Délmagyar logó

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -3°C | 3°C Még több cikk.

Apró Juhász 12 pontja

Apró Juhász János szegedi önkormányzati képviselő eddig ötször indítványozta, hogy tárgyaljon a közgyűlés a magyar nemzet védelméről és egyesítéséről.
Apró Juhász János szegedi önkormányzati képviselő eddig ötször indítványozta, hogy tárgyaljon a közgyűlés a magyar nemzet védelméről és egyesítéséről. Előterjesztését – amelyhez csatolta a szegedi 12 pontot – eddig minden alkalommal tárgyalás nélkül levették a napirendről. A Független Városi Szövetség Magyar Egyesület képviselője szerint pedig óriási szükség lenne a nemzeti egységre és szolidaritásra.

A képviselő javasolta, hogy a magyar nemzet egyesülésének napja legyen nemzeti ünnep, és azt december 24-én ünnepeljék meg minden évben. Apró Juhász nem tartja szerencsétlennek az időpontot. „A szentestén a család, a szeretet és az összetartozás a legfontosabb, s a nemzet is egy nagy család" – érvelt a képviselő, miért jó szerinte a december 24-e. Apró Juhász a szegedi 12 pontban egyebek mellett teljes körű autonómiát és kettős állampolgárságot kér a határon túli magyaroknak. Leiratában az is szerepel, hogy az, aki indok és ok nélkül bizonyíthatóan bántalmazza a határon túli magyarokat, megalázza a nemzeti jelképeket, 5-10 évre, vagy örökre tiltsák ki Magyarországról.

Apró Juhász azt szeretné, ha a város és a megye országgyűlési képviselői párthovatartozástól függetlenül törvényjavaslatot terjesztenének be ez ügyben a parlamentnek. A képviselő nem nyugszik, hamarosan újra beterjeszti indítványát a közgyűlésnek, ami szerinte soha nem volt aktuálisabb, mint most.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pont kerülhet a kórház és a klinika megállapodására

Korrigálja a múlt héten sok hibával megjelent betegbeutalási rendet az Egészségügyi Minisztérium. A… Tovább olvasom