Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Alsóvároson lélekben mindenki paprikássá lesz

A Paprika utca környékén, a szegedi Alsóvároson lélekben mindenki paprikás – ki így, ki úgy. Van, aki úgy, hogy tudja, szülei, nagyszülei paprikával foglalkoztak egykor. És van, aki úgy, hogy bár az ő felmenői nem paprikáztak, de a szomszédéi vagy legalábbis a harmadik szomszédéi igen.
Látszólag hétköznapi, idős asszony a tősgyökeres alsóvárosi Dobóczky Vera. A valóságban azonban egyáltalán nem hétköznapi: az első szegedi paprikagőzmalom alapítójának leszármazottja. – Ő volt Dobóczky Mihály szűcsmester.

1876-ban alapította a gőzmalmot. Korábban vízimalmok őrölték a paprikát a Tiszán – meséli. A család nemesi eredetű: 1672-ben kapta a nemesi címert. Vera asszony jól emlékszik arra: gyermekkorában Alsóvároson minden a paprikáról szólt. – Nagyanyám házánál is összejöttek a paprikahasító asszonyok, lányok. Micsoda munka volt a paprikahasítás! Egy kiló őrleményhez négyszáz darab paprikahüvelyből kellett kézzel kikapargatni a paprika magját, az erét...

Szekeres Imréné – Mária asszony – tősgyökeres alsóvárosi. – Itt nőttem föl, itt éltek szüleim, nagyszüleim – meséli. Generációk óta egymásra hagyományozódott a családban a paprikásság. Mária férje és anyósa a paprikafeldolgozóban dolgozott, otthon viszont azt a paprikát ették, amit maguk termeltek és maguk dolgoztak föl. – A beváltóban, mert akkor így mondták a paprikafeldolgozót, mindent kiszedtek a paprikából. Mi meg benne hagytuk a magját, magostul daráltuk le, istenien paprikaolajos volt... – Fejesné Klára asszony is emlékszik arra: amikor még megvolt a régi házuk, a folyosón végig csüngtek a paprikafüzérek.

Boszorkánysziget utca és Máglya sor

Más, szegedi hagyományokra utaló utcanevek is akadnak Alsóvároson. A Boszorkánysziget utcában lakó, háromgyermekes Gyimesné Juhász Andrea – főállású édesanya – az egyetem vallástudomány tanszékén vallástörténetet tanul. Nyilván az egykori, szegedi boszorkányégetések korszakát is megemlítik a jegyzetek – apró betűvel, lábjegyzetben –, melyeket tanulmányoz, bár ő még nem találkozott vele. A Máglya sor végén, a vasúti sínen túl a régi, rozsdálló víztorony tartályára graffitisek írták föl, „Hell tower". Talán morbid humornak szánták. Hát, morbidnak elég morbid – de humornak egyáltalán nem az.

– Bennem csak a nagy paprikafűzések maradtak meg, és a paprikaszedések, amelyben gyerekként magam is részt vettem. Ha a paprikára gondolok, a gyerekkoromra gondolok – emlékszik vissza.
– Semmi közöm a paprikához – mondja Szögi Józsefné. – Nem termeltük, én csak dolgoztam a paprikabeváltóban – teszi hozzá.
– Már hogyne lenne köze a paprikához, ha a paprikabeváltóban dolgozott? – mondjuk. – Mintha egy szénlapátoló azt mondaná, semmi köze a szénhez, csak azért, mert nem ő bányássza!...
– Jé, tényleg...

Alsóvároson az is paprikássá válik, aki eredetileg sem alsóvárosi, sem paprikás nem volt. Sánta Dezsőné Vásárhelyről költözött Szegedre, sok évtizeddel ezelőtt. – Akkoriban itt mindenki paprikázott. Apósoméknak is volt egy holdnyi paprikájuk, meg béreltek is hozzá. Szedték, csipedték, palántálták...

Pintér Andrásné a Makó melletti Apátfalváról a hagyma hazájából jött ide. – Milyen érzés volt a hagymavidékről a paprika pátriájába kerülni? – A hagyma és a paprika nagyon szeretik egymást – mondja válaszul –, imádtuk a paprikás ételeket, s imádjuk ma is. Akkor is, ha a paprikát boltban vesszük, piros tasakban. Hiába, errefelé a paprika főleg ebben terem.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy igazi boszorkány a szegedi platánok alatt

Amit a szervezők csak remélni mertek, az tökéletesen beigazolódott, Szeged egyetlen valódi… Tovább olvasom