Idén is meghirdette főállású angyal programját a Vodafone. Három pályázónak adják meg a lehetőséget, hogy egy éven keresztül az általuk választott civilszervezetnél dolgozva megvalósítsák saját közhasznú projektjüket. Az angyalok bérét a cég állja, így amellett, hogy egy értékes munkaerővel gazdagodik a kiválasztott szervezet, még pénzbe sem kerül. Egyikük a szegedi
Sütő Zsanett, aki a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálatot segíti majd.
 |
| Sütő Zsanett angyal. Mindenféle értelenben. |
– Nemrégiben olvastam az újszülöttmentőkről, és nagyon megdöbbentett a helyzetük – kezdte mesélni történetét a 30 éves nő. – Megérintett, hogy az alapítvány vezetője nem azért vett fel hitelt, hogy fejlesszenek vagy bővítsenek, hanem azért, hogy tankolni tudják a mentőautót, amellyel újszülöttek életét mentik meg. Így amikor elolvastam a pályázati kiírást, egyből ők jutottak eszembe, mint akiket szívesen segítenék.
Zsanett meglehetősen későn kezdett neki a munkának: két héttel a kiírás lezárása előtt fogott hozzá projektjéhez, miközben a többiek már javában gyűjtötték a voksokat. A pályázat ugyanis nyilvános volt: a Facebookra töltötték fel a jelentkezők a projektjeiket, és ezekre kellett szavazatokat gyűjteni. Nagy hátrányt jelentett tehát, hogy mindössze feleannyi ideje volt propagálnia magát, mint a többieknek, több mint 200 pályamunkából azonban végül a második legtöbb támogatót mégis az övé szerezte meg. A három legtöbb szavazatot gyűjtött pályázó mellé a mobilcég további hetet választott ki, a tíz döntőst pedig a múlt héten állásinterjúra hívták. Közülük hárman kapták meg ezt a munkát.
Saját cégét hagyja ott
Zsanett saját cégét hagyja ott a következő egy évre, két társára bízza az ügyvitelt, hiszen az alapítványnál főállású munkatárs lesz. – Nem érzem ezt áldozatnak – mondta. – Ha majd egyszer visszagondolok az életemre, biztos vagyok benne, hogy ez a munka lesz az, amire azt mondom, hogy a legnagyobb sikerem volt.
|
Az újszülöttmentők angyala szeptembertől kommunikációs és marketingfeladatokat lát majd el, rendezvényeket szervez, valamint segít a kapcsolatépítésben, az adománygyűjtésben és önkéntesek toborzásában. Úgy tervezi, ha sikeresen végzi munkáját, a szolgálat ismertsége jelentősen megnő, nagyszámú támogatói és önkéntes bázissal rendelkezik, működése zavartalan lesz, és már egy új mentőautóra gyűlik majd a pénz.
Pintér Sándor szerint ugyan minden probléma biztosan nem lesz megoldható egy év alatt, de a folyamatot mindenképpen el lehet indítani.
– Nekünk főnyeremény és hatalmas áldás az angyali munkatárs – fogalmazott a Szegedi Újszülött Életmentő Alapítvány kuratóriumi elnöke. – A leghasznosabb munkát az adománygyűjtésben tudja majd végezni, de számos más tervünk is van. Nagy szükség lenne például olyan összejövetelek megszervezésére, ahol a mentett gyerekek szülei találkozhatnak. De szeretnénk várandós anyáknak is időnként megbeszéléseket szervezni, és a koraszülött-ellátásban részt vevőknek is kellenének továbbképzések, amihez meg kell még találni az anyagi forrást. Három éven belül mindenképpen le kell cserélni a mentőautó berendezését is – ezt a beruházást is elindítja majd a következő egy évben.