Vida-Szűcs Imre - Délmagyarország napilap - 2012.12.31. 10:28
A szerpentin és a konfetti népszerűsége töretlen, de a színes parókák, és a fél arcot eltakaró retroszemüvegek is kedveltek – tudjuk meg az egyik áruházban Kubicza Bélától, aki rögtön karácsony után előpakolta portékáit.
A néphagyomány szerint a konfettit azért szórják egymás hajába az emberek, hogy a sok apró darabja gazdagságot, szerencsét hozzon – erről már a Széchenyi téren hallunk, ahol ma éjjel is kínálják az év végi partik kellékeit. A világító keretű szemüvegektől a Harry Potter-féle kalapokon át az anyósnyelvig szinte bármi kapható, sok-sok színben és kivitelben. A gyerekek dudát választanak, az önkormányzati nyugdíjasklub szilveszteri bulijának szervezője pedig apró ajándékot szerez be a többieknek, amíg nézelődünk.
– Telítődve van már mindenki, csak a néhány száz forintos dolgok fogynak jól, például a kis dudák, a lufik, a konfettikilövők és a szerencsemalacok – mondja
Tóth Katalin. A tűzijátékosoknál szintén az olcsóbb termékek az idei slágerek: ilyen a sikolyrakéta, az ördögpatron, a varázsvirág. A római gyertyákat a kisgyerekesek is szeretik, mert nem durrognak, a fényük viszont látványos.