Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

˝Anyádat, nem értem, mit mutogatsz!˝

Szeged - Nyolc rendőr is kevés ahhoz, hogy zökkenőmentes legyen a reggeli Tisza Lajos körúti forgalom. Egy órán át ámultunk: sem a gyalogost, sem az autóst, sem a kerékpárost nem érdekli, mit mutat a rendőr.
A városszépítő átépítések miatt reggelente jelentős torlódások alakulnak ki. A Hősök kapujánál pénteken reggel 7 és 8 óra között élőben követtük, hogyan közlekednek a szegediek. Picit lehangoló az eredmény.

Aki jogsit szerez, elvileg tudja, mit mutat a forgalomirányító rendőr. Hangsúlyozom, elvileg. Pedig könnyű lenne megjegyezni: ha velünk szemben, vagy háttal áll a rendőr, az tilos jelzés. Egyéb eseteken szabad. Ha a karjával, botjával ezt kiegészíti, és int, hogy mehetünk – legtöbbször kanyarodóknak – akkor mehetünk.

Forgalomirányítás a Hősök kapujánál. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

És szinte hihetetlen, de a gyalogosokra, kerékpárosokra is érvényes a jelzés, még ha nem is ismerik.

A felújítások miatt Hősök kapujánál alaposan megváltozott a forgalmi helyzet. A Boldogasszony sugárútról továbbra is csak jobbra, a Tisza Lajos körútra lehet kanyarodni. A rakpart felől, a kiskörútról balra, a sugárútra viszont nem. Kivéve, amikor rendőr irányít, hiszen felülbírálja a táblát.

A Hősök kapujánál, még 7 óra előtt, 8 rendőr társaságában néztük, hogy a rakpartról érkezők gond nélkül – azaz sem a rendőrök, sem a kötelező haladási irány tábla által nem zavartatva – folyamatosan kanyarodtak balra.

Forgalomirányítás a Hősök kapujánál. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

Hét után pár perccel az egyik rendőrnő síppal a szájában bevonult a Tisza Lajos körút, Boldogasszony sugárút kereszteződésébe. Innentől kezdve az Árvízi emlékmű felől a Ságvári iskolába igyekvő szülők szabályosan befordulhattak, a gyalogosok sem egyesével bóklásztak a sárgán villogó lámpák között.

Rendőr állt a zebrákhoz, a Gödör étteremhez, a Szentháromság utcához és a Dugonics téri körfogalomhoz. Mondhatjuk, minden sarokra jutott rendőr: 400 méterre 8 egyenruhás, igazi kuriózum.

Azt hihetnénk, ilyen komoly erődemonstráció már elég a zökkenőmentes reggeli forgalomvezényléshez. Eláruljuk, nem a rendőrökön múlt a siker.
Úgy tűnt, az autósok félnek: vagy a rendőrnőtől – bár alig 165 centije és bájos arca erre kevés okot ad –, vagy az ismeretlen jelzésektől. Utóbbira autósnak hivatkozni több mint fura, hiszen jogosítványunk része a KRESZ ismerete.

Forgalomirányítás a Hősök kapujánál. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

Legtöbb gondot a Boldogasszonyról érkezők okozták. Nem értették, ha velük szemben áll a rendőr, azaz tilos jelzést mutat, miért nem mehetnek jobbra. A válasz adva van: nem lehet. Nem így gondolta egy fekete béemvés, aki a gyalogosok közé hajtott. Két rendőr is odaugrott hozzá. – Anyátokat, nem értem mit mutogattok – hallatszott a nem éppen kulturált választ, a biztonsági öv nélkül vezető férfitól. Szemmel láthatólag a rendőrök is meglepődtek a „magyarázaton".

A KRESZ-t nem ismerő gyalogosok, kerékpárosok is okoztak némi izgalmat. Úgy gondolták, csak az autósoknak van piros, így kedvükre sétálhatnak. Többször egyesével kellett visszahívni őket: értsék meg, amíg nem szólnak, nem lehet átmenni. Értetlenség ült az arcukra.

Nyolc órára teljesen bedugult a rakpart, a Dugonics téri körforgalomtól is elterelték az autókat. Lehet, hogy kisebb lenne a gond, ha értenénk mit mutat a rendőr és nem csak néznék, látnánk is.

Olvasóink írták

115 hozzászólás
  • 115. lepkehalo 2011. szeptember 21. 16:16
    „okz63, vegyél be valamit, hidd el, jobb lesz.”
  • 114. okz63 2011. szeptember 19. 17:29
    „112. J.G. 2011.09.19. 16:51
    "Én nem láttam, hogy valaha bárki is azt kívánta volna, hogy "mindenki" biciklivel menjen mindenhova. Hol olvastál ilyet?"

    És én hol is állítottam azt, hogy tőletek olvastam ilyesmit? :-D
    Két helyzetet vázoltam fel, szerintem akinek megvan hozzá a képessége, az fel is fogta.
    Téged csak sajnálni tudlak, hogy nem sikerült :-D”
  • 113. okz63 2011. szeptember 19. 17:26
    „112. J.G. 2011.09.19. 16:51

    1. Nem tartozom én senkinek semmivel, ez csakis a te rögeszméd, de talán még gyógyítható.
    2. Azt vágom nyakon az utcán, ha engem veszélyhelyzetbe hoz, akit csak akarok (és persze akkor vállalom is érte a felelősséget). Ahhoz te mazsola vagy, hogy megszabd nekem, mit tehetek és mit nem. Én sem szabom meg neked, szerintem tartsd te is ezt tiszteletben irántam. :-)
    3. No és hogy ki kit gyűlöl, az megint más napra tartozik. A szabálytalan kerékpárost - no meg őt az egekig védő aktivistákat - lassan már a gyalogostól a tömegközlekedési járművezetőig mindenki utálja az úton, szerintem el kéne gondolkodni, hogy miért van ez így.

    Amíg autós-autós között még mindig működik az udvariasság, azt valahogy nálatok ezt sosem tapasztaltam. Csakis akkor van összetartás - aztán a mindennapokban el is tűnik - amikor a legnagyobb szájúak összejönnek a Critical Mass-ra :-D

    Vajon miért van az, hogy az Oskola sarkán a múltkor meglepődött egy gyalogos, hogy el akarom engedni a zebrán, miközben leálltam a biciklivel? Valószínűleg azért volt megdöbbenve, mert ilyet addig sosem tapasztalt annál a zebránál ;-)”
  • 112. J.G. 2011. szeptember 19. 16:51
    „111. okz63 2011.09.19. 15:28
    Még mindig nem látom azt az idézetet, ahol bárki is beteg nagymama biciklin való szállítására buzdított volna.

    "Szerintem egy egészséges köztes megoldás lenne a jó mindenkinek. Mert tudod, ha most mindenki biciklire pattanna"
    Én nem láttam, hogy valaha bárki is azt kívánta volna, hogy "mindenki" biciklivel menjen mindenhova. Hol olvastál ilyet?

    Eddig két idézettel tartozol.

    Nyakleves osztására neked nincs jogosultságod. Viszont az nem csak kerékpárosoknak járna ki szerintem, mégis te mindig erre hegyezed ki. Ahogy mondtam, elvakít a gyűlölet. Rossz lehet neked.”
  • 111. okz63 2011. szeptember 19. 15:28
    „106. J.G. 2011.09.19. 10:10
    "Mivel ifj. Nagy Gábor nem tűnik annyira elvakult biciklisnek..."

    De olyannak sem, akit bárki meg tudna győzni a saját igazáról :-)”
  • 110. okz63 2011. szeptember 19. 15:26
    „107. nelek 2011.09.19. 13:41
    "Kár, hogy a mondanivalód egy része kimoderálódik,
    így nem szórhatod maradéktalanul elénk gondolkodásod gyöngyszemeit."

    Sajnos még mindig részrehajló a moderátor, mert a te személyeskedéseidet rendre beteszi, amitől eléggé gyakran kinyílik a bicska az ember zsebében. De hát tudod, addig jár a korsó a kútra, amíg egyszercsak ott fogok állni veled szemben és akkor lehet arcodat vállalva is osztani az észt, csak akkor már nem tudsz elbújni :-)”
  • 109. okz63 2011. szeptember 19. 15:24
    „107. nelek 2011.09.19. 13:41
    "jó lenne, hogy akinek nem muszáj, az nem foglalná ott a helyet. Pl. ha valaki véletlenül nem visz éppen beteg nagymamát, akkor megy trolival, gyalog, vagy (szinte le sem merem írni) biciklivel."

    Szerintem egy egészséges köztes megoldás lenne a jó mindenkinek. Mert tudod, ha most mindenki biciklire pattanna, akkor egészen biztos vagyok, az lenne a baj, hogy egymást akadályozzátok az utakon, mint ahogy most az autósok teszik egymással sokszor. Ha meg mindenki tömegközlekedik - mint ahogy ez a boldog békeidőkben volt - akkor csüngenének megint az emberek a troli ajtaján, mivel nem férnének fel.
    Szerintem a fentiekből egyiket se szeretnéd, valld be! (én sem)

    De valljuk be, a jelen helyzet, hogy ti a szolgáltatókon kívül mindenkit ki akartok szállítani az autójából, az pont a fenti állapotokhoz vezethet. Tudod, én se akarom a kerékpárosokat leszállítani a bringáról, pedig néha jó lenne, pl. egy hatalmas nyakleves kíséretében, hogy megtanulja végre, a Pacsirta utcában úgy kell végig menni - főleg szemben a forgalommal, ha már engedélyezték neki - hogy ha éppen jobbról egy autós megjelenik valamelyik utcában jobbról, akkor annak ne kelljen vészfékezni, de hát itt az örök igazság: elsőbbsége annak van, akinek megadják - én nem kaptam meg ezen helyzetben. Ez ma special megtörtént, a kishölgynek mindenképpen egy KRESZ-tanfolyamot javasolnék...kb kétszer annyiért, mint amennyit önkéntes alapon jelentkezve fizetne érte. Megérdemelné!”
  • 108. eleonóra 2011. szeptember 19. 15:06
    „Nem nekünk kéne itt anyázni egymással, hanem a kivitelezőket kéne sürgetni az arra illetékesnek.Egy szép élhető város lesz Szeged remélem, ha befejeződikez az őrült felújítás.A gyereket szépen át lehet kísérni az iskolába, ha leparkolunk egy mostani zsákutcába.Igaz nem értem, hogy a belvárosi hídnál miért nem üzemel a forg. irányító lámpa ,mert az Oskola u. kétirányúsításával ezzel a megoldással sokan élhetnének.”
  • 107. nelek 2011. szeptember 19. 13:41
    „okz63:
    "Bár tudom, hogy a beteg nagymamát is szerinted biciklin kellene kórházba vinni vagy trolival..."

    Igen, a beteg nagymama szempontjából jó lenne, hogy akinek nem muszáj, az nem foglalná ott a helyet. Pl. ha valaki véletlenül nem visz éppen beteg nagymamát, akkor megy trolival, gyalog, vagy (szinte le sem merem írni) biciklivel. Ennyi lenne az egész.

    Kár, hogy a mondanivalód egy része kimoderálódik, így nem szórhatod maradéktalanul elénk gondolkodásod gyöngyszemeit.”
  • 106. J.G. 2011. szeptember 19. 10:10
    „105. okz63 2011.09.19. 06:43
    Kerékpárosgyűlöleted nagyon durva méreteket kezd ölteni...

    "Bár tudom, hogy a beteg nagymamát is szerinted biciklin kellene kórházba vinni vagy trolival..."
    Mivel ifj. Nagy Gábor nem tűnik annyira elvakult biciklisnek, mint te bicikli-ellenesnek, meglepne, ha nagymama kerékpárral való kórházba szállítására buzdított volna bárkit. De előtted áll a lehetőség, hogy bizonyítsd. Hol és mikor mondta? Őszintén érdekelne.”
  • 105. okz63 2011. szeptember 19. 06:43
    „101. ifj. Nagy Gábor 2011.09.18. 22:03
    "Mivel a forgalmat a bekanyarodó, lassító, parkoló autók akadályozzák, így a kanyarodási és parkolási lehetőségek csökkentésével gyorsítható a forgalom."

    Nos, ez az elv megbukott épp az említett helyen, a kiskörúton ;-)

    102. ifj. Nagy Gábor 2011.09.18. 22:03
    "a reggeli csúcsban mindenki az Aradi melletti két iskolához igyekszik kocsival, így nekik ez nem jelentene alternatívát, a belvárosnak sem tehermentesülést."

    Kifelejtetted a Klinikákat. Reggel a rakpartig eljutni szinte lehetetlen a megállni, parkolni készülő autók miatt. No ők azok, akiknek inkább a Klinikák udvarán kellene valahogy ezt megoldani, az mindjárt sokat csökkentene a dugókon. Bár tudom, hogy a beteg nagymamát is szerinted biciklin kellene kórházba vinni vagy trolival...
    <moderálva>”
  • 104. okz63 2011. szeptember 19. 06:35
    „100. nelek 2011.09.18. 21:26
    "Végre felébredt benned némi hajlam az önkritikára."

    Eléggé sajnálatos dolog, hogy nem ismertél belőle magadra.
    <moderálva>”
  • 103. vuk 2011. szeptember 18. 22:47
    „96. okz63 2011.09.17. 13:53
    "a héten is bringáztam többször is"
    "a kerékpár egy alapjában szabálytalankodó közlekedésnem az utakon"

    Konkluzio?.. :)”
  • 102. ifj. Nagy Gábor 2011. szeptember 18. 22:03
    „51. frakk
    "A rakpartról meg nem az aradi térre kellene minden autóst beirányítani, hanem a emlékmű előtt csinálni kellene egy leágazást a boszorkánysziget, (Állomás utca) felé. Ezzel a megoldással szintén tehermentesülne a belváros (Hősök kapu). Oda vissza az alsóváros- rakpart útvonal nem kényszerülne a belvárosba.
    És ráadásul össze lenne kötve a nagykörút két vége a rakparttal."

    Már írtam, hogy ez a romantikus látomás figyelmen kívül hagyja, hogy a reggeli csúcsban mindenki az Aradi melletti két iskolához igyekszik kocsival, így nekik ez nem jelentene alternatívát, a belvárosnak sem tehermentesülést.”
  • 101. ifj. Nagy Gábor 2011. szeptember 18. 22:03
    „51. frakk
    "Alapvető probléma a szegedi közlekedés szervezők laikussága.
    A kiskörútról le sem tud menni a szerencsétlen autós ha egyszer felhajtott rá."

    Alapvető probléma, hogy a szegedi közlekedők egymásnak ellentmondó dolgokat követelnek.

    A forgalom gyorsítását szeretnéd te is, meg sokan.

    Mivel a forgalmat a bekanyarodó, lassító, parkoló autók akadályozzák, így a kanyarodási és parkolási lehetőségek csökkentésével gyorsítható a forgalom.

    De akkor meg azokat hiányoljátok...

    Bővebben:
    http://epiteszforum.hu/node/327

    Még bővebben:
    http://archivum.epiteszforum.hu/varos/fleischer.pdf”
  • 100. nelek 2011. szeptember 18. 21:26
    „"Van, aki csak nagyképűen ugatja, fikázza a másik közlekedésnemet,
    és van, aki nap mint nap rendszeresen meg is tapasztalja :-)"

    Végre felébredt benned némi hajlam az önkritikára.:-)
    Ez együtt a biciklizni tudással: csillagos ötös!”
  • 99. okz63 2011. szeptember 18. 14:24
    „98. nelek 2011.09.18. 10:47
    "kellemes meglepetés, hogy tudsz biciklizni."

    Van, aki csak nagyképűen ugatja, fikázza a másik közlekedésnemet,
    és van, aki nap mint nap rendszeresen meg is tapasztalja :-)”
  • 98. nelek 2011. szeptember 18. 10:47
    „96. okz63,
    kellemes meglepetés, hogy tudsz biciklizni.”
  • 97. atomboy 2011. szeptember 17. 19:19
    „93. 1131
    Kitalalom, rokusi Tesconal levo nyomogombos lampak?”
  • 96. okz63 2011. szeptember 17. 13:53
    „92. nelek 2011.09.17. 09:27
    "De ha nem jársz biciklivel vagy gyalog honnan tudhatnád ezt?"

    Tévedsz, a héten is bringáztam többször is, csak mivel kizárólag kötözködés a célod,
    de fogalmad sincs, ki vagyok, így honnan tudhatnád ezt? :-D”
115 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszatérő ˝vendégek˝ a röszkei határnál

Az elmúlt 24 órában elfogott 10 határsértőből ketten már másodjára próbálkoztak illegálisan a schengeni övezetbe lépni. Tovább olvasom