Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Arattak, főztek Zsombón

Zsombó - Fogathajtással, hagyományos kézi aratással, pörköltfőzéssel és motoros programmal ünnepelte Zsombó az idei falunapot. A kellemes idő rengeteg érdeklődőt vonzott, a sportpálya és környéke két napon keresztül tömve volt.
Kegyesek voltak az égiek az idei zsombói falunapokhoz: a tavalyi szakadó eső után most kellemesen napos, de nem túl meleg időben ünnepelhették a települést. A programsorozat már péntek este elkezdődött hálaadó koncerttel az új orgonáért. Szombaton kora reggel indultak a rendezvények: a 7 órás zenés ébresztő után egy órával már Bordány, Forráskút, Üllés, Szatymaz, Újszentiván és Zsombó önkormányzatainak csapata vívott focimérkőzést. Időközben megkezdődött a pörköltfőző verseny is, amíg pedig rotyogott a bográcsokban az ebéd, fogathajtó-bemutatót és akadályhajtást tekinthettek meg az érdeklődők. A megyejáró néptáncfesztivál gáláját is itt rendezték meg: a színpadon lengyel, norvég, szlovák és bolgár csoportok léptek fel.

Arattak, főztek Zsombón. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

A délutáni fogatos felvonulást követte az a program, amely minden évben a legtöbb érdeklődőt vonzza: hagyományos, kézi aratást mutattak be azok a falusiak, akik a hagyományőrzésnek köszönhetően még ismerik ezt a technikát. Kaszával és marokszedővel is gyorsan haladt a munka: a levágott búzát hamarosan szekérre hányták, és már vitték is csépelni. A 20-as évekből származó gépet, amelyet direkt erre a célra újítottak fel, hogy évente egy alkalommal beindítsák, egy 70 éves, lendkerekes traktorral hajtották meg. Az aratók este még táncoltak egy kicsit a munka levezetéseként, majd az X-faktorban megismert Janicsák Vecának és Vastag Csabának adták át a színpadot.

Vasárnap a motorosoké volt a főszerep: az V. zsombói találkozón rengeteg kétkerekű vonult fel. A közösségi házban mindeközben a rőzsével fűtött kemencében különféle pogácsákat, kalácsokat és péksüteményeket készítettek az asszonyok. Délután a motoros programok mellett gyerekműsor szórakoztatta a kicsiket, a színpadon pedig a zsombói kulturális csoportok váltották egymást. A kétnapos programsorozatot este Pataky Attila koncertje zárja majd.

Olvasóink írták

  • 3. Solex 2011. június 27. 09:36
    „3-4 suhanc nem csak a Zsombó határában okoskodtak, hanem a Zsombó parádé felvonulásán is, amin, kis biciklis gyerekek is voltak, és ez a 3-4 degerenált, oda, vissza motorozott a tömegbe. Az mellet hogy jogosítványuk se lehetett, mert 11-13 év közöttiek voltak.
    De a többi motoros, korrekten viselkedet, és tudják miről szol a rendezvény, a rendezvény jó szándékú volt, csak a műsorvezetésre kellene jobban összpontosítani, rutinosodni benne, hajrá!”
  • 2. saturnus 2011. június 27. 06:53
    „Eszeveszett száguldozásba kezdett négy -öt cross motoros rendszám nélkül többszörössen túl lépve a megengedett 30 Km/órás sebességet veszélyeztetve mások életét testi épségét és a lakóházak előtt parkoló autókat is. Ők már nem a felvonuló motorosok közé tartoztak mert a hátsó utcában randalíroztak. Igen hangos motor hangjukkal a lakosság nyugalmát is megzavarták igencsak rendessen!.Nem tudom a kint lévő rendőrség közbelépett-e és indított-e eljárást a motoros banda ellen?”
  • 1. babar 2011. június 26. 21:28
    „Ki fizette a fényképészt?
    Szerepel rajta 3 ember 16 beállításban! Gratula a mesternek!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Múzeumi éjszaka 15 ezer látogatóval

Szombat este hat órától várta látványos programsorozatával az érdeklődőket a Móra Ferenc Múzeum. Tegyen egy sétát az épületben képeink segítségével! Tovább olvasom