Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Árkád-építkezés 300 fő - állami beruházás 99 fő

Szeged – Egyesek szerint kevesen dolgoznak a szegedi városi építkezéseken. Mi nem tudjuk megítélni, de összeszámoltuk, hogy reggel 9-kor mennyi munkást láthatunk.
A napokban a gödörben feltűnő, jó ütemben épülő Árkád kapcsán írtuk, hogy az építkezésen 300 ember dolgozik. Kíváncsiak voltunk, Szeged állami megrendelésű nagyberuházásain mennyien veszik fel a munkát? A Gutenberg utcaiak szerint éjjel-nappal dolgoznak a munkások – nem csoda, pénteken délután avatják a delmagyar.hu által Szeged legellentmondásosabb utcájának titulált díszköves szakaszt. A napokban pedig arról számoltunk be, hogy a Bartók tér felújításánál még hajnalban is vágják a betont – szó szerint éjt nappallá téve serénykednek.

A magántőkéből épülő háromszintes bevásárlóközpontnál közel 300-an dolgoznak – hogy a 2011 őszi nyitásra minden elkészüljön. Olvasóink többször is írták: nem lehet az építkezésektől pihenni, ugyanis éjjel-nappal dolgoznak.

Önökön a sor! Számolják össze mennyi munkást látnak! Fotó: delmagyar.hu

Szegeden egy villamospálya megújul, egy pedig most épül. Kíváncsiak voltunk, reggel 9-kor a két állami beruházáson mennyi munkást – lapátolót, darust, bámészkodót – találunk. A Vadaspark végállomástól indultunk a Dugonics térre, az első munkásba Móravárosi körút kereszteződésében botlottunk. A II-es kórháznál öten dolgoztak: a sínpályához szükséges betonelemeket emelték helyükre. A Kálvária térhez érve sínhegesztőket és a pályán sétálókat is láttunk: 4-en hegesztettek, 2 újabb betonelemeket emeltek be. A Veresács utcai körforgalomnál kicsit megborult a dolgozók–menedzserek aránya: ketten lapátoltak hárman nézték. Ezt az ötfős brigádot egy négyfős ülve vigyázta. Pár méteren belül, a Zoltán utcáig érve igazán serény legényekre is bukkantunk, legalább 15-en dolgoztak a sínek között. A Moszkvai körút–Kálvária sugárút kereszteződésében ketten vigyáztak a munka becsületére, öten pedig serénykedtek. A Dugonics térig főként díszburkolókat láttunk: ketten rakták és takarították a köveket. A Bolyai utcánál pedig 5-en dolgoztak. A 2,3 kilométeres szakaszon így 51-en dolgoztak – igaz nem reprezentatív a felmérés, hiszen csak azokat számoltuk bele, akiket láttunk. Így matematikailag 45,09 méter/munkás eredményt tudunk felmutatni.

Önökön a sor! Számolják össze mennyi munkást látnak! Fotó: delmagyar.hu

A 2-es villamos szemléjét a Rókusi csomópontban kezdtük: rögtön egy 5 fős, a nyomvonalon dolgozó csapatot láttunk. Alig kellett a Kisteleki utcáig gurulnunk, hogy újabb 4 fős brigádot találjunk. Majdnem a Rókusi víztoronyig kellett elmennünk, hogy a következő 5 fős csoportot meglessük. A Szatymazi utcánál a légkalapács mellett hárman vártak a lapátra vigyázva a munkára. A Rókusi II-es iskolához közeledve egy hatalmas gödörbe huppantunk, majdnem kiesett a kezünkből a diktafon. Pár másodperc múlva, a Rókusi körút 9 előtt a munka dandárját megragadó csoportra bukkantunk: 14-en építették a villamospályát. A Csongrádiig csak táblaépítőket láttunk – hárman adjusztálták az óriásplakátot tartó reklámtáblát. A végállomáshoz közeledve újabb nagy létszámú, immár 15 fős csapatot pillantottuk meg, ám nem a fordulóban, hanem a kiszolgáló épület közelében pakolták a betonelemeket. A kettesen összesen 48 embert számoltunk össze – fenntartjuk a tévedés jogát, lehet, hogy nem láttunk mindenkit. Az épülő 1800 méteres szakaszon ez 37,5 méter/munkást jelent.

Az olvasói levelekből úgy tűnik, sokan és sokat, éjjel-nappal dolgoznak. Legalábbis így látszik, vagy nem? Önök szerint elég vagy kevés ennyi munkás?

Olvasóink írták

33 hozzászólás
12
  • 33. abinya 2010. november 21. 15:11
    „" ketten lapátoltak hárman nézték. Ezt az ötfős brigádot egy négyfős ülve vigyázta"

    No comment....”
  • 32. varadipal 2010. november 21. 13:52
    „Most meg 21-e. Megakadt a tű a lemezjátszón.a lemezjátszón. a lemezjátszón.a lemezjátszón....”
  • 31. varadipal 2010. november 20. 10:32
    „Ma meg már 20.-a. Garai Szakács úr.”
  • 30. varadipal 2010. november 19. 13:13
    „Ezt a cikket még meddig kell kerülgetni a napi újságban kedves Főszerkesztő úr? Ma november 19.van.”
  • 29. kkrisz079 2010. november 18. 12:12
    „http://ingatlan.net/magazin/2010/10/miert-eppen-kecskemeten-epul-a-mercedes-gyara-%E2%80%93-gozerovel-nyomulnak-az-alfold-sziveben/comment-page-1/#comment-2736 Ez itt a léneg:))”
  • 28. varadipal 2010. november 18. 10:47
    „November 12-i cikk 18-án még friss? Más nem történt Szegeden?”
  • 27. na_mit_talaltam 2010. november 15. 20:24
    „Korábban tanult kommentkollégám kínai filmes példát hozott fel az építkezésre, én meg az Árkádról találtam hasonlót. Ergo: a magyarok is tudnak "kapkodva" építeni. :-)
    http://itbpanorama.blogspot.com/2010/11/szegedi-arkad-uzletkozpont-epitese.html”
  • 26. CID 2010. november 15. 12:31
    „frakk, te az imént a komcsikat dicsérted. Hova jut a világ :)))))))”
  • 25. zoltanszabo 2010. november 14. 22:46
    „16-17 es hozzászóló.A kínai munka tényleg olcsóbb.Most nem az építőipart hozom fel.Tudtátok,hogy a 100% ban magyar tulajdonban lévő "Szarvasi" kévéfőzőket,melegítő kisgépeket is Kínába szerelik össze.?Minden magyar alkatrészt kivisznek ott összeszerelik majd hajóval vissza hozzák.Egy családtagom ott dolgozik így tuti hogy úgy van.Felháborító!!!”
  • 24. Moon 2010. november 13. 18:04
    „Bakker! Nekem eddig miért nem szólt senki? Építik a 2 villamos vonalát? Atyaég egy nap még arra ébredek, hogy elkészül!
    Én eddig azt hittem, hogy a város arculatát alakítják és ehhez kell ez a sok gödör. Ki hitte volna, hogy itt valamit építenek, a tempót elnézve a francse gondolta volna!”
  • 23. OPP 2010. november 13. 09:37
    „Délvilág, hól van innen a más ujságokon szereplő vezércikk?”
  • 22. rouge 2010. november 13. 07:33
    „Lehet, hogy óradíjasok a munkások és emiatt nem érdekeltek a munka gyors elvégzésében. Aztán az is lehet, hogy nem sokkal több a bérük, mint a minimálbér, vagy a segély. Valami oka csak van, hogy nem olyan intenzitással dolgoznak, mint a magántőkéből épülő beruházásoknál. Megjegyzem ott is egymásra épülnek a munkafolyamatok. Lehet, hogy a szervezés jobb? :-)”
  • 21. ifj. Nagy Gábor 2010. november 12. 21:43
    „13. hozzászólás szpalika 2010.11.12. 13:16
    "A 3F-es rész nem tartozik az uniód projekthez, mert nem fért bele a gazdaságossági mutatók miatt."

    A deltaforduló biztos oda tartozik, az ívcserék biztos nem. A megállókra nem emlékszem, pedig pár órája mondták el...”
  • 20. frakk 2010. november 12. 19:59
    „15: Ezt az építkezést valóban érdemes megnézni:) kétszer megnéztem annyira jó
    Hú ezek bennünket nagyon elkerültek tudásban, szervezettségben, korrektségben. Nem csoda a szocikkal ezek az ázsiaiak nem is nagyon tudnak üzletet kötni. Egyszerűen egész mentalításuk más.
    Egyébként javasolnám egy két hazai építészmérnöknek állami költségen, hogy tanulmány útra menjenek.
    Nem Szegedi főépítészről beszélek, nyomatékosítom.”
  • 19. Zsoltee0716 2010. november 12. 19:28
    „6. hozzászólás Holdkő 2010.11.12. 08:00

    Ez szép és jó! Akkor nézzük te mit melozol és hogyan.
    Amíg x nem teritette l a kavicsot addig a másik nem tudja a sódert rá teriteni.
    Aztán lehet, hogy vannak olyanik akkik jó órabérért bohóckodnak.
    Értsd minden munka folyamatnak ideje/ember főre van szüksége.”
  • 18. Rick4 2010. november 12. 17:50
    „moderálva off”
  • 17. geza 2010. november 12. 14:55
    „Nem kell sokáig várni, szerintem pár év múlva itt is mindent kínaiak fognak építeni.
    (OV nem véletlen ment kínába, és úgy nyilatkozott h a kínaiak 30 % al olcsóbban dolgoznak)”
  • 16. Mustang 2010. november 12. 14:46
    „A Sanghai-i világkiállításra 1 év alatt 300 metróállomást építettek (és persze az infrastruktúrát is).
    :) Ez tény, utána lehet olvasni.”
  • 15. Besenyő_Pistabácsi 2010. november 12. 14:44
    „No akkor ezt nézzétek meg! Lehet, hogy ezek a sárgák tudnak valamit a szervezésről, és a logisztikáról? Még az is lehet, hogy egy komplett sugárutat képesek lennének egy éjszaka alatt simára leaszfaltozni a forgalom zavarása nélkül! Hmm döntsétek el??
    itt a lényeg: http://www.youtube.com/watch?v=Ps0DSihggio”
  • 14. eljensokaszeged 2010. november 12. 13:38
    „12. hozzászólás mackópajtás 2010.11.12. 13:10

    úgy látszik egyedül gazfickonak nem esett le. mondjuk biztos értelmezési zavarai vannak. szegény.”
33 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bárdos András kerekes székben, Görög Zita siketként kampányol

Másként nézne az ismerősére, barátjára, családtagjára, vagy egy ismert emberre, ha kiderülne róla,… Tovább olvasom