Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 20°C Még több cikk.

Arabsakkozó-ügy: gyanúsítottként hallgat ki két rendőrt az ügyészség

Szeged – Gyanúsítottként hallgat ki a jövő héten két rendőrt a Szaúd Mohamed al-Marzúkival június elején Újszegeden történtekkel kapcsolatban az ügyészség.
Az egyesült arab emírségekbeli sakkvezető azt állítja, hogy június elején rendőrök bántalmazták a Tisza-parti városban – közölte Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI érdeklődésére. – Az intézkedés során jelen lévő harmadik rendőrt tanúként hallgatják meg a hatóságok – mondta a szóvivő.

– Az ügyészek az eset helyszínén, a Szent-Györgyi utcában kikérdeznek egy férfit is, aki a térfigyelő kamerák felvétele alapján láthatta a történteket – tette hozzá. Az ügyben bántalmazás hivatalos eljárásban bűntett gyanúja miatt indított nyomozást a szegedi nyomozóügyészség ismeretlen elkövető ellen. A sportvezető a tizennyolc éves Szálim Abdur-Rahmánt kísérte el Szegedre, ahol a fiatalember Lékó Péterrel készült az augusztusi athéni junior sakkvilágbajnokságra. Szaúd Mohamed al-Marzúki korábban közölte, nem kíván nyilatkozni az őt ért támadásról a magyar sajtónak; a kórház az állapotáról sem adhatott felvilágosítást.

Az arab ország The National című lapjának korábbi beszámolója szerint a férfinak a bántalmazás során öt bordája tört el, a mellkasán és a hátán több zúzódás keletkezett, és asztmás lévén a verés közben rövid időre a légzése is leállt.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság (CSMRFK) szóvivője az újságcikkre reagálva közölte, a hatályos jogszabályok alapján a folyamatban lévő eljárással kapcsolatban kizárólag az ügyészség adhat tájékoztatást. Szenti Szabolcs akkor úgy fogalmazott, a sajtóban megjelent nyilatkozatokat a CSMRFK akkor sem kommentálhatja, ha egyébként szívesen tenné, mivel több állítást cáfolni tudna.

Olvasóink írták

37 hozzászólás
12
  • 37. nanemaaa 2012. június 28. 22:27
    „Nem tudom mi bajotok van! Viktor is megmondta, hogy a rendőrök és az alvilág összeölelkezése megszűnt, mostantól a rendőr mag az angyal. Tessék ehhez tartani magatokat!”
  • 36. uborka 2012. június 28. 16:27
    „HA AZ ARABOKAT NEM ISMERIK NE ÍRJONAK HÜLYESÉGET, IGEN IS NORMÁLIS EMBEREK, CSAK IRIGYEK VAGYUNK A PÉNZÜKRE??? ÉN RENDŐR VOLTAM ITT SZEGEDEN MÉG TANULTAM ŐR-JÁRŐR ALOSZTÁLYÁN TELJESITETTEM SZOLGÁLATOT KB.84-BEN. AKKOR AZ VOL ELIGAZITÁSON ,HOGY IGEN IS VERJÜK EL A Z ARABOKAT, EZEK AKKOR IS JÓL ÉLTEK AUTÓT HOZHATTAK BE ÉS A REND ŐREINK EZT NEM NÉZTÉK JÓ SZEMMEL.VOLT OLYAN KOLLÉGÁM KI A GRAMDINUSZBAN SZÓ NÉLKÜL SZÉT VERTE A HELYISÉGET ÉS A SPÉT IS SZÉT NYOMTA, AKKOR EZ VOLT AZ IGAZI RENDŐR VIRTUS.MOST MEGINT EZ VAN????? MARADJANAK A RENDŐRÖK A SEGGÜKÖN ÉJSZAKA AZ AUTÓBA NE ALUDJANAK, VALAMINT A JÁRŐR ÚTVONALON HASZNÁLJÁK AZ AUTÓT..”
  • 35. sadafi74 2012. június 28. 12:21
    „Húúúú kondvezír nagyon tudja!!! Volt határőr+volt határvadász...rendőrök:)))ennyi sületlenséget!!!Amúgy jó lett volna azonnal vérvételt is csináltatni arab tesóinknál(kábszer...)!!!”
  • 34. yamaha70 2012. június 28. 11:18
    „A kisrendőr nem bordát tör. Orrba vág, gumibotot dug a seggünkbe, felpofoz, felrúg a motorháztetőre... Szerintem meg pont az volt a baja a nagy sakkozónak, hogy értette a rendőr a reakcióját, s ekkor borulhatott el az agya a rend éber őrének. Én azt mondom megérdemelte a parasztja, bár nem kellett volna a bordáját eltörni.”
  • 33. yamaha70 2012. június 28. 09:56
    „Hi! Majd 80 év titkosítás után megtudjuk, hogy valójában mi történt. Szerintem sem határőrök voltak. Csongrád Megyei TEK-esek. Milyen tökéletes életvitelű az a sportember, aki éjszaka is tréningezik még a kocsmában is? Ha meg elszalad valaki az intézkedés elől, az vállalja a következményeit. "Aki kur...-nak megy, ne csodálkozzon, hogy megbas...k!"”
  • 32. kvendi 2012. június 28. 09:54
    „Sötétedés után nem túl bölcs dolog -nem sport,tréning ruhába - futni sehol a világon, de főleg nem egy idegen helyen...!!!

    Én nem idegen helyen , itthon (Szegeden) egyszer egy délutános műszakom után (este negyed 11h-körül) futottam hazafelé, hogy még elérjem a trolit + a Bajnokok ligája mérkőzés második félidejét...!!! :)
    Egy rendőr autó hajtott fel elém a járdára, kiugrált nagyon gyorsan 2-3 rendőr, lekapcsolt gumibottal és én gyorsan megálltam (szerencsémre), vigyázzba vágtam magamat...!!!???
    Mondja - kérdi - a rendőr:Hova futok...?
    Visszakérdeztem:(HIBA...!!!)
    MIÉRT NEM SZABAD FUTNI...?
    -Itt most csak mi kérdezhetünk!...feleli és kéri...személyigazolványom...!!!
    Nincs nálam, most jöttem a délutános műszakomból, ott áll a portás még az ajtóban kérdezzék meg...tőle...!

    Utólag derült ki- mi után visszavittek a munkahelyem porta szolgálatosáig-, hogy autó feltörőket üldöztek,
    pechemre engem "néztek ki" maguknak..., mivel gyanúsan gyorsan futottam...! :(
    BINGÓÓÓÓ...!!!
    Valami hasonló lehetett az arab fiatalokkal is, csak azok nem értettek semmit...pechükre...az egészből...!
    (SZERINTEM)...de ugye nem voltam ott, nem láttam...!”
  • 31. Emberségetavilágnak 2012. június 28. 09:25
    „Na nézem ezt az agárversenyt, húzzák az orrotok előtt a műnyulat, ti meg úgy vetitek utána magatokat, mintha az életetek múlna a győzelmen.
    Az, hogy a rendőrség nem mindig, nem mindenhol állt és áll a helyzet magaslatán, az egy dolog, lehetne az okait kutatni, volna mit.
    Az meg, hogy a társadalom mélységesen megosztott, a népesség egy részének katartikus örömet okoz a rendőrség meggyalázása, vitathatatlan tény.
    Az is kétségtelen, hogy a sárdobálók többsége maga sem makulátlan, ezért bölcsebb lenne, ha hallgatna.
    Azok pedig, akik szítják az ellenségeskedést, akik egymás ellen tüzelik a magyart, most elégedetten dörzsölik a kezüket: ez aaaz, eez aaaz, öljétek egymást.
    Álljatok szeme egymással. Szembenálló felek vagytok. Fogjátok meg egymás kezét. Össze is lehet fogni.
    Álljatok háttal egymásnak. Hátat fordítotok egymásnak. Fonjátok egymásba oldalt a karjaitokat. Egyikőtök előredőlve a másikat a hátára tudja venni. Aztán fordítva, aztán újrakezdve. Így erősödtök. Összefogva, összetartva, az időt hasznosan töltve.
    De ez más. Ezt nekünk tanították a szüleink. Tőről metszett magyarok vagyunk. Fogalmam sincs, mit keres körülöttünk ez a rengeteg ellenséges, gyűlölködő agyar. Aggódva figyelem, mikor lopják el a "M" betűt az ország neve elől. :((”
  • 30. X_Y 2012. június 28. 08:50
    „"akkor hívja a 112 -t illetve 107 -t."
    Ha időmilliomos vagy, akkor... mert ezeken a számokon többnyire csak üzenetrögzítő jelentkezik... Kb. két éve előttem szaladt árokba egy német rendszámú autó az M5-on. A 112-n csak üzenetrögzítővel beszélgethettem (hétköznap, délután 4 körül). A mentők egyből felvették és kb. 10 perc múlva a helyszínen voltak. Ők végre tudtak beszélni a sünökkel, akik sajnos eltévedtek az autópályán (mega LOL) és mire nagy nehezen megérkeztek addigra az autó már tréleren volt, mert még az autómentő is hamarabb odaért mint a sünök.”
  • 29. helsinkirokker 2012. június 28. 08:32
    „Annyira gáz az "arabsakkozó" cím.”
  • 28. VV4 2012. június 27. 22:37
    „Ne ítélj, hogy ne ítéltess! - Legalább a végét várjátok meg az ügynek, mielőtt kígyót, békát kiáltotok a világ összes rendőrére. Ha hibáztak, felelősségre lesznek vonva, sokkal keményebben, mint egy civil. Ha eltusolják az ügyet, akkor rakjuk tele a DM-et a mocskolódó kommentjeitekkel!”
  • 27. benq 2012. június 27. 22:22
    „18. kondvezér 2012.06.27. 16:47
    nem vagyok rendőr! (önnek nincs rendőr ismerőse?)
    nem voltam ott, ahogyan /gondolom ön sem/
    ön honnan tudja, hogy a felsorolásából, nem történt meg semmi....
    jah!! hogy az arab sakkozó azt mondta.
    ez elég egyoldalú, nem gondolja?
    Ha bármi tudomása van az esetről ami a nyomozást elősegíti akkor hívja a 112 -t illetve 107 -t.”
  • 26. cintula 2012. június 27. 21:00
    „-mi szeretnél lenni kisfiam?
    -maffiózó!
    -jó-jó. de melyik oldalon?”
  • 25. Mathiasking 2012. június 27. 20:31
    „Talán a másik megyében (Bács-Kiskun) Kalocsán volt 2 rendőr nyomozó esküvője egy szállodában. Az ifjú pár nem fizette ki a számlát és összetörték a berendezést is, mi több a személyzettel szemben testi sértést is elkövettek. Ez a mai magyar valóság! Miért is nem csodálkozunk, nem is tudom. A rendőri vezetőket tartóztatnak le korrupcióval vádolva. Miről is beszélünk? A fejétől büdösödik a hal.

    Az a baj, hogy egy tisztességes honpolgárnak esélye nincs a jelenlegi rendőrökkel szemben, hogy valaha is igaza legyen. Sajnos!”
  • 24. Grabowsky 2012. június 27. 19:48
    „Miért "arabsakkozó ügy"? Sokkal inkább a Magyar Rendőrség bemutatkozása...”
  • 23. deszkás 2012. június 27. 19:31
    „KONDVEZÉR! Melyik országban LEHET letartóztatás után telefonálni? Lécci csak egyet írj. Süt belőled az alapvető tájékozatlanság.”
  • 22. deszkás 2012. június 27. 19:27
    „ARVISURA! Ez igen csak úgy csuklóból. Egyiket se kell bemutatni,ezzel kapcsolatban már leírtam a véleményem és azt nem látom értelmének hogy felülvizsgáljam.”
  • 21. Kazikázmér 2012. június 27. 18:41
    „Laza meleg kovász, amit hetente elővesznek, hogy erjesszen valamit, de újat mondani senki sem tud! Régi trükk!”
  • 20. pocok1 2012. június 27. 17:12
    „Rendőr ma érettségi nélkül már senki sem lehet. Az egyik rendőr diplomás, angolul is beszél. Angolul közölte velük, hogy "Police!". Ezen mit nem lehet érteni?”
  • 19. arvisura 2012. június 27. 16:52
    „Nehéz ügy ez. 2006-ban rommá verték Révész Máriuszt, E. Zsanett saját magát erőszakolta meg, Novák Elődöt ötször állították elő szabálytalan körülmények között, most is zárult egy ügye kártérítéssel, zajlik a Vizovicki botrány.
    Az is látható azonban, hogy sokan illegálisan lépik át a határt, a múltkor egy ilyen kábítószeres adagolt túl egy lányt Pesten, és meg is erőszakolta.
    Ebben az ügyben mellé nyúltak a rendőrök. Legyen felelősségre vonás, kártérítés, de kapjanak még egy esélyt, a bűnösök, ha ez volt eddig velük probléma. Nehéz a megélhetés, ha kirúgják őket, legfeljebb valahol kidobó lesz, hisz ismeri az állományt.
    Az arab sakkozóknak tisztességes kárpótlás és bocsánat kérés jár.”
  • 18. kondvezér 2012. június 27. 16:47
    „benq: szerintem Te rendőr vagy. Az araboknak a második anyanyelvük az angol ( Emirátus), miért nem mondták jó hangosan, hogy RENDŐRSÉG-angolul ? Kérdezd meg a kollégáidat, hogy miért nem igazolták magukat a rendőrségi törvény ideillő paragrafusa szerint ? Miért nem mutatták meg az igazolványukat ? Miért nem mondták meg a nevüket és a rangjukat ? Miért nem engedték telefonálni az őrizetbe vett arabokat ? Miért hitték azt, hogy Ők törvényen felül állnak ? Tudod mit, nekik kellet volna 5 törött bordával a kórházban feküdniük. Vagy az arab megverte saját magát és saját maga eltörte a saját bordáit ???”
37 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A jó jegy záloga a miniszoknya?

Városi legendák szólnak arról, mennyi fondorlatot bevetve sikerülhet az egyetemistáknak levizsgázniuk egy-egy tantárgyból. Tovább olvasom