Délmagyar logó

2016. 09. 26. hétfő - Jusztina 10°C | 20°C

Alföldi tengerészek nosztalgiája

Szeged - Ha valaki úgy döntene, szakképzett legénységet keres tengerjáró hajóhoz, ki ne hagyja a szegedi Szent István éttermet. Itt ugyanis minden hónap első szerdáján olyan vidám társaság ül össze, hogy a tagok között éppen úgy akad kapitány, kormányos, mint mondjuk a világ számos tengerén megfordult kazánfűtő.

Ahol már nincs tengeri flotta, túl sokat hajózni sem lehet. Bár – mint a rómaiak óta tudjuk –: hajózni pedig muszáj, s ezt vallják az itt összesereglő szegedi, Szeged környéki urak is, akik egykoron a magyar tengeri flottában, netán a néphadsereg folyami flottillájában szolgáltak. Az összejöveteleknek helyet adó Tóth Mihály a vendéglátósszakmát cserélte fel annak idején, hogy kiszabaduljon az akkori Magyarország zárt rendjéből, és világot lásson.

– Jártam én annyiféle helyen, hogy felsorolni is képtelenség. De azt a csodálatos látványt, amit mondjuk a vietnami Sárkány-öbölben felkelő nap kínált, míg élek, nem felejtem el, és Szingapúr is a mesebeli varázslatok közé soroltatik nálam – szólt legszebb élményeiről Tóth úr.

Flottát irányít ma is a közel harmincfős baráti társaság másik tagja, Csaba István. Csak éppen ez kerekeken gurul, az országutakat járja, s helyközi, netán távolsági járat névre hallgat. A Tisza Volán Zrt. divízióigazgatója szintén azt mondja: a világ megismerése késztette arra, hogy – igaz, csak néhány évre, de – a hetvenes években elköszönjön a buszozástól, és a tengeren próbálja ki magát.

– Kazánfűtő is voltam, olyan helyen dolgoztam, ahonnan az ördög is megszökne. Mégis nagy örömmel gondolok vissza azokra az időkre, s akárcsak társaim, én is nagyon sajnálom, hogy megszűnt a honi tengerhajózás, magyar lobogó alatt már nem fut ki hajó a világ nagy vizeire.

– Pedig megérné, higgye el nekem – vélekedett Gulyás Jenő, aki hadimatróz volt a Dunán, de örömmel látják a volt tengerészek klubjában. – Ausztriának, Svájcnak szép hasznot hozó tengeri flottája van ma is, tehát hazugság az, miszerint egy szárazföldi országnak nem éri meg ilyen egységet működtetni. Csak hát a régi magyar hajók elhasználódtak, netán a roncstelepen végezték, így aztán ma már kevés remény van arra, hogy újra magyar hajók szeljék az óceánok vizeit. Egyébként más országok zászlai alatt napjainkban is sok száz magyar tengerész szolgál – jegyzem fel Gulyás Jenő szavait.

Tóth Mihály és Gulyás Jenő szép emlékeket ápol a vízen töltött időkről. Fotó: A szerző felvétele
Tóth Mihály és Gulyás Jenő szép emlékeket ápol a vízen töltött időkről.
Fotó: A szerző felvétele

– Egykor kétezernél is több volt a számuk, s közöttük legalább ötven olyan akadt, aki az Alföld Csongrád megyei szegletéből jelentkezett szolgáltra – tudtam meg a klub vezetőjétől, Bánáti Attilától, aki ugyan Baján él, de a Mate (Magyar Tengerészek Egyesülete) szegedi csoportját irányítva havonta ellátogat a Tisza partjára.

– Nagyon szeretnénk, ha ezt a cikket olvasva mind többen jelentkeznének hagyományőrző csapatunk soraiba, relikviákkal, képekkel segítenék egy olyan gyűjtemény létrehozását, ami az alföldi tengerészeknek állít emléket.

A beszélgetés során az is kiderült, a sok pletyka közül szinte semmi sem igaz. A mesés csempészetekről szóló legendák korántsem jellemezték a tengerészeket, ugyanis sokkal jobban szerették munkájukat annál, mintsem ilyen kétes akcióval kockára tegyék. Persze néhány kalandor mindig akadt, de őket csak turistának hívták. Ami viszont tény: miközben a 70-es években a magyar fizetés éppen csak nyújtózkodott a háromezer forint felé, a jó munkát teljesítő tengerész akár kilenc-tízezer forintot is zsebre vághatott a pótlékokkal együtt. Igaz, ennek hatalmas ára volt, akár fél évig is nélkülöznie kellett a családot.

– Éppen ezért, ha csak tehettük, rohantunk haza, alig akad olyan, aki a disszidálást választotta volna – jegyezte meg Csaba István. – Mert hajózhat az ember akár a világ legszebb óceánjain, a boldogság akkor keríti hatalmába, amikor hazai vizekre érkezik, és a Tiszta partján megpihenhet.

– Így igaz! – bólogattak a „vén tengeri medvék", s szemükben ott csillogott a fény, ami – szerintem – még valahol a déli tengereken lobbant fel.

Hagyományok tisztelete

A Mate alakuló közgyűlését 1989-ben tartották. A Magyar Tengerészek Egyesületének főbb céljai közt szerepel a honi tengerészhagyományok ápolása, a közösségi szellem ébrentartása és elmélyítése, a magyar tengerhajózás ügyének erkölcsi, szellemi támogatása. Megszervezik a tengerészhagyományokkal összefüggő dokumentumok és rekvizitumok gyűjtését, rendszerezését, kiállítását. „A Mate politikamentes egyesület – olvasható a Mate dokumentumában –, így pártok megkeresésére nem reagálunk, mivel a rendszerváltás óra egyetlen parlamenti párt sem akadályozta meg a magyar tengerhajózás szándékos megszüntetését."

Olvasóink írták

  • 2. Paku Sándor 2008. március 29. 21:07
    „Magam is végig lötyögtem pár évet elektrikus-ként,bár soshasem
    gyüjtöttem fényképet,vagy egyébb tágyakat,élményem az életem.
    A Tengerész Könyvem,Nemzetközi Oltási Okmány ezek maradtak
    meg.
    Üdv.: Paku Sándor
    eXelek”
  • 1. Bela 2008. március 22. 06:00
    „Ezt olvasd el...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Otthonom, ahol a laptopom - interjú Podmaniczky Szilárddal

Szeged - "Szeged nyüzsgő hely lett, én meg lassulok" - nyilatkozta a delmagyar.hu-nak Podmaniczky Szilárd író. A Délmagyarország volt munkatársa néhány nappal ezelőtt kapott József Attila-díjat. Tovább olvasom