Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Arzén a vízben! Elzárhatják a csapokat

Szeged - Nem tudni, meddig folyhat a víz a csapokból Csongrád megye azon 52 településén, ahol az ivóvíz arzéntartalma meghaladja az uniós határértéket. 2009. december 25-e óta hazánknak is meg kellene felelnie az Európai Unió szabta előírásoknak, de még csak az ivóvízminőség-javító program előkészítésénél tartanak az önkormányzatok.
Ha szigorú lenne az ÁNTSZ, szinte az összes Csongrád megyei településen betilthatná az ivóvízfogyasztást a vízbázis magas arzéntartalma miatt. Hazánk 2009 végéig kapott arra haladékot az Uniótól, hogy a közösségi előírásoknak megfelelően a korábbi 50 helyett a literenkénti 10 mikrogrammra csökkentse az arzéntartalmat az ivóvízben. Erre a célra 200 milliárd forintos támogatási keretet használhattak volna fel az érintett települések, mégis eddig csupán az összeg 1 százalékát költötték el.

Hiába a magas – 90 százalékos – támogatási intenzitás, a társulásra kényszerített önkormányzatok nem találták a közös hangot, mert ódzkodtak attól, hogy egyéb fejlesztésekre eltett forrásaikat olyan beruházásra fordítsák, aminek egyrészt vitatott az értelme, másrészt jelentősen megnöveli az ivóvíz-szolgáltatás költségét, s vele együtt a díjakat is. Most megindult valami: Vásárhelyen döntöttek a pályázat beadásáról, Szentesen pénteken kerül a képviselők elé a kérdés. Mindkét városban milliárdos fejlesztést kellene végrehajtani, hogy a határértékre csökkentsék az arzénkoncentrációt.

Lajtos kocsi Eperjesen. A helyiek csak a messziről hozott vizet ihatják. Archív fotó: Tésik Attila
Lajtos kocsi Eperjesen. A helyiek csak a messziről hozott vizet ihatják.
Archív fotó: Tésik Attila

– A 2001-től rendelkezésünkre álló adatok alapján 52 Csongrád megyei településen haladja meg a közüzemi vízellátás keretében szolgáltatott ivóvíz arzéntartalma a literenkénti 10 mikrogrammos határértéket. 2009. december 25-ét követően az ÁNTSZ a jogszabályban foglalt határértéktől való eltérést nem fogadhatja el, annak betartatását a lakosság egészségi állapotának szem előtt tartásával el kell, hogy érje – nyilatkozta lapunknak Mucsi Gyula. A regionális tiszti főorvos hozzátette, az Országos Tisztiorvosi Hivatal a probléma megoldására az egész országra kiterjedő ütemtervet állított össze: a vízszolgáltatóktól adatokat kértek be, illetve elemzik a legfrissebb laboratóriumi eredményeket, majd véglegesítik az arzénos településlistát. Ezek után megkeresik az érintett önkormányzatokat, és tájékoztatják azokat az esetleges intézkedés szükségességéről. Nekik nyilatkozniuk kell, milyen módon tudják teljesíteni a törvényi előírásokat. Hatósági intézkedéseket ezek figyelembevételével vezetnek be.

Megkérdeztük Mucsi Gyulát, készült-e már átfogó vizsgálat arról, hogy a veszélyeztetett települések lakóinak egészségi állapotát miként befolyásolta a magas arzéntartalmú ivóvíz. Erre azt felelte, 2002 és 2004 között hazánk is részese volt egy nemzetközi epidemiológiai vizsgálatnak, amelynek során bizonyítást nyert, hogy az ivóvíz arzéntartalmának bizonyos daganatos megbetegedések kialakulásában kockázati tényezőként szerepe van.

Eperjes-sors

– Eperjesen egyetlen daganatos beteg él, ő is csak néhány éve költözött a faluba, ahol egyébként a lakosság 40 százaléka 60 év feletti – mutatott rá az ellenpéldára Kiss Csaba polgármester, aki háziorvosként is dolgozik abban a községben, ahova 2008 decembere óta lajtos kocsi viszi az ivóvizet, mert az ÁNTSZ betiltotta az ivóvízfogyasztást. A falu első embere szerint mi úgy táncolunk, ahogy az Unió fütyül, ezért hamarosan más települések is Eperjes sorsára juthatnak. Az más kérdés, hogy szükségvízellátásra évek óta 50 millió forint szerepel az országos költségvetésben, ami legfeljebb egy kisváros megsegítésére elég.

Olvasóink írták

34 hozzászólás
12
  • 34. Töklámpa 2010. április 03. 23:18
    „http://index.hu/tudomany/2010/04/03/arzenmergezesben_szenvedtek_az_andok_mumiai/”
  • 33. Töklámpa 2010. április 03. 22:54
    „27. stargate68 2010.02.26. 13:05

    Keress rá a fordított ozmózison alapuló házi víztisztítókra! Az arzént is kiszűri. 100 ezer alatt lehet venni ilyet, napi 100-200 liter tiszta ivóvizet állít elő. Ezek tények.”
  • 32. baltazar 2010. március 03. 08:06
    „Márciusban Nagymágocson is elzárják a csapokat?”
  • 31. baltazar 2010. február 27. 12:56
    „stargate68!

    Ugye ezt nem mondod komolyan. Az, hogy az ottani emberekben a tengeri hal miatt mekkora szintet ért el a felhalmozott arzén, annak mi köze lenne ahhoz hogy az ivóvízben mennyi az arzén szintje? Ugyan már!
    A vérben felhalmozott arzén szint oka lehet hogy ott a tengeri hal. Te tudod, hogy az itteni átlag polgár vérében mekkora az arzén szint? gondolok azokra, akik a vezetékes vizet isszák és nem ásványvizet.Szóval én nem tudom, de ha erről publikáltak adatokat, azt szívesen látnám. Ezért szépen megkérlek, hogy a tengeri halak okozta arzén mérgezést nem keverjük ide.
    Tény, hogy 20-30 évvel ezelőtt jobb volt az ivóvíz minősége.Még én is ittam akkor a csapvizet, és finom volt. Ma már csak ásványvizet iszom, mert a csapvíz ihatatlan (íz,bűz). Sajnos főzni csapvízzel tudunk.”
  • 30. Norbi56 2010. február 26. 21:44
    „Ez a cikk szerintem nem jó helyen van itt, hiszen ez nem szegedi vagy nem csak szegedi hír és probléma, az egész magyét sőt az Alföldet érinti....”
  • 29. Filctoll 2010. február 26. 18:41
    „És hogy is lett a sok kút arzénos?
    Nem véletlenül a kőolajosok furkálták, szaggatták, robbantották át a rétegeket amitől az arzén a felsőbb vizrétegekbe jutott?
    Ha igy van, nem a társaságnak kellene az embereket kárpótolni?”
  • 28. flexsnake 2010. február 26. 16:11
    „MOndom: lassan idd mert hideg ;)”
  • 27. Norbi56 2010. február 26. 15:55
    „Azt a 800 millió eurót két Eu alapító országban( német, francia) kellene elkölteni technológia vásárlásra, és még kivinnének at országból 80 milló Eurot egy teljességgel értelmetlen beruházásra, a megdrágúlt vízdíjat pedig számos településen nem tudnák kifizetni. A következő történne
    1. az önkormányzatok további hitelek felvételével finaszírozhatnák a vízszolgáltatást, tovább növelve eladósodottságukat és kiszolgáltatottságukat
    2. lecsökkene a vezetéskes vízfogyasztás, tovább drágítva azt az állandó kötségek fajlagos növekedése miatt, tovább nőne a palackozott vizek fogysztása, további környezetterhelést okozva a műanyagpalackokkal, a palackozott víz egy jelentős része nem hazai termék....
    3. Kiszolgáltatottságunkban kénytelenek lennénk az egyébként stratégiai vizszolgáltatást eladni (Német és Francia befektettőknek)
    Ezt nevezik modern gyarmatosításnak. Ezt segíti elő az EU szabályozás!!!”
  • 26. stargate68 2010. február 26. 13:05
    „Házi víztisztítóval arzén mentesíteni ?
    Olyan mint elefántra légpuskával lőni....
    A tengeri halas történetet nem érted ?
    A tengeri hal tartalmaz arzént, ezt a más kultúrájú országok lakói eszik (nem mi) és ezt tudják, hogy
    átlagban 1 lakos mennyi tengeri halat eszik, ez mennyi arzént tartalmaz és ez mint köztudott
    felhalmozódik a szervezetben. A vízben megengedhető arzén tartalmat ez alapján állapították meg, hogy a kettő együtt mennyi mennyiségben nem káros az emberi szervezetre.
    Ja, a nyomorult európai unió elfelejtette hogy nem csak franciák, olaszok, németek vannak (és tengerük) és mi nem komáljuk annyira a tengeri halat és így a vízben több arzén is megengedett lehetne....”
  • 25. Naca 2010. február 26. 13:00
    „A tagság előtt is ugyanazt a vizet ittuk, még sem volt semmi bajunk. Ha nincs csapvíz, ott van a fúrott vagy ásott kút. Van olyan rokonom, aki csak a saját ásott kútjából hajlandó vizet inni, közel a kilencvenhez nincs semmi baja. Túllihegjük a dolgot, mint oly sok mindent.”
  • 24. amata 2010. február 26. 12:38
    „Jó magyar szokás szerint nem cselekedtek az érintett vezetők, hanem vitatkoztak.
    Rendelkezésükre áll 200 milliárdos támogatási keret, melynek csupán az 1 százalékát költötték el?!!
    Ne szidjunk senki mást, ebben az esetben kizárólag őket lehet hibáztatni, ha igaz a hír.
    Ha ennyi pénz áll rendelkezésünkre és megegyezünk a tennivalókról, akkor hol van a probléma?
    Ott, hogy bénák, hogy nem a közösség érdekeit nézik, fogalmuk sincs ebben az esetben mit kellene tenni, és még sorolhatnám...

    amata”
  • 23. tarkan 2010. február 26. 12:35
    „Igyatok sert wazze:::)))))”
  • 22. Lenry 2010. február 26. 12:19
    „moderálva”
  • 21. flexsnake 2010. február 26. 12:08
    „moderálva”
  • 20. jq 2010. február 26. 07:58
    „Vásárolnak víztisztítót, csak éppen központilag. Ivóvízminőség javító programnak hívják. Azt nem értem, miért kell mindig megvárni, míg a körmünkre ég a gyertya. adott egy határidő, tudjuk, hogy lejár, de addig nem teszünk semmit...”
  • 19. dobi 2010. február 26. 07:40
    „Azt azért ki kell hangsúlyozni, hogy csak az EU-s szabványank nem felel meg...”
  • 18. Srác20 2010. február 26. 01:33
    „Vásároljanak víztisztítót, erre ez a megoldás. Nem olcsó, de hatékony.”
  • 17. shalomka 2010. február 26. 01:19
    „le van szarva az EU, ha eddig nem okozott megbetegedést akkor mi a fenének kell seggnyalva milliárdokat költeni?”
  • 16. baltazar 2010. február 25. 23:56
    „Nos, az ÁNTSZ 2001-es (!) jelentése szerint Lakitelek,Nagytőke térsége legfeljebb ammónium szennyezett, míg Eperjesen kétszerese volt a megengedettnek amiért le is zárták.De az még nem az új EU-s előírások szerinti kétszeres az én értelmezésem szerint.A cikk is azt taglalja (én legalábbis úgy olvasom itt is és máshol is), hogy ha az EU ragaszkodik az új előírásokhoz, akkor bizony az egész térségben alig van olyan kút, ami elfogadható.(talán Nagytőke)
    Na most azért a lajtos kocsi mindenhol, az nem lehet a megoldás.Valamit kezdeni kell.
    A tengeri halas történetet bevallom nem értem.”
  • 15. h65535 2010. február 25. 23:33
    „f3rdzso és 9349779!

    Teljesen igazatok van, csak azóta eltelt min. 30 év, amióta ti és lassan én is gyerek voltam.
    Sajnos qrvára nem az a világ van, mint akkor a 70-80-as években volt!”
34 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Regisztrációs jegy márciustól

A Tisza Volán Zrt. március 1-jétől helyközi és távolsági járatain a díjmentesen utazók számára érték… Tovább olvasom