Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Árvízi károkra szivárog a pénz

A vis maior alaptól tavasszal kért támogatás csak szivárog: belvízkárokra a megyei települések a kért 167 millió helyett 31-et, az árvízre másfél milliárd helyett mindössze 273 milliót kaptak eddig.
Nagyon sokba került a tavaszi védekezés Szegednek is. Ellennyomó medencék a hajóállomásnál. Fotó: Karnok Csaba
A tavaszi bel- és árvíz által okozott károk enyhítésére a belügyminisztériumi vis maior keretből lehetett pénzt igényelni. A megyei területfejlesztési tanács összesítette az adatokat. Az illetékes munkaszervezet vezetője, Bihari István elmondta, a belvízi kártérítéseket már jórészt kifizették. Harmincnégy megyei önkormányzat közül harminc kapott pénzt például szivattyúzásra, munkaerőre, üzemanyagra, szerszámvásárlásra. A rövid határidők miatt jó néhány település kimaradt a pénzosztásból, az igényelt 167 millió forintból végül 31 milliót kapott a megye, és még nem érkezett meg minden pénz.

Szegednek 68 millió

A szegedi önkormányzat belvízi védekezésre 13 millió forintot pályázott, de nem kapott semmit. 95 millió forintot kért árvízi fertőtlenítésre, ez vita tárgya. Az árvízi védekezésre igényelt 90 millió helyett eddig 26 milliót ítéltek meg, szúnyogirtásra 42 milliót. A városüzemeltetési irodán megtudtuk, a védekezésben részt vevők számláit kiegyenlítették. Tartoznak még a Tisza Volánnak, a Szegedi Közlekedési Társaságnak és a környezetgazdálkodási kht.-nek. A hiányzó összeget a városnak kell kigazdálkodnia.

Eddig például Domaszék nyolcmilliót, Röszke 4,5, Mórahalom 2, Makó és Csanytelek félmilliót, Bordány 140 ezer forintot kapott. Szeptember végén ítéltek meg pénzt többek között Derekegyháznak, Mártélynak, Mórahalomnak, Pitvarosnak, Zsombónak. A lakossági kárbejelentéseket az önkormányzatok fogadták, de csak azok számíthattak támogatásra, akiknek sem biztosító, sem a Wesselényi Miklós Alapítvány nem fizetett. Szegeden például tizenegy tápéi és baktói ingatlantulajdonos pályázott, ők összesen 4,787 millió forintot kaptak.

Az árvízzel kapcsolatos költségeket sokkal bonyolultabban számítják ki. Huszonnyolc Tisza és Maros menti önkormányzat 63-féle igényt nyújtott be összesen másfél milliárd forintra. Eddig 273 millióról döntöttek. A védekezés 220 milliós költségéből 140-et térít a kormányzat. A szúnyogirtásra fordított 120 millió forint teljes összegét fizetik.

A legvitatottabb tétel a fertőtlenítés ára, amit a katasztrófavédelem rendelt el a településeken a felbuggyant szeméttárolók, csatornák és elpusztult állatok miatt. Egyelőre az is kérdés, hogy szükség volt-e rá. A kért 290 millió forintról nem határoztak még. A negyedikféle megpályázott összeg a helyreállítás: a 880 millió forintos igénynek a töredéke, 12 millió érkezett meg.

A vakok intézete elkésett

Nem kap pénzt, mert lekéste a határidőt a szegedi vakok intézete és a védőnőképző. A Móra-múzeum nem a belügynél, hanem a kultusztárcánál pályázott meg májusban 7,5 millió forintot helyreállításra. Ők még sem választ, sem pénzt nem kaptak.

Az okokról Bihari István csak annyit tudott, hogy a gazdasági minisztérium még októberben is helyszínelt, a kérvények túlnyomó része ugyanis útépítésre vonatkozott. Az árvízi forintok egyébként egy összegben érkeznek. Az önkormányzat eldöntheti, kinek fizet ebből, és mit a saját zsebéből.

A határidők miatt csúszott le a pénzről többek között Zsombó, Kiszombor, Tömörkény, Sándorfalva, Csanytelek, Vásárhely egy-egy igénylése. Nagyobb összeget például Csongrád kapott, eddig 41,5 milliót, Vásárhely 32 milliót, Makó 16,7 milliót, Sándorfalva pedig 5,8 milliót.

A pénzek csúszásának okáról az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumtól kértünk tájékoztatást, lapzártánkig nem érkezett válasz.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Katalin napsütést, a december havat hoz

A távlati előrejelzések azt mutatják, beigazolódhat a népi megfigyelés. A mai meleget a jövő héten… Tovább olvasom