Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Áprilistól az M43-as első szakaszán autózhatunk

Szeged - Az M43-as autópálya első darabjának átadását április 1-jére tervezi a NIF Zrt. Ez a 4,2 kilométer hosszú szakasz a Sándorfalvi útnál ér véget, ahova ideiglenes körforgalmat építettek, hogy kivezethessék az autósokat a Szegedet Csongráddal összekötő útra.

Az M43-asnak az 5-ös főút és a Sándorfalvi út közötti 4,2 kilométeres részét április 1-jén szeretnék átadni – tájékoztatta lapunkat Fazakas Orsolya, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője. – Ez a 47-es útig tartó első szakasznak csak egy része. Azért adják át, hogy a Szegeden átvezető forgalmat csökkentsék, megkönnyítsék az autósok helyzetét, hiszen hamarosan elkezdődik a Rókusi körúti 2-es villamos pályájának építése.

A Sándorfalvi úttól a csaknem egészen a 47-es főútig vezető, az első szakaszból még hiányzó kis darabot, egy 2,5 kilométeres pályát, továbbá a másik 2 autópálya-szakaszt, a Tisza-hidat és a makói lekötő utat együtt, egyszerre avatják idén augusztus végén.

Körforgalmat alakítottak ki a sztrádán. Fotó: Karnok Csaba
Körforgalmat alakítottak ki a sztrádán.
Fotó: Karnok Csaba

Tegnap elmentünk a sándorfalvi „fél lóhere" alakú csomóponthoz és megnéztük, hogy áll az építkezés. Mindkét irányból elkészült a 4 darab, sztrádára való fel- és lehajtó sáv. Leaszfaltozták azt az ideiglenes körforgalmat is, amely levezeti az M43-asról a forgalmat a Szegedet Csongráddal összekötő útra, a másik irányban pedig elvezeti az autósokat Budapest felé, az M5-ösre. De ezen keresztül haladnak majd azok is, akik Szegedről Csongrád felé mennek, mivel még nem készült el a sztrádát átívelő híd. A körforgalom tehát most „rajta van" az M43-ason, de majd elbontják, amikor elkészül a teljes pálya, és nem lesz rá szükség.

A legnagyobb ellenség még mindig a sár, amely a pálya és a vadvédő kerítés közötti munkákat zavarja. Amúgy a sztrádán nincs gond a munkálatokkal, kész az aszfaltozás, lerakták a szalagkorlátokat, megvannak az ideiglenes sárga színű jelölősávok, rövidesen pedig a végleges felfestést is elvégzik.

A csúszás története

Február 18-án írta alá a megállapodást az M43-as beruházója, a NIF Zrt. az első szakasz kivitelezőjével, a Swietelsky Kft. vezette konzorciummal arról, hogy az első szakasz átadásának határideje 2009. november 30-a helyett 2010. augusztus 31-e. A 9 hónapos csúszás miatt az építőnek a sándorfalvi útig tartó 4,2 kilométerre kötbért kell fizetnie, a fennmaradó 2,5 kilométer esetében viszont indokolt a késlekedés: itt muszáj volt egy vízvezetéket megvédeni.

10 milliárdos támogatásmegvonás?

Az Európai Bizottság 10 milliárd forintos támogatási pénzt akar megvonni Magyarországtól az M43-as építésével összefüggésben. Azzal érvelnek, hogy a beruházás áfatartalma nem számolható el költségként, így az után nem is jár támogatás. Magyarország az Unió törvényszéke előtt megtámadta a határozatot. A folyamat jelenleg az írásbeli eljárásnál tart.

Olvasóink írták

38 hozzászólás
12
  • 38. 777kutya 2010. március 16. 19:16
    „Ahogy tegnap elnéztem az állapotát az építésnek, nem lesz az kész, csak őszre!
    :-))
    ( Hazudtak már nagyobbat is! )”
  • 37. Neszemetelj! 2010. március 13. 04:10
    „1 év alatt megépítettek 4,2 km pályát :)
    Nevetséges, ezzel nem is dicsekednék, hanem elbújnék a béka segge alá. Esetleg beneveznék a "ki épít leglassabban autópályát" című Leg-Leg-Leg-be.
    Azért arra kíváncsi lennék, hogy mikor újítják fel az utat legalább Dócig, mert siralmas és életveszélyes az utak állapota a sóder-, és homok szállító kamionok miatt. Az út széle tele van lerepült felnikkel, mert kerékgyilkos az út állapota, és mégsem csinálnak semmit. Kátyú kátyú hátán...

    ...és hol van a kerékpárút, amit beígértek pár éve Szegedtől-Ópusztaszerig?”
  • 36. Wolfgé 2010. március 10. 23:47
    „Jaj de jó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Majd megyek a kerómmal és kipróbálom! Jobb lesz, mint zötyögni a belvárosban.........ssssssssss”
  • 35. Szögedi 2010. március 10. 22:11
    „Hol vagy Ifj Nagy Gábor?? Gyere mert ennek a sok tájékoztalan idiótának meg aki bedől nekik el kéne mondani hogy miért is van értelme. Én már belefáradtam :-D”
  • 34. babar 2010. március 10. 21:29
    „úgyis csúszni fognak..”
  • 33. Rozsdás 2010. március 10. 21:29
    „23. Huba 2010.03.10. 15:31
    Szoci kormány a megrendelő,Fidesz közeli cég a kivitelező!
    Baromság ezen vitatkozni!
    Az érdek közös!!
    Legyen kész mielőbb!!”
  • 32. exchange 2010. március 10. 20:40
    „visszaszámláló: http://almasiweb.hu/m43.html”
  • 31. szatyi 2010. március 10. 18:52
    „Most olvastam a másik cikknél:
    A régi 5 ösnél a híd mostani átadásáról nincs, nem is volt szó.
    Ezek szerint: a forgalom lejön a pályáról -mint eddig- és az első (Szeged felőli) körforgalomban kikerüli a hidat majd újra felhúz a pályára.
    Ez egyszerűen -"őrület".”
  • 30. A.R. 2010. március 10. 17:53
    „Sziasztok!

    Én már dolgoztam pár út- és autópályaépítésen, de amit az 5-ös út fölötti hídnál láttam az azt jelenti, hogy semmi esély nincs az áprilisi átadásra, vagy jó magyar szokás szerint össze lesz csapva, s majd pár hét után lehet javítani.”
  • 29. valakiiii 2010. március 10. 17:29
    „azóta épülnek autópályák amióta van uniós támogatás... 1998-2002 még nem volt... sok marha ezt elfelejti..
    2001-ben az unió szerint 2005-ben bevezethető hazánkban is az euro... utána jöttek a szocik és.....”
  • 28. valakiiii 2010. március 10. 17:27
    „http://www.youtube.com/watch?v=2cX80z6TRc0”
  • 27. Mathiasking 2010. március 10. 16:37
    „21. hozzászólás Léni 2010.03.10. 13:35

    Amióta autópálya van Szegedig, azóta csak úgy özönlenek a Botka elvtárs által ígért vállalkozók ide. Én viszont úgy érzékelem, hogy inkább eliszkolnak innen.”
  • 26. Rexsnake 2010. március 10. 16:14
    „.

    Léni, várjuk a válaszod!!

    .”
  • 25. Léni 2010. március 10. 16:14
    „24. szpirigonzálesz! Rosszul vagy tájékoztatva! Ha jól tudom 1985 még a rendszerváltás előtt volt!
    A Fidesz kormány 1998-2002-ig regnált, akkor lett terv úgy kiírva, hogy 2015-ben kezdik az építést!
    23.Huba! Az biztos, hogy a Fidesz ideje alatt épült pályákba nem lehet belekötni, mert nem épült
    l m sem. Aki nem vak és süket, látja, hogy mennyire szükség van az autópályákra, hogy be tudjunk
    kapcsolódni Európa úthálózatába. Nekünk is jobb, az országnak is jobb, akkor mi a fene bajotok
    van? Ja! Ezért is Gyurcsány a hibás! Igen, ebben a sok autópályában az Ő munkája is benne van!”
  • 24. szpirigonzálesz 2010. március 10. 15:47
    „21. Léni

    Csak nagyon-nagyon halkan, és vörösre pirulva jegyezz meg bármit is azok után, hogy az M5-öst 1985-re
    kellett volna átadnotok Szegedig!
    Elvtárskám.”
  • 23. Huba 2010. március 10. 15:31
    „21. Léni 2010.03.10. 13:35
    Elismerem valóban ti csinálltátok! De milyen áron, mikor és milyen minőségben?
    Csak 1 dolog. Józan paraszti ésszel gondolkodva. Milyen alapja van egy télen készített kettős körforgalomnak? Hogyan fogja birni a terhelést? 2-3 év mulva gariban javítgatják?
    Nem vagyok útépítő mérnök, de fenntartásaim vannak! Csak bízni akarok benne, hogy ez nem, ismét a szocik
    trükje, kampányfogása! ( Mert szegedi vagyok, és szeretem a városomat! )
    Szebb Jövőt!”
  • 22. szatyi 2010. március 10. 14:15
    „Nem a "sándorfalvi fél lóherénél" kellene szemlézni!
    A minap egy hasonló cikkhez írtam: Az elején, a régi 5-ösnél /kettős körforgalom/ nincs betöltve a felüljáró hídfőnél a föld. A zsaluzás félig kész, és még hol van a betonozás, aszfaltozás, szegélyek, korlátok, stb.
    Ha csak arra gondolok, hogy a földnek ülepedni, a betonnak meg kötni kellene- egy ideig.
    És ez az eleje, tehát hiába van kész a "lóhere", ha az eleje nem járható.”
  • 21. Léni 2010. március 10. 13:35
    „Azt csak halkan jegyzem meg, hogy a Fidesz kormány idején az M43-as építésének kezdése
    2015-re volt előirányozva! Azok akik itt acsarkodnak megérdemelnék, hogy csak olyan
    úton utazhassanak amit hőn szeretett vezérük ideje alatt készült és csak olyan hidat
    használjanak, amit szintén a nagyvezér vezényelt!
    Ha tetszik, ha nem ez egyértelműen a szegedi szocialisták érdeme, hogy ilyen készültségi
    fokon van már az autópálya és a híd is! Csak így tud a város megszabadulni ettől a szörnyű
    kamionforgalomtól, ami miatt újra csak acsarkodtok!”
  • 20. geza 2010. március 10. 12:40
    „Magyarország az Unió törvényszéke előtt megtámadta a határozatot.
    Mennyibe fog kerülni nekünk ez adófizetőknek?? (gondolom itt is mutyi ügyvédi irodákon keresztül "képviselik" MO-t nem 2 ft-os órabérben, ha elbukjuk a "pert" akkor sincs gáz)”
  • 19. cyt 2010. március 10. 11:44
    „Idióták demagógiája ez az egész szakaszolt és késleltetett útavatási mánia. Ezek tényleg azt hiszik, hogy ezzel valamit is javíthatnak a szennyes múltjukon. Pedig a legtöbbünket csak INGERELNEK vele. Ami eddig még úgy-ahogy útnak volt nevezhető, az ezután biztosan totálisan tönkremegy, és éveket kell majd várni a javításukra.”
38 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nincs többé ingyenszatyor - a multiknál is pénzbe kerül

Árut a zacskóba, egyik zacskót a másikba - a legtöbben így indulnak haza a szombati nagybevásárlásból. Ez azonban változhat, mert a multiknál sincs többé ingyenszatyor. Tovább olvasom