Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 15°C Még több cikk.

Alkoholista amurt fogtak

Atka - Ágyas pálinkából kihalászott fügére kapott az a 24 kilós amur, amelyet a szegedi Gózon Zsolt és a budapesti Kiss Péter fogott a múlt héten az atkai holtágnál.
A nagy halairól híres, Algyőhöz közeli horgászvízen minden évben egy hetet tölt el pecázással a két jó barát. Most is, mint máskor, odaköltöztek a tó partjára, ernyősátorba, és elsősorban amurt akartak fogni. Ötöt sikerült horogra keríteni egy hét alatt, ezekből négy példány 15 kiló felett volt.

– A 8 éves ágyas pálinkát egy másik barátomtól kaptam, gyümölcsdarabokkal etettünk egész héten, úgy látszik, most ez volt a favorit – mondta Gózon Zsolt, akit nem csak az Atka partján ismernek, hiszen 2003-ban ő kapta a horgászszövetség Aranyhorog-díját akkori fogásaiért. A 24 kilós példányt történetesen ő fogta, de az élmény közös volt, minden fogás esetében. A halak a fényképezkedés után visszakerültek a vízbe.

Kiss Péter és Gózon Zsolt az extrém ízlésű halóriással. Fotó: DM/DV
Kiss Péter és Gózon Zsolt az extrém ízlésű halóriással.
Fotó: DM/DV

Az amur eredetileg Szibériában és Kínában honos növényevő, őshazájában folyóvízi jószág. Hozzánk 1963-ban telepítették be, és új szokásokat vett fel. Itt is eszik növényt – sok tóból, ha nem kapcsolnak időben a tulajdonosok, teljesen kieszi a nádat –, de a magyar horgászok fogják már gilisztával, és mindenféle ízesített kutyulmánnyal is.

Horgászata azért számít jó sportnak, mert horogra akadva először úgy tesz, mintha megadná magát, aztán a parttól néhány méterre visszafordul, és hasít befelé – mint egy torpedó. Ilyenkor néha szakad a zsinór, törik a bot. Zsolték egyik hala is eltépte a damilt. Aztán másnap – zsinórral, horoggal a szájában – megint kapott, és ekkor sikerült kifogni.

Olvasóink írták

  • 9. sörpocak 2009. július 18. 13:22
    „Borban az igazság, akarom mondani itten éppen páleszban. Tudják a halak is mi a jó! Szép hal, csak gratulálni tudok.”
  • 8. bakosandras 2009. július 18. 09:06
    „Kedves Váradi, hát persze, ha te nézed, mindig hápog.
    Nem is újság ez, ugye, hanem egy egész víziszárnyas-tenyészet?
    A zászló tényleg nemzetiszínű, de ha jobban megnézed, rá van írva egy ősi magyar szó is, Shimano. Ez egy horgászcikk-készítő cég neve. A fiúk nyilván Shimano-cuccokat használnak, az is lehet, szerződésük van a céggel, ezért tették ki a zászlót. Meg aztán, akik nagy halra horgásznak, és mindig visszaengedik, azoknak az élmény mellett csak a fotó marad. Ők a fényképezésre mindig nagy figyelmet szentelnek. A srácok öt fotót küldtek be, mind az öt sajtófotó-minőségű volt, rajta az ember, a hal és a víz is. És igen, kéznél van minden kellék. Horgásztól egyébként se tudsz olyat kérni, amit nem vesz elő azonnal a hátizsákjából/csomagtartójából/farzsebéből.”
  • 7. vito 2009. július 17. 21:01
    „Szép hal, gratulálok! :)”
  • 6. Mike3 2009. július 17. 15:03
    „csóri hal...”
  • 5. Lúdasmatyi 2009. július 17. 13:04
    „Nemsemmi fogás!Gratula.”
  • 4. varadipal 2009. július 17. 11:12
    „Még jó, hogy volt kéznél nemzeti színű zászló./ Megint hápog a hírlapi kacsa./ Így legalább külföldön is tudják, hogy már a halak is alkoholisták Magyarországon. Egy sört azért küldhettek volna a halnak a másnaposságra.”
  • 3. atti414 2009. július 17. 11:10
    „Én ezt a halat testvéremnek fogadom :-)))”
  • 2. yvan16 2009. július 17. 09:38
    „Már a halak is alkoholizálnak?... :D”
  • 1. p!b 2009. július 17. 09:27
    „Szép hal gratulálok hozzá!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Benák Tünde: Jó baráti társaságra vágyik

Szeged - Lebarnulok – villantotta meg apadhatatlan optimizmusát Benák Tünde, amikor arról kérdeztük: mit vár lapunk és a delmagyar.hu online valóságshow-jától. Tovább olvasom