Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Amikor a bibliai mágusok útnak indultak

Ha a tudósok kizárólag Máté evangéliumának tanítására hallgattak volna, akkor ma a legendák csupán arról beszélnének, hogy a napkeleti bölcsek aranyat, tömjént és mirhát vittek hódolatuk jeleként a názáreti Jézusnak Betlehembe. Csillagászati megfigyelések, az ókori Kelet kultúrájának és vallásának megismerése azonban arra inspirálta a kutatókat, hogy kapcsolatot keressenek a napkeleti bölcsek látogatásának eseményei és az ókori Kelet világa között.
Mi indította a napkeleti bölcseket Jézus megkeresésére? Hányan voltak a mágusok, milyen nép fiai, egyáltalán honnan jöttek? A bibliai beszámoló alapján mindezt nem tudhatjuk, de számos legenda gyökerezett az elmúlt évezredekben.

Máté evangélista csak azt jegyezte fel, hogy aranyat, tömjént és mirhát hoztak hódolatuk jeleként, ami alapján az egyházi hagyomány a 6. században három királyról szólt, a 8. századtól pedig még a nevüket is tudni vélte: Gáspár, Menyhért és Boldizsár.

– A hitbeli meggyőződésből fakadt, hogy a korai középkortól egyiküket feketének („szerecsen király"), majd másikukat sárgának, vagyis ázsiainak ábrázolták. Keresztény hitünk szerint ugyanis minden ember Megváltója jött el közénk. Lám, a tradíciónak ez a kiszélesedése jól tükrözi, ami a bibliai szövegeket is jellemzi: meggyőződésünket korunk kulturális nyelvén fogalmazzuk meg, sőt szimbólumokkal tesszük megragadhatóvá, amit szóban már nem lehet kifejezni – érvel dr. Thorday Attila (képünkön). A plébános, teológiatanár elmondja, a Máté evangéliumának 2. fejezetében leírt események szereplői és elemei régóta foglalkoztatják az embereket.

Girolamo da Santacroce: Háromkirályok
Girolamo da Santacroce: Háromkirályok

Csillagászati megfigyelések, az ókori Kelet kultúr- és vallástörténeti megismerése arra indította a kutatókat, hogy kapcsolatot keressenek a napkeleti bölcsek látogatásának eseményei és az ókori Kelet világa között.

Kik voltak a „napkeleti bölcsek"?

Mit ünneplünk december 25-én?

Jézus születése napját nem tudhatjuk, mert maguk az őskeresztények sem ünnepelték. Ennél fontosabbnak tartották húsvét ünnepét, amikor Krisztus emberiséget megváltó haláláról és feltámadásáról emlékeztek meg. A hitnek ez a misztériuma olyan alapvető, hogy – még az üldözések idején is – hetente tartottak eukarisztikus ünnepet, amelyben Isten nagyszerű tetteiért adtak hálát. Karácsony és vízkereszt tehát a húsvétnál későbbi ünnep, és szorosan kötődik a téli napforduló ünnepeihez a pogány népek körében. Rómában Aurelianus császár 275. december 25-én dedikálta a legyőzhetetlen napisten (Sol invictus) templomát. Mivel pedig Krisztus „az igazság napja" és „a világ világossága", „az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít", ezért Jézus születését éppen december 25-én kezdték ünnepelni a keresztények, hogy a téli napforduló pogány ünnepét kiszorítsák és keresztény tartalommal töltsék meg. A keleti keresztények az egyiptomi naptár szerinti téli napfordulóhoz kötődően január 6-át tették főünneppé. Manapság a karácsonyi ünnepkör mindkét fókuszában a megtestesülés hittitka áll: karácsonykor az Isten Fia közénk szállását szemléljük, aki szegény gyermek lett; epifánia, vagyis vízkereszt ünnepén ellenben tekintetünk a Gyermek isteni nagyságára esik, amely kisugárzik már az egész világra. Ez utóbbi alkalmával olvassuk azt az evangéliumi beszámolót, amely szerint távolról érkezett napkeleti bölcsek meglelik és elismerik a gyermek Jézusban az egész emberiség Megváltóját.

– A történelemből ismeretes, hogy Kürosz perzsa király rendelete alapján i. e. 539-ben véget ért a babiloni fogság. A Nabukodonozor által Jeruzsálemből elhurcolt zsidó vezető rétegnek, pontosabban azok leszármazottainak egy része hazatért Palesztinába, hogy újjáépítse országát. Ám akik az időközben eltelt fél évszázad alatt meggyökeresedtek Babilonban, nem tértek vissza őseik földjére. Időszámításunk kezdetekor tehát több tízezres zsidó közösség élt Babilonban, akik figyelemmel kísérték az anyaország eseményeit, és közülük sokan várták a próféták jövendöléseinek beteljesedését. Tudvalevő, hogy a folyam menti kultúrák a csillagászat tudományának fejlődése miatt tudtak megerősödni – így volt ez a Nílus, illetve a Tigris és Eufrátesz vidékén. Feltehetőleg a csillagászok kiszámították a Jupiter és a Szaturnusz rendkívüli és többszöri együttállását, a korabeli következtetések miatt egyesek útnak indultak, hogy leróják tiszteletüket a zsidók újszülött királya előtt – meséli a teológiatanár.

Milyen égi tünemény lehetett a bibliai betlehemi csillag?

Máté leírása szerint a bölcsek egy csillagot követtek. De a tudósok mára megállapították, hogy ez ennél összetettebb kérdés. Kepler János csillagász 1604-ben új csillagot fedezett fel, amelyről hamarosan kiderült, hogy valójában a Jupiter és a Szaturnusz alkalmi együttállása, mégpedig a Halak csillagképben. Kepler számítása szerint a bolygók keringése miatt ilyen csillagkonstelláció volt az i. e. 7. évben is, sőt az év folyamán ez háromszor fordult elő. Kepler maga ezt a konstellációt nevezte betlehemi csillagnak.

Kepler felfedezését az 1925-ben megfejtett, közel 2000 éves ékiratos agyagtáblák egyikének üzenete is megerősíti. Az Eufrátesz melletti Szipparból való agyagtábla beszámol az i. e. 7. esztendő nagy asztronómiai eseményéről.

Az ókorban a Jupiterre úgy tekintettek mint világuralkodó égitestre. Ezt a felfogást a régészet is megerősíti: a Nílus-szigeti Philaeben feltártak egy Augusztusz tiszteletére éppen i. e. 7-ben készült emlékművet, amelyen a császárt mint a világ uralkodóját kifejezetten Jupiter néven illetik. Tudnivaló az is, hogy a hellenizmus idején a Szaturnusz bolygó a zsidók csillaga volt. Ha tehát e két csillag találkozik, a zsidók világraszóló uralkodójának kell megszületnie – vélte a korabeli tudományos felfogás, legalábbis „napkeleten", ahonnan a bibliai mágusok útra indultak – tudjuk meg.

„Jobb Heródes disznójának lenni, mint fiának"

– A keletről érkező bölcsek a zsidók újszülött királyát Jeruzsálemben, Heródes palotájában keresték. Az itt kapott útbaigazítás után továbbhaladtak Betlehembe.

A történelmi kronológia szerint a Nagy Heródesnek nevezett uralkodó i. e. 37–4 között uralkodott Palesztinában. Marcus Antonius triumvir adja neki „a zsidók királya" címet. Nagynak csak azért nevezte az utókor, mert halála után „negyedes fejedelmek" kormányozták azt a területet, amelyet ő még egyedül uralt. Az egész életét végigkísérte a hatalomféltés, amely az esztelenségig menő cselekedetekre ragadtatta. Kivégeztette a jeruzsálemi főpapot, saját feleségét és összes fiát is. Fennmaradt egy korabeli mondás Augusztus császártól: „Jobb Heródes disznójának lenni, mint fiának". Nem meglepő tehát, hogy megretten, amikor a napkeleti bölcsek „a zsidók újszülött királya" felől érdeklődnek, és ezen az alapon érthető a betlehemi gyermekgyilkosság ténye – fejezi be dr. Thorday Attila.

* * *

A bölcsek csontjai

A háromkirályok ereklyéit a kölni dómban őrzik egy díszes síremlékben. A hagyomány szerint az ereklyetartóban a bölcsek csontjai találhatók, amelyeket Nagy Konstantin édesanyja, Szent Ilona talált meg a Szentföldön.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Grincs, ami nincs - óttvar karácsony, ünnepi horror és rajzfilmdömping a képernyőkön

„Szintetikus szeretetcunami" – így foglalja össze Réz András a karácsonyi televíziós műsorkínálatot, aki ilyenkor a képernyő helyett a barátok társaságát választja. Tovább olvasom