Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 18°C Még több cikk.

Amikor bevetésre indulnak a gólyák

A feladatok adottak, és a helyszín is ritkán változik. A kisgólyákat augusztusban táboroztatják az egyetemi hallgatói önkormányzatok – kollégiumokban vagy kempingekben. Az egykori Reghős Bendegúzban gólyák már nincsenek, csak hajléktalanok.
Programok helyett szemét Fotó: Miskolczi Róbert
Mély vízbe ugranak a leendő elsősök a gólyatáborokban: vetélkedők, ugratások, kínos és vicces feladatok várják őket valamint – víz. A szó szoros értelemben is: fürdés a város szökőkútjaiban és vízifoci.

A programok régóta ugyanazok, a helyszín is ritkán változik. A bölcsészettudományi kar hallgatói önkormányzata már évek óta az öthalmi diáklakásokban szállásolja el a gólyákat, és a programok nagy részét is itt tartják. Volt olyan nyár, hogy nem Szegeden, hanem például Terény-Kiskérpusztán terelték össze a gólyacsapatot, de ma már úgy gondolják, a tábor alatt jó, ha a „kicsik" megismerik a várost is. Az egyik úszóházat, a JATE-klubot biztosan felfedezik majd, a szervezők itt is tartanak rendezvényeket.

Szegeden táboroznak a TTK-sok is, sőt közös programokat is szerveznek a bölcsészekkel, így talán megelőzik a két kar hallgatói között hagyományosan fennálló – de nem túlságosan komoly – szembenállást.
A leendő jogászok már hat éve Mártélyon gyűlnek össze, ahol amellett, hogy szórakoznak, előadásokat tartanak nekik a kar, az egységes tanulmányi rendszer (etr) működéséről is.

A főiskolai kar Csongrádon üdültet, a Körös-torokban. A fiatalok vetélkednek, feladatokat oldanak meg, és lesznek koncertek, fellép Varga Zsuzsa és Timur Lenk is.

A juhász gyulás gólyák nem is olyan régen még a Szeged-Baktóban lévő, egykor Napsugár tábor, majd Reghős Bendegúz Szabadidőközpont névre keresztelt helyről indultak el, hogy teljesítsék a versenyfeladatokat: szerezzenek tolókocsis múmiát, keressék meg a disznófejet a Széchenyi téren, menjenek át az utóvizsgakapu alatt, és találjanak meg egy idézetet. A Reghősben azonban már évek óta nem tartanak egyetemi rendezvényeket, de a ház a környékbeliek szerint nem áll üresen: hajléktalanok lakják az egykori szabadidőközpontot. A „nyomok" is rendszeres látogatókra utalnak, törött üvegek, műanyag zacskók hevernek szétszórva a tábor területén.

Mint megtudtuk, a Reghős a szegedi önkormányzat tulajdona 1993 óta, azelőtt a tábor állami tulajdonban volt. Az ingatlant az önkormányzat bérbe adta, de a szerződés lejárta után a bérlő nem kívánta tovább üzemeltetni a helyet és visszaadta a városvezetésnek 2003 szeptemberében. Az önkormányzat – ha a közgyűlés így dönt – értékesíteni szeretné az egykori szabadidőközpontot.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Informatikatörténeti csodák Szegeden

Közel kétszáz tonnányi muzeális értékű számítógépet tárolnak az Öthalmi úti volt szovjet… Tovább olvasom