Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Alföldi Róbert rendezése siker Amerikában

Szeged - A Mezzo operafesztivál egyik ötletgazdájaként és az egyik alapító intézmény, a szabadtéri igazgatójaként Bátyai Edina is részt vett A salemi boszorkányok című opera bemutatóján New Yorkban. A produkciót Alföldi Róbert rendezésében novemberben a Szegedi Nemzeti Színházban is játsszák.
– A New York-i Dicapo Opera Theatre igazgatója és az operafesztivált szervező Armel Produkció meghívására vettem részt az egyik versenyprodukció, A salemi boszorkányok szeptember 11-i premierjén. Nagyon érdekes a háromszáz nézőt befogadó kis operaház: egy százéves templom alatti pincerendszerben alakították ki. Bensőséges, családias hangulatú, ráadásul – mint a Broadway kisebb színházainak többsége – családi vállalkozásban működik. Alföldi Róbert rendezése nagy sikert aratott, a bemutatón az amerikai közönség állva tapsolt, és hatalmas ováció volt. Olyan modern produkciót kaptunk, amilyeneket a Mezzo operaközvetítéseiben gyakran láthatunk – mondja Bátyai Edina.

A kritika

„Szikár és erőteljes" A salemi boszorkányok, Alföldi Róbert rendezése „sokat ér el kevéssel" – fogalmazott Allan Kozzin, a The New York Times kritikusa. Az Arthur Miller színműve alapján készült opera komponistája, Robert Ward 1962-ben zenei Pulitzer-díjat kapott darabjáért. A kritikus szerint bár Miller drámája az 1692-es boszorkányperekről szól, valójában a McCarthy-korszak kommunistaüldözéseinek allegóriája. A szenátor meghallgatásai óta már csaknem hat évtized telt el, de a maradiság legkülönbözőbb fajtái máig emésztik a társadalmat. Alföldi versenyprodukcióját november 9-én és 10-én játsszák majd a Szegedi Nemzeti Színházban.

A Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztiválszervező Nonprofit Kft. igazgatója azt is elárulta: már előző amerikai látogatása alkalmával szerelmes lett a Central Parkba, most pedig mindennap elment oda futni. Nagy meglepetésére a tréningezők között az operában szereplő énekesekkel is találkozott. A bemutató napján, szeptember 11-én az amerikaiak a 2001-es tragédiára emlékeztek, Bátyai Edina is megnézte a Ground Zerónál tartott ünnepséget.

– Bár az operaverseny döntőjének otthont adó Szegedi Nemzeti Színház nem képviseltette magát a bemutatón, bízom benne, hogy Gyüdi Sándor már csak kiváló szakmai felkészültsége miatt is jó házigazdája lesz a fesztiválnak. A New York-i produkciót nem nehéz a szegedi színpadra adaptálni, hiszen a díszlet szinte csak jelzésszerű, néhány óra alatt könnyen felépíthető. Noha fáradtan érkeztem a bemutatóra, és a klasszikus operák rajongójaként tartottam is egy kicsit a darabtól, kellemes meglepetés ért, mert remek a zene, izgalmas az előadás, bátran ajánlom a szegedi közönségnek is. Gyakran az a vád ér bennünket: folyton ugyanazt a hat-nyolc slágeroperát játsszuk, nyitottnak kell lennünk ezekre az értékes kortárs darabokra is, érdemes élni a lehetőséggel, hogy novemberben Szegeden láthatók – hangsúlyozza Bátyai Edina, aki New Yorkban a magyar főkonzullal és a Magyar Turizmus Zrt. képviselőjével is tárgyalt az együttműködésről.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mozgássérültek ingyen láthatják a Kogartot

Szeged - A szegedi Regionális Összművészeti Központban nagy sikert aratott a Kovács Gábor Gyűjtemény… Tovább olvasom