Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Akik otthon szülnének

Az otthonszülés barátságosabb, nyugodtabb és emberibb, mint az intézményi. Ezt állítják azok a nők, akik úgy döntöttek, akkor is megszokott környezetükben adnak életet gyermeküknek, ha ezzel elveszítik jogukat a társadalombiztosító szolgáltatásaira és az orvosok ellenszenvét is kiváltják.
Makra Mónika második kislányát otthon hozta világra Fotó: Frank Yvette
Szabadon szülni, szabadnak születni – ez volt a jelszava annak a tiltakozásnak, melyet tegnap tartottak Szegeden és az ország nyolc másik nagyvárosában az otthonszülés támogatói annak kapcsán, hogy Geréb Ágnest, a mozgalom élharcosát és munkatársait vád alá helyezték egy halállal végződött eset miatt. A nőgyógyászati klinikánál – több tucatnyi résztvevő előtt – a felszólalók elmondták: ilyesmi kórházi körülmények között is megtörténhet. Az akció célja ezenkívül az volt, hogy saját történetük elmesélésével felhívják a figyelmet: jogtalanul kerülnek hátrányos helyzetbe azok, akik az otthonszülést választják.

Geréb Ágnes a demonstrációról

A szegedi születésű szülész- nőgyógyász orvos, Geréb Ágnes úgy véli, az „Első pelenkás akció", azaz a tegnapi demonstráció nem kifejezetten az ő „megvédése", sokkal inkább az otthon szülés létjogosultságának elfogadtatása miatt jött létre. A kezdeményezés tőle független volt, egyéb elfoglaltságai miatt nem is vett részt rajta, de nagyon örült, hogy vannak, akik kiállnak az ügy mellett. Mint mondta, 1989 óta sok mindent megpróbáltak már ennek érdekében, és reméli, hogy végre eljött az idő, amikor sokak szeme felnyílik. Tegnap a nagyvárosokban jó hangulatú, békés demonstrálást tartottak, és a résztvevők szinte mindenhol – Szegeden is – át tudták adni az intézményvezető orvosoknak a petíciójukat.  
A szegedi Makra Mónika például két gyermeknek adott már életet. Azt mondja: kezdetektől fogva úgy tervezte, otthon hozza világra őket. Nem azért, mert bármiféle ellenszenvet érezne az orvosokkal vagy egészségügyi intézményekkel szemben. Egyszerűen csak arról volt szó, hogy a kórházban nem volt szülőszék, márpedig ő úgy gondolta, abban szeretné világra hozni első gyermekét. Mindezen kívül fontosnak tartotta azt is, hogy végig mellette legyen egy szakember, és a szülés után a babát se vigyék el tőle éjszakára. Ezek azonban az egészségügyi intézményekben nem biztosítottak.

– Az első szülés elég nehezen indult, és végül sajnos kórházban is végződött – kezdte mesélni a történetét. – Három napig vajúdtam Pannával, nem ettem és nem aludtam, szóval meglehetősen elfáradtam. Egyetlen percre sem volt életveszélyben sem ő, sem én, de végül úgy döntöttem, nem bírom ezt tovább, ezért mentem kórházba. Az ott töltött idő viszont egyáltalán nem volt jó élmény, annak ellenére, hogy nagyon emberségesen bántak velünk.

Mónika második szülése viszont már úgy zajlott, ahogyan azt szerette volna: saját lakásában, nyugodt körülmények között. Sétálgatott, fürdőkádban üldögélt, majd párja ölében ülve vajúdott. – Geréb Ági emberségesen bánt velem, és soha nem utasított, hanem csupán kísérte a szülést, ahogy azt a természet rendje diktálta. Ráadásul gátat sem kellett metszeni, szemben az első szüléssel. És ami nagyon fontos: miután Réka megszületett, nem vitték el méricskélni, fürdetni. Ott maradtunk együtt, az apukájával és vele, békességben, pihengetve.

Mónika hangsúlyozta: nagyon jó, hogy vannak orvosok, nincs is velük semmi baja. De az ő felfogása szerint nekik csak akkor kellene beleavatkozniuk a szülés természetes folyamatába, ha valami probléma adódik. – Kitétel is a kísért szüléseknél, hogy elérhető közelségben legyen egy kórház vagy klinika – tette hozzá. – Az otthonszülők tehát nincsenek hátrányos helyzetben a többi nővel szemben, csak éppen bensőségesebb, nyugodtabb és barátságosabb környezetben hozhatják világra gyermeküket.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Munkácsy jön, az árvízkép marad

A hárommegyés Munkácsy-vándortárlat májusban érkezik Szegedre. Helyét a Móra-múzeum munkatársai… Tovább olvasom