Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Áruház nyílik a Csongrádi sugárúton

Még az idén megnyílik Szegeden az az áruház, aminek építési munkálatait két héttel ezelőtt kezdték meg a Csongrádi sugárút korábban évekig parlagon hagyott területén.
Több évig parlagon hevert a terület, de két héttel ezelőtt gőzerővel kezdődtek el a munkák a Csongrádi sugárúton, a Diófa vendéglővel szemben. A kerítéssel körbevett füves terület korábban az ismert szegedi vállalkozó, Bereczk Imre tulajdona volt – egy éve került a szintén szegedi J.V.H. 2000 Kft. birtokába.

Bereczk Imre az ezredforduló környékén sportfelszereléseket is árusító emeletes üzletet álmodott ide, aminek felső szintjén az akkor az érdekeltségébe tartozó SZEAC labdarúgócsapatának focistái számára alakítottak volna ki lakásokat. Tervét végül nem valósította meg, a terület pedig a lakók legnagyobb bánatára pusztulni kezdett: kidőlt villanyoszlop, sokszor derékig érő fű csúfította a környéket.

– A panel környezetbe maximálisan illő áruházat építünk itt, ami a tervek szerint ősz végére, tél elejére nyithat ki – mondta Tóth Tamás. Az ingatlanfejlesztéssel és bérbeadással foglalkozó cég ügyvezetője szerint a környék igazi színfoltja lesz az emeletes építmény, aminek üzleteit bérlőknek adják majd ki. Hogy hány üzlet nyílik a szegedi vállalkozó által szolgáltató áruháznak mondott épületben, arról Tóth Tamás még nem tudott pontos számokkal szolgálni. Azt viszont elmondta, hogy kezdettől fogva ilyen profilú üzletet álmodtak a telekre, ugyanis a környékbeliek megszondáztatása után erre mutatkozott a legnagyobb igény. Hozzátette: nemcsak az áruházat húzzák fel, hanem rendezik a körülötte levő zöldövezetet, valamint a parkolókat is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vörös Gabriella: Rehabilitáljanak minket!

Nem talált bűncselekményt a rendőrség és az ügyészség az M5-ös ásatások elszámolásaiban. Pedig Vörös… Tovább olvasom