Délmagyar logó

2017. 05. 22. hétfő - Júlia, Rita 15°C | 26°C Még több cikk.

Árnyjáték az ovikban

Szeged - Napok óta nagyon erős UV-B sugárzást mérnek Szegeden és környékén. Az óvodásokat fényvédő krémmel kenik be nevelőik, a strandolók többsége azonban fittyet hány a veszélyre. Magyarországon megkétszereződött a bőrrák előfordulása, a káros sugarak ellen csak a legnagyobb faktorszámú krém nyújt egész nap biztonságot.
Tizenhét perc. Maximum ennyi napozási időt javasolnak 11 és 15 óra között a szakemberek a napokban mért nagyon erős, 7,4–7,6-os UV-B sugárzás miatt Szegeden.

Tavaly nyáron a nagy hőség miatt Botka László szegedi polgármester rendkívüli intézkedésekről döntött: tilos volt a bölcsődékben, óvodákban és gyerektáborokban kivinni a kicsiket a napra. A mostani nagyon erős UV-B sugárzással kapcsolatban az Oktatási, Kulturális és Sportirodán elmondták, hogy az Óvodák Igazgatósága figyelmeztető levelet küldött el tagintézményeinek: a gyerekeket ki lehet vinni az udvarra, de lehetőleg kerüljék el a tűző napot.

A szegedi MÁV napközi otthonos alapítványi óvodában a gyerekek egy része érkezésünkkor éppen az udvaron játszott. Bíró Irma óvodavezető elmondta, hogy minden csoportnak beszereztek egy-egy márkás fényvédő spray-t, amit általában 20 perccel az udvarra menés előtt fújnak az ovisok bőrére. – A leggondosabb szülők már reggel bekenik gyerekeiket, és így küldik el őket az óvodába – mesélte Bíró Irma. Az önfeledten játszó ovisok között tegnap többen sapkában vagy fejkendőben szaladgáltak az udvaron.

Az óvodások kerülik a tűző napot. Fotó: Schmidt Andrea
Az óvodások kerülik a tűző napot.
Fotó: Schmidt Andrea

A Laposon már korántsem voltak ennyire elővigyázatosak az emberek. Szalai Anita például nem sokkal dél után süttette a hasát a tűző napon. Fényvédő krém helyett vizet spriccelt magára, hogy jobban barnuljon. – Tudom, hogy 11 és 15 óra között nem ajánlatos napon lenni, de a legtöbb ember csak ezt az időpontot tudja kihasználni a napozásra. Tizenegy óra előtt még, három óra után már nem érdemes lejönni a strandra. Fényvédő krémmel semmit nem barnulnék, akkor pedig mi értelme az egésznek – magyarázta.

Marad az erős sugárzás

Szudár Béla, az Országos Meteorológiai Szolgálat szegedi állomásának vezetője szerint a következő napokban is erős (7-es) UV-B sugárzásra lehet számítani. Különösen szombaton nem ajánlott hosszabb ideig a napon tartózkodni.

Pedig 40–50 faktoros krémekkel még a legkritikusabb időpontban is nyugodtan élvezhetnénk a napsugarakat – közölte Szecsei Ildikó, a Medicenter szakorvosi intézet bőrgyógyásza. Enélkül már a napozás estéjén tapasztalhatjuk bőrünkön a leégés tüneteit, amit ajánlott elkerülni, hiszen a bőrrák előfordulása Magyarországon az elmúlt húsz évben megkétszereződött.

– Az elmúlt hetekben rendelésenként 5–10 páciens anyajegyeivel kapcsolatban keresett fel. Hogy az emberek a korábbinál sokkal jobban figyelnek az elváltozásokra, az a médiának is köszönhető – mondta a bőrgyógyász.

Fényvédő, sapka, napszemüveg

A Cora hipermarketben UV sugárzás elleni egyszerűbb napszemüveget 799 forintért árulnak, a márkás napszemüvegek ára 7-12 ezer forint között mozog. A 15, illetve 30 faktoros fényvédőkrémeket 1799–3399 forintért kínálják, az 50 faktoros tubusáért 3999 forintot kérnek. Női nyári sapkát 1499–2990, férfit 1190–2190 forintért láttunk.

Olvasóink írták

  • 1. dornita 2009. május 23. 06:46
    „Na, tessék, ez talán Lóczi Tünde fizetett cikke?????? Közlöm, a bölcsödékben is kerülik az árnyékot... Ezért aztán érdemes volt ezt a cikket megírni! Ez egy hír? Jön a nyár, vagy már itt is van, kánikula van, aki normális nem megy a napra, hanem árnyékba vonul. Ezt ajánlom Lóczinak is, menjen már árnyékba, oszt jó napot.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megkapó macskaszeretet

Szeged - Hűséges házi kedvenc, az ember barátja, kényes érdekjószág – a vélemények ma is… Tovább olvasom