Délmagyar logó

2018. 10. 19. péntek - Nándor 11°C | 22°C Még több cikk.

Állami Számvevőszéki ellenőrzés után - Pótolta minden hiányosságát az SZTE

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2014-ben és 2015-ben elvégezte mind a 28 állami és két egyházi fenntartású felsőoktatási intézmény átfogó ellenőrzését, amely során súlyos gazdálkodási szabálytalanságokat tárt fel.
A Szegedi Tudományegyetem esetében a 2009 és 2013 közötti gazdálkodás és működés szabályszerűségét ellenőrizte, jelentéseit 2015 elején hozta nyilvánosságra. A szervezet most utóellenőrzést végzett, melyben azt vizsgálta, végrehajtották-e a korábbi ÁSZ-jelentések alapján készített intézkedési tervben meghatározott feladatokat.

Az ÁSZ megállapította: a tizenhét feladatból kettőt határidőre, tízet azon túl, egyet részben hajtottak végre. Három feladat végrehajtása elmaradt, míg egy intézkedés nem volt időszerű. Az intézkedési tervben foglaltak ellenére az SZTE nem gondoskodott a közérdekű gazdálkodási adatok közzétételéről a közpénzügyek átláthatósága érdekében. A térítési és a szolgáltatási díjakat önköltségszámítás továbbra sem támasztotta alá. Emellett az egyetemnek nem volt a jogszabályoknak megfelelően elfogadott vagyongazdálkodási terve. Az ÁSZ ezért felhívta az egyetem kancellárját, hogy szüntesse meg a feltárt hiányosságokat.

Az üggyel kapcsolatosan megkerestük az egyetem sajtóosztályát is, ahonnan azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az utóellenőrzés csupán a 2015. március 17. és 2017. május 15. közötti időszakra terjedt ki, vagyis a 2017. május 15-e utáni egyetemi intézkedéseket már nem vizsgálta. Azóta az utóellenőrzés szerinti három, még nem végrehajtottnak minősített feladatot is – vagyis a közérdekű gazdálkodási adatok közzététele, a térítési és a szolgáltatási díjak alátámasztására vonatkozó önköltségszámítás és a jogszabályoknak megfelelő vagyongazdálkodási terv elkészítése – hiánytalanul végrehajtották. Az SZTE-t nem marasztalták el, az egyetem működésének szabályosságát pedig az ÁSZ sem vitatta.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Szegedi Vadaspark fehér oroszlánja darálthúson nevelkedik

A Szegedi Vadaspark fehér oroszlánja darálthúson nevelkedik
Próbálják nem emberhez szoktatni Amalit, a kis nőstény fehér oroszlánt, ami október 19-én született… Tovább olvasom