Délmagyar logó

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia -1°C | 8°C Még több cikk.

Amikor a férfi vásárol

Szeged - A férfiak különbözőképpen vásárolnak, de mind állítják: a nőkkel ellenben ők céltudatosak. „Meglestük" az erősebbik nem vásárlási szokásait. Amíg a szegedi Molnár Imre hamar elfárad, addig a kiskunhalasi Savanya Szabolcs inkább feleségére bízza a döntést, a laboránsként dolgozó Gordán Gábor pedig mindent előre feltérképez az interneten, és csak azután indul az üzletekbe.
„Milyen tésztát is mondtál? Lisztmenteset? Nem. Tényleg, durumot." – bíbelődött egy férfi az egyik szegedi hipermarketben. Dugig pakolt kosarat tologatott. Hosszú listát tartott a kezében, de látszólag elbizonytalanodott.

A tizedik ruhaüzletben...

– Fárasztó. A nők máshogyan tekintenek a vásárlásra: lelkileg feltöltődnek, míg mi, férfiak egy idő után elveszítjük a türelmünket – fogalmazta meg kissé fáradtan a szegedi Molnár Imre a plázában, mit érez, miután kilenc boltot megnéztek a feleségével. Több áruházban is jártak. A 38 éves férfi a tizedik ruhaüzletbe már nem volt hajlandó bemenni, inkább előtte a padon dekkolt, nem tudta pontosan megmondani, úgy 20-25 perce. – Két-három óráig bírom cérnával, utána feladom. Jó itt kint, türelmesen elüldögélek. Azért, ha egy óra elteltével nem jön ki a feleségem, szólok neki. Egyébként lehet, hogy nekem is vesz valami pólót. Úgy is az ő véleménye számít, úgyhogy biztos jót választ – magyarázta a férfi érdeklődésének hiányát. Azt gondolja, a nők túl aprólékosan megnéznek minden lehetőséget, összevetik az árakat. – Úgysem tudok jót venni. Ha a termék jó, akkor a gyártó nem stimmel – Imre ennyivel letudta, miért nem érdemes otthonukba egyedül megvennie az élelmiszereket.

Imréhez hasonló, a nők számára „tökéletes" férfi vásárlót szinte minden ruháspolcnál találni. A 33 éves Savanya Szabolcsnak például a felesége viszi haza a kiválasztott ruhadarabot, ekkor mondhatja rá az áment. Együtt csak akkor vásárolnak, ha átjönnek Szegedre. Szabolcs piros cipőt akart venni, de felesége, Szilvia lebeszélte róla: nem megy a ruháihoz. Mióta megszületett a kislányuk csakis értelmes dolgokra költenek. Szabolcs, hogy valamivel pótolja a lábbelit, vett egy piros focilabdát.

Savanya Szabolcs a tréningruhát maga választja ki. Fotó: Segesvári Csaba
Savanya Szabolcs a tréningruhát maga választja ki.
Fotó: Segesvári Csaba

Ugyan már, kicsim!

– Minden ruhanemű vásárlásába beleszól a neje? – kérdeztük Szabolcsot.

– A tréningnadrágot magam választom – válaszolta. – Otthonra mindig a szokásos fogyókúrás kenyeret a szokásos boltban veszem meg – foglalta össze vásárlással kapcsolatos teendőit. Családjukban jól körülhatárolhatók a férfi és női szerepek, és ez a hűtő feltöltésére is vonatkozik.

A ruhaüzletben egyébként egyetlen férfi sem vásárolt magányosan. „Gyuri, na látod, ez jól néz ki." „Ugyan már, kicsim, annak csúnya a színe!"– hallottuk mindenfelől a feleségek, barátnők instrukcióit.

– Ha olcsón jót veszek, az igazi sikerélmény – mondta Zimán Gábor. A 23 éves recepciós meghazudtolta férfi társait: a nadrágvásárlással több mint két órát is eltölt, de nem bánja. Kedvese, Mónika szorosan mellette szemlélte a holmikat, de ő már kevésbé szereti ezt a foglalatosságot. A tavaszi ruhatár felújítását is egybe letudja, Gábort szívesen, mosolyogva kísérgette.

Turbódízel és harisnya

– Majd a ruházati boltban ütközünk a barátnőmmel. A hosszú kapcsolat titka, hogy egymás köreit nem zavarjuk meg: őt nem érdekli a turbódízel, engem nem foglalkoztat, milyen harisnyát vesz – érvelt Gordán Gábor az egyik szegedi sportboltban, miközben a biciklik körül lézengett. Mindent – még az élelmiszereket is – megnéz az interneten, csakis utána indul útnak. A céltudatosság híve.

Mezei Richárd a céltudatosság híve

Mezei Richárd, a Pick Szeged egykori kapitánya mindig tudja előre, mit akar vásárolni. Magas termete miatt nehezen talál magának megfelelő ruhaneműt, ezért inkább egyszerre letudja a keresgélést, ilyenkor egy nagyobb összeget elkölt. – Fóbiám van a tömegtől, képes vagyok visszafordulni, ha zsúfoltak az üzletek. Ezért sokszor éjféltájban, amikor a kedvesemmel megyünk hazafele, intézzük el az ételek beszerzését. Ha én főzök mindenképpen én is vásárolok be hozzá, ilyenkor a piacra is kiugrok friss zöldségekért.

Olvasóink írták

  • 1. diverfrog 2009. április 09. 23:42
    „Ellenpéldát is tudok, egy ismerősömet kísértem el vásárolni (Cora) és sacc másfél óra után én kezdtem el könyörögni neki, ugyan ne nézzünk már meg minden polcot...menjünk célirányosan...bevallom bedobtam a törölközőt, kinn a büfé soron bevártam az illető úriembert egy palacsinta mellett :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szobrot állítanának Gregor Józsefnek

Szeged - Nemrégiben megalakult Szegeden a Gregor József nevét viselő közalapítvány, amely a világhírű basszista emlékének ápolását, tehetséges, fiatal művészek támogatását tűzte ki céljául. Tovább olvasom