink írták

  • 9. buhamama 2011. április 05. 11:32
    „MÁR FEL KELLENE ÉBREDNI AZ EMBEREKNEK ,SZÖRNYEN NÉZ KI A TEXKÓ HÁTA MÖGÖTT LÉVŐ KIS ERDŐ ,OTT VAN AZ ISKOLA MÖGÖTT TELE LETTEK HAJLÉKTALANOKKAL.TÜZET IS GYÚJTANAK BÁR CSAK LEÉGNE LEGALÁBB REND LENNE,BORZALMAS SOK LETT A SZEMÉT ,AZ UNOKÁIM NEM MERNEK ARRA KIMENNI.KÉPVISELŐ ÚR NÉZZEN MÁR NÉHA ARA IS.VAGY A BOTKA ÚR.”
  • 8. Neszemetelj! 2011. április 05. 09:55
    „Először is KÖSZÖNET az önkénteseknek!
    Sajnos nagyon szomorú, hogy nem az erre illetékesek szedik a szemetet nap mint nap, és nem zavarja őket a kosz ami mindenhol csúfítja a természetet.
    Nem csak Szeged szemetes, hanem azok is tapasztalják a balkáni állapotokat, akik a Sándorfalvi úton haladnak el mondjuk Ópusztaszer irányába. A szemétszállító kukásautókról nap mint nap hullik le a szemetes-zsák, és amikor integetsz a kukásautó sofőrjének hogy elhagyott valamit, akkor csak legyint és továbbhajt!
    A Sövényházi úthoz érve sem szebb az erdők mentén az út látványa, ami egyébként Tájvédelmi körzet!
    Szemét halmazok: sörösdobozok, szaros liberók, üdítős flakonok, fólia darabok, durrdefektes gumik, állati tetemek stb...
    Ami az erdőben van (Sövényházi út), az pedig felháborító (elhasznált, kidobott TV-k, minitorok, paprika palántázáshoz szükséges műanyag madzagok, kötözők)..., de sajnos nem igazán érdekli az illetékes önkormányzat munkatársait sem, mert szerintük ez mindig ilyen volt, és ilyen is lesz, és nem tudnak vele mit tenni. Az erdészetet sem zavarja, mert nincs rá idejük!
    Pfff, No komment!

    A sok szemetelő prolinak gondolom milyen lehet a lakása, de remélem olyan amit tesz a természettel!”
  • 7. szabignac@gmail.com 2011. április 04. 23:33
    „köszönet nekik”
  • 6. deszkás 2011. április 04. 22:37
    „MACS! Meg fogsz lepődni:én láttam a száraz kutyaszar nyomát a Kádári időkben lefektetett padlószönyegen amit több helyen kiégett cigarettafoltok tarkitottak! (rövidzárlat óh) A WC-csészének se szine se teteje nem volt.”
  • 5. CsImre 2011. április 04. 20:49
    „Helyes! Sosem járok arra, de akkor is jó ilyet olvasni.”
  • 4. macs 2011. április 04. 20:43
    „Minden tiszteletem az önkénteseknek, de nem az ő dolguk lenne a takarítás. Azokat, akik tele szemetelik a várost, azokat kéne elkapni és kötelezni a takarításra. Előbb-utóbb rájönnének, hogy a szemetet a szemetesbe kell rakni. Azért kíváncsi volnék az otthonukra. Ott is a fotel alatt van a szemét, a csikk és a kutya is a szőnyegen végzi a dolgát?”
  • 3. demeterkornel 2011. április 04. 20:31
    „Tehát:
    - Van egy rakás bunkó, aki szétdobálja a szemetet.
    - Van egy rakás jóérzésű ember, akit bánt a szemét látványa, de nem tesz semmit ellene.
    - Van egy rakás jóakaratú ember, akit bánt a szemét, és tesz ellene.
    - Van egy rakás ember, akitől adót vonnak, aminek egy része a városunk tisztántartására menne.
    - Van egy önkormányzat, aki benyeli a lóvét, majd végignézi, ahogy a jóakaratúak helyettük dolgoznak.
    - Van egy rakás ember, aki tenne ellene, de nyilván nem fog, mert már egyszer fizetett azért, hogy az önkormányzat megoldja.

    Van egy ember, aki tudja a megoldást?”
  • 2. kalkutta 2011. április 04. 19:36
    „Lelkes ám megtévesztett fiatalok. Majd felnőnek...”
  • 1. jq 2011. április 04. 16:03
    „Azon a rövid szakaszon talán szemetes nélkül is kibírná a sétáló, szépen beteszi a zsebébe a csokipapírt, aztán otthon kidobja.....
    A szervezőknek, részvevőknek meg nagy köszönet, jártam arra, és láttam, hogy egy 5 m3-es konténer kb 2 m magasan nmeg volt rakva szemeteszsákokkal, úgyhogy szép munkát végeztek.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Indóház tér: nekifogtak a felújításnak - galériával

Kirakták a legfontosabb terelőtáblákat, és kialakították az ideiglenes buszmegállókat: megkezdődött az Indóház tér felújítása. Tovább olvasom