Szeged - delmagyar.hu

Aranytűvel tüntette ki tegnap Trogmayer Ottót, a Móra-múzeum nyugalmazott igazgatóját több mint húsz év odaadó munkájáért Damien Widmer az International Panorama Council, magyarul a Nemzetközi Panoráma Tanács nevében. A szervezet, amelynek a régész 1992-ben egyik alapító tagja volt, a nemzetközi körképek, panorámák megóvásával és restaurálásával foglalkozik. A kitüntetett úgy fogalmazott: „Számtalanszor találkoztunk az alapítókkal az elmúlt években, de csak most vettem észre, hogy közben így megöregedtem. A világ azóta többet változott, mint előtte egy évszázad alatt, de hogy Konfuciust idézzem: aki egy fát elültetett, s megölt egy kígyót, már nem élt hiába."

Az egykori múzumigazgató ma is a média érdeklődésének középpontjában van. Fotó: Karnok Csaba

– Jól vagyok, ebcsont beforr, abban bízom. Annyira siettem, hogy pontosan ideérjek, hogy felborultam a háromkerekű elektromos biciklimmel, és eltört az ujjam meg a vállam – ironizált a nyugalmazott igazgató. A Feszty-körkép történetéről felelevenítette: már gyerekkorában a nagyapjánál lapozgatta a körképről szóló albumot, amikor kiderült, hogy távoli rokonságban is áll a családja a festő Feszty Árpáddal. De sose gondolta volna, hogy a monumentális képet egyszer látni fogja. – 1970-ben László Gyula megkérdezte, hogy ugyan a múzeum bábáskodik az ópusztaszeri park születésénél, de mit teszünk bele, mert ugyebár a helynek megvan a varázsa, de ezért senki nem fog odamenni.

Régész, tanár és igazgató Trogmayer Ottó 1934-ben született, 1970-től egészen 1997-ig vezette a Csongrád megyei múzeumokat, 1989-től nyolc éven át állt a szegedi egyetem régészeti tanszékének élén. 1992-ben Széchenyi-díjjal, 1995-ben pedig a Magyar Köztársaság Tiszti Kereszttel tüntették ki. 1970-től ő irányította az ópusztaszeri ásatásokat, és az ő vezetésével valósult meg az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, ahol 1995-től látható a Feszty-körkép.

Ezért lett a skanzen meg a körkép. Különböző cselekkel nagyon meg kellett küzdeni azért, hogy senki ne érezze nagy nemzeti giccsnek vagy buta reakciós hazafiaskodásnak, vadmagyarkodásnak. Végül akinek kellett, mindenki jóváhagyta, az Antall-kormány fejezte be, és Horn Gyula is eljött az avatás évében. Büszke vagyok rá, mert ez egy egyedülálló nemzeti kincs. Amikor a körkép olyan állapotba került, hogy a lengyel restaurátorcsapat elkezdhette a helyreállítását, összehívtam az európai körképek kezelőit, hogy megbeszéljük, miként is kell egy ilyen létesítményt létrehozni és működtetni. Ebből kinőtt egy európai szövetség, amely közben átalakult világszövetséggé, és megválasztott örökös tiszteletbeli elnökké – emlékezett Trogmayer Ottó, aki az elfoglaltságairól annyit árult el: átvedlett könyvíróvá, és decemberben jelenik meg az ötödik könyve régészeti furcsaságokról, csacskaságokról.

A következő kötetnek is tudja már a címét: Tegnap, tegnapelőtt meg azelőtt. Amúgy naprakészen kezeli a technikát budapesti otthonában. Számítógépen ír és e-mailez, bár a Facebookra Tromayerként jelentkezett be, de így is megtalálja, aki keresi. Skype-ol a tanítványaival, így nyomon követi őket, dolgozzanak akár a világ végén is. Nagyon büszke rájuk. A közéletet is követi, online olvassa a Délmagyarországot és más lapokat reggelente. A múzeumi fenntartóváltás körüli hercehurcáról is megvan a véleménye. – Hála istennek én a fénykorban voltam igazgató, most összehangolatlan a rendszer, de a fény vissza fog térni, „ha majd a szellem napvilága ragyog minden ház ablakán". Ebben következetesen maradi vagyok – fogalmaz.

– Amikor 1963-ban felállították a megyei múzeumi szervezetet, minden megye büszke volt a múzeumára, nagy megbecsülésnek örvendett az intézmény. Az akkori gazdasági helyzet teljesen más volt, noha kellett néha sumákolni, de működött. Ebben az időszakban meghatározó intézmények születtek, és ami nagyon lényeges: a műtárgyak a római cseréptöredéktől kezdve a Munkácsy-festményig állami tulajdonban voltak és a Móra-múzeum kezelésében. Nekünk az állam tulajdonát képező kincsekre kellett vigyáznunk, és az állam a minisztériumon keresztül tényleg felügyelte a munkánkat. Amikor jött a rendszerváltás, a megyéknek adták a szervezetet vagyonostul, a megyénél nem is értettek hozzá, mi micsoda. A mostani tologatással ide meg oda milliós darabszámú műtárgy sorsa válik kérdéssé, ajtó, ablak nyitva, tárva. A legrosszabb,  ha a fele itt, a fele ott marad. Utólag nem lehet majd tudni, hogy miből mi lesz, mert  szarnak, kárnak nincs gazdája.