Délmagyar logó

2017. 11. 22. szerda - Cecília 5°C | 13°C Még több cikk.

APEH-lista a nem tartozókról

Szeged -Február 10-étől a köztartozásmentes adózók adatbázisával bővíti honlapját az APEH. Ez kiválthatja az gynevezett „nullás" adóigazolásokért való sorban állást. A köztartozásmentesen működő cégek, vállalkozások és vállalkozók nevének megjelenítésével az APEH a jogszerűen működő társaságokat is segíti.
A rendszer lényege: az a vállalkozás, amely az összes bevallási kötelezettségnek eleget tett, s az adófizetési kötelezettségeit is teljesítette, vagy az adóhatóságtól részletfizetést, halasztást kapott, kérheti, hogy a hivatal vegye fel a listájára. Ha valaki ebben az adatbázisban szerepel, akkor a közbeszerzési pályázatokkal kapcsolatos kifizetéseknél már nem kell az APEH-től együttes adóigazolást kérnie, mert az a szervezet, amelyik a kifizetést teljesíti, megnézi az adóhivatal listáját. A lista archivált, azaz bármikor visszakereshető. Az adóhivatal az új, elektronikus szolgáltatás mellett természetesen megtartja a hagyományos eljárást is, azaz továbbra is kérhető elektronikusan és papír alapon is igazolás.

Az adóhatóság honlapján közzétett listához bárki hozzáférhet. A közbeszerzések teljesítéséhez kapcsolódóan az adózók egyszerű adatlap kitöltésével az ügyfélkapun keresztül kérhetik, s az illetékmentesen, kizárólag elektronikus úton nyújtható be. Az APEH a köztartozásmentes adózói adatbázis adatait minden hónap 10. napján frissíti.

Olvasóink írták

  • 1. török 2009. február 03. 19:46
    „olyan rendes ez az apeh, hogy mindjárt elolvadok...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fenyő Iván: Egyre nyitottabb vagyok

Szeged - Nem szereti a kategorizálást, tudatosan él, és törekszik a nyitottságra Fenyő Iván, aki a… Tovább olvasom