Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 11°C Még több cikk.

Andor László Szegeden: Ausztria példája követendő

Egyetemistáknak tartott előadást Andor László uniós biztos, akit a polgármester hívott meg Szegedre. Megtekintette az Agórát is.
Szegedre látogatott Botka László polgármester meghívására csütörtökön Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosa. A Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalának dísztermében egyetemi hallgatóknak és oktatóknak tartott előadást Ifjúsági foglalkoztatás címmel.

Egyetemistáknak tartott előadást Andor László uniós biztos. Fotó: Frank Yvette
Egyetemistáknak tartott előadást Andor László uniós biztos.
Fotó: Frank Yvette

- Az Európai Unió intézményei úgy döntöttek, hogy azokra a régiókra fókuszálnak elsősorban, ahol az ifjúsági munkanélküliség 25 százaléknál magasabb. A Dél-Alföldi Régió ebbe a kategóriába tartozik három másik magyarországi régióval együtt. Igaz, hogy Szegeden viszonylag jobb a helyzet a régiós átlagnál, de nyilván az egész régióra, az egész országra kell gondolni. Nagyon fontos, hogy Magyarország kedvezményezettje legyen egy ilyen új uniós programnak, ami megpróbálja a jobb, már működő modelleket áttelepíteni azokba a térségekbe, ahol nagy gondokkal küzdenek. Az ifjúsági munkanélküliség egy olyan komplex probléma, amelynek a szociális vagy a demográfiai következményei, ha nem oldják meg időben, nagyon komolyak lehetnek - fogalmazott Andor László.

Elmondta még, hogy uniós szinten új pénzügyi eszköz jön létre január 1-jétől, ez legalább 6 milliárd eurót jelent. Ezt az összeget az első két évre kell koncentrálni, hiszen ez az az időszak, amikor a recesszió következményei erősen sújtják az uniós országok egy részét. Továbbra is rendelkezésre áll az Európai Szociális Alap, amely közel 80 milliárd eurót jelent hét évre.

- Működő modellért nem kell nagyon messzire menni, hiszen Magyarország egyik szomszédja, Ausztria produkálja a legjobb eredményeket: a válságidőszakban is nyolc százalék alatt volt az ifjúsági munkanélküliség, míg az uniós átlag húsz százalék fölé emelkedett ezekben az években - magyarázta a biztos. Úgy véli, az osztrákok sikere a jól működő, komputerizált foglalkoztatási szolgálatokban, az uniós pénzügyi eszközök színvonalas felhasználásában és a foglalkoztatási szolgálatok, valamint a szociális partnerek közti kiváló együttműködésben rejlik.

Andor László az egyetem után a Szent-Györgyi Albert Agórában tett látogatást.

Olvasóink írták

  • 8. macs 2013. november 01. 16:03
    „Szerintem sok probléma forrása, hogy nem szavakra figyelünk, hanem arra, hogy ki mondja őket. :-(”
  • 7. achilleus 2013. november 01. 08:49
    „Az uniós biztos értéke nem politikai múltja, hanem eredményessége alapján ítélhető meg.
    Két tegnapi hír:
    http://profitline.hu/hircentrum/hir/299277/Rekordszinten-a-munkanelkuliseg-Olaszorszagban
    "Szeptemberben szezonális kiigazítással rekordszintre, 12,5 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta Olaszországban az előző havi felülvizsgált, 12,2 százalékról 12,4 százalékra módosított értékről. Elemzők 12,2 százalékra számítottak szeptemberre. "
    http://profitline.hu/hircentrum/hir/299285/Durvan-lassul-az-euroovezeti-inflacio
    "Az Eurostat szintén ma közzétett adata alapján szeptemberben nem változott a munkanélküliségi ráta sem az euróövezetben, sem pedig az EU-ban. A 17 tagú euróövezetben szeptemberben szezonális kiigazítással az előző havival megegyező, 12,2 százalékos volt a munkanélküliségi ráta. A 28 tagú EU-ban szintén az augusztusival megegyező, 11,0 százalékos munkanélküliségi rátát regisztráltak szeptemberben. Az euróövezetben 2012 szeptemberében 11,6 százalék, az EU-ban pedig 10,6 százalék volt a munkanélküliségi ráta. A legalacsonyabb munkanélküliségi rátát szeptemberben Ausztriában (4,9 százalék), Németországban (5,2 százalék) és Luxembourgban (5,9 százalék) regisztrálták. A mutató a legmagasabb Görögországban (27,6 százalék, júliusi adat) és Spanyolországban (26,6 százalék) volt. Az Eurostat adatai szerint Magyarországon augusztusban 10,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta."
    - magyarán, a munkanélküliség igen magas mind az EU-ban, mind az euróövezetben. Azon meg hadd derüljek egy kicsit, hogy az uniós biztos a legalacsonyabb munkanélküliségű országot ajánlgatja követendő példaként. Nem sok köze van hozzá ugyanis.”
  • 6. spiler 2013. november 01. 08:09
    „elismerik a fickót nem ugy mint Tomikát,tényleg mit is csinál Tomika,ott is csak vihart kavar/milyen nyelven beszél is....na itt tartunk/”
  • 5. gyukolac 2013. november 01. 07:48
    „nem véletlen, hogy Botka bácsi hívta, egy moslékos tálból csipegetnek...
    nincs jelző erre az ingyenélőre”
  • 4. majzik 2013. november 01. 05:38
    „,,A biztosjelölt önéletrajzában feltünteti, hogy 2003 és 2005 között a Miniszterelnöki Hivatal főtanácsadója volt. Ebben az időszakban Medgyessy Péter, majd Gyurcsány Ferenc irányította a hivatalt.

    A 2005-től a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatótanácsának tagjaként dolgozó Andort Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök nyomására pártfogoltja, Bajnai Gordon miniszterelnök javasolta az Európai Bizottság magyar tagjának.
    A demokráciákban dívó politikai szokástól eltérően úgy, hogy a nevezésről nem konzultált a Fidesszel, holott a legnagyobb ellenzéki pártnak igen nagyok az esélyei, hogy Andor brüsszeli hivatalba lépését követő hónapokban Budapesten kormányt alakít."

    Ja ! És volt EBRD igazgató !”
  • 3. scott1 2013. november 01. 05:10
    „Ugye Ők voltak azok, akik azzal kampányoltak, hogy Akarsz e kávézót nyitni Bécsbe?, de a Fogsz te még mosogatni egy kávézóba Bécsbe! programot valósították meg a sok magyar fiatal diplomást érintő "Ellehet innen menni nevű! foglalkoztatási kormányprogram" keretein belül?”
  • 2. hangman 2013. október 31. 21:48
    „Nem az ország, hanem a jobboldali butaság ellen szavazott.”
  • 1. Rubicon 2013. október 31. 21:29
    „Ugye ő az, aki Magyarország ellen szavazott az Európa Parlamentben.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ivóvízminőség-javító program Mórahalmon és térségében

Mintegy 4 milliárd forintból ivóvízminőség-javító program valósul meg Mórahalmon és térségében; a projektben tíz település vesz részt. Tovább olvasom