Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Amikor a kenyérsütőből masszírozógép lesz

Karácsony után ismét tele vannak a boltok. Akinek nem tetszett az ajándéka, most próbál mást venni helyette. A december végi cserebere vevőt és eladót egyaránt megviseli. Előbbinek a szegényes kínálatban kell találnia az előző árával azonos – vagy drágább – új ajándékot, utóbbi pedig kénytelen szinte mindent visszavenni, amit hoznak.
A cserebere a vevőket és az eladókat egyaránt megviseli. Fotó: Karnok Csaba
Karácsony előtt ajándékvásárlókkal, most ajándék-visszacserélőkkel vannak tele az üzletek. Ahogyan minden évben, idén is már az első munkanapon, azaz tegnap elárasztották a boltokat azok a peches emberek, akiknek a nagy szeretettel a fa alá készített meglepetéséről kiderült: a megajándékozottnak már van belőle, nem tetszik neki, kicsi vagy nagy rá, nem tudja működtetni. Ilyenkor nincs mit tenni: elő kell kotorni a blokkot, rossz esetben még az eredeti dobozokat is, és irány ismét az üzlet, hogy az egyébként már erősen megcsappant árukészletből valami mást válasszanak. Merthogy a pénz szinte sehol nem jár vissza.

Persze nem csak a vevőknek okoz kisebb-nagyobb bosszúságot az ünnepek utáni ajándékcsere. A boltosok is kénytelenek alkalmazkodni. – Mindenkitől kérjük, hogy ne tépje le a papírcímkéket a ruháról, mielőtt nem bizonyosodik be, hogy jó a méret. Ettől függetlenül előfordul, hogy így hoznak vissza valamit, és persze nekünk ilyenkor is illik visszavenni, hiszen különben legközelebb nem vásárolna nálunk az illető – emelt ki csupán egyetlen példát Miklós Mihály, a Nike márkabolt üzletvezetője.
A könyvesboltokban is kicserélnek szinte mindent, egyedül az eladhatatlan állapotban lévő – szamárfüles, gyűrött, piszkos – kötetekkel érkezőket küldik el. – Idén jóval több könyvet vettek, mint az előző években, így a cserélések száma is emelkedett – összegezte tapasztalatait Császárné Surányi Rita, az Alexandra könyvesbolt üzletvezetője.

A legnagyobb „forgalmat" természetesen nem csak az ünnepek előtt, utána is a műszaki cikkeket forgalmazó áruházak bonyolítják. A Media Markt-ban tegnap ismét hosszú sorok kígyóztak a vevőszolgálaton. Néhány perces papírmunka után a konyhai gépből masszírozó berendezés, a szakállnyíróból hajkreppelő lett. Olyan is akadt, aki valamilyen hiba miatt volt kénytelen visszahozni az ajándékot. Körmöczi Károly a családnak vett DVD-lejátszóval járt így. Ő ráadásul mindezért külföldről utazott vissza Szegedre.

Karácsony után talán csak az óra és ékszerboltokban honol viszonylagos nyugalom. Ezeket az ajándékokat nem viszik vissza – leginkább talán azért, mert egy gyűrűre vagy nyakláncra egyetlen jóérzésű nő sem mondja, hogy nem tetszik, és ha ismerjük a megajándékozott ízlését, órában is nehéz tévedni.

– Aki visszahozza az ajándékot, az is leginkább csak azért, mert kicsi lett – mondta Hasszikeh Szinán, a Kárász utcai Időzóna Óraszalon boltvezetője.

A karácsony utáni csereberék lehetősége a legtöbb üzletben január elején lejár. Aki tehát még nem bontott ki néhány csomagot, vagy nem üzemelte be új műszaki berendezését, ajánlatos sietnie.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Versenyképes lesz a termál

Jelentősen csökkennek a termálvizet használó kertészetek terhei januártól. Negyven százalékkal… Tovább olvasom