Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Aranyi László ismét szekér elé fogta magát

Öt napig húzza megrakott, négymázsás szekerét Aranyi László. A szegedi sportember tegnap indult útnak és szombaton érkezik Debrecenbe. Útját végigkíséri az egyik országos televíziós társaság stábja is.
Harangszóra indult. Fotó: Gyenes Kálmán
Aranyi László négy évvel ezelőtt döntött úgy, hogy befogja magát egy dorozsmai kasos szekér elé. Azóta több alapcsúcsot állított fel szekérhúzásban. Hámba fogva teljesítette a maratoni futás távját és elkocogott tizenegy nap alatt Tiszaszigetről a Kékestetőre. Tegnap reggel 8 órakor pedig a szegedi Széchenyi térről Debrecen felé vette útját. Az 58 éves szegedi férfi egy mázsa felszerelést – sátrat, hálózsákot, ennivalót, üdítőt – pakolt fel a 305 kilós szekerére. Az indulás előtt elmondta, hogy a „tiszta sportot és az egészséges életmódot" hirdeti akciójával. Az sem zavarja, ha az út során élcelődnek vele: „Mi van öreg, megdöglött a lovad?" – kérdezték tőle már többször.

– Általában segítenek az emberek. Most sem tudom még, hogy hol alszom keddtől péntekig. Az izgalom is növeli a vércukor szintemet és jobban megy a húzás – jelentette ki Aranyi László, aki tegnap Orosházán töltötte az éjszakát, ma Mezőberényig kocog, majd Szeghalom és Berettyóújfalu érintésével szombaton érkezik a debreceni Főnix Sportcsarnokba. Itt rendezik ugyanis az erős emberek csapat olimpiáját, melyen dobogós reményekkel indul a Fekete László–Mészáros Tibor duó.

– Nagyra becsülöm Fekete Laci teljesítményét, ezért a szekerem oldalára kitetettem a fényképét és az eddig elért nagyszerű eredménylistáját – mondta a szekérhúzó, akit végig kísér az egyik országos televíziós társaság stábja is.

Cs. G. L.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Feketén bontott roncsok

Harmincezer roncsautó tűnt el nyomtalanul az idén hazánkban – állítja Dobó József. A szegedi… Tovább olvasom