Délmagyar logó

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 5°C | 14°C Még több cikk.

Ásotthalom, a béke szigete

Az ásotthalmi önkormányzat mégsem adja el a strandot, inkább felújítják. Petró Ferenc polgármesterrel beszélgettünk még oktatásról, sportról és arról: a kistelepülés és Szeged között kerékpárút épülhet.
– Huszonöt évvel ezelőtt jártam először Ásotthalmon, akkor a település csupán elhanyagolt tanyaközpont volt. Ma úgy gondolom: Csongrád megye egyik gyöngyszeme, a béke szigete – mondta Petró Ferenc polgármester a 4200 lelkes településről.

Ásotthalom közigazgatási területének több mint fele erdő, és sok a természetvédelmi terület. Infrastruktúrája ennek ellenére egy városéval vetekszik. A belterület száz százalékban csatornázott, és villany a külterületeken is van. A tanyavilág a rendszerváltás óta megváltozott, az ott élők 25-30 százaléka mezőgazdasági termelést folytat, ennél valamivel kevesebben nyaralónak használják a tanyájukat, a többiek azonban kényszerből élnek ott, csak az önkormányzat segítségével és különböző szociális segélyekből tudják fenntartani magukat.

A településnek két iskolája van, egy általános, és a Bedő Albert Erdészeti Szakiskola. Petró Ferenc elmondta: az intézmények színvonala bármely magyarországi iskolával vetekszik, a megfelelő körülményeket, a szükséges beruházásokat a nagy összegű sikeres pályázatokból biztosították.

Imádkozó sáska, piros madársisak

A településhez tartozó Kiss Ferenc Emlékerdő területe 17 hektár. A nyárfák között fagyal, piros madársisak, homoki nőszirom nő. Az erdei fajok mellett sok homokpusztai faj is megtalálható az emlékerdőben, él itt sisakos sáska, imádkozó sáska, ásóbéka, héja, kuvik, nyest és őz.

Az itt élők büszkék a szabadidő- és sportcentrumra is, amely méltó helyszíne a megye I. osztályú ásotthalmi focicsapat mérkőzéseinek. A településen sok a civil szervezet, ezek együttműködnek az önkormányzattal, sok esetben közösen pályáznak a település vezetésével. A polgármester kiemelte a gondozási központ 14-féle szolgáltatását, ugyanakkor elismerte: az orvosi rendelő miatt van okuk szégyenkezni. Az elavult épület felújítására készen vannak a tervek, a pénz azonban hiányzik.

Korábban megírtuk: az önkormányzat eladná a 11 ezer négyzetméter területű, kétmedencés strandot. A lehetséges beruházó azonban nem győzte meg a település vezetését, ezért inkább úgy döntöttek: megtartják és felújítják a fürdőt.

– Felmerülhet a kérdés, hogy a mórahalmi mellett mi szükség van az ásotthalmi strandra, de mi másban gondolkodunk, mint a kisváros. A fürdő területe bővíthető, táborozásra, sátorverésre kiváló – mondta a polgármester. A fiatalokra később egyébként is számítanak, engedélyes terveik vannak a Szeged–Ásotthalom kerékpárút megépítésére. Túrázó szegedi iskolásokat várnak majd, akik kipróbálhatják többek között az íjászatot is. Tervezik a külterületen élők számára iskolabusz indítását, és szeretnének létrehozni információs központként működő tanyacentrumokat is. Július elsejétől bevezetik az elektronikus ügyintézést.

– Az elmúlt nyolc-kilenc évben négymilliárd forint pályázati pénz érkezett Ásotthalomra. Szép, modern falu vagyunk. Az itt élők büszkék a lakóhelyükre – összegzett a polgármester.

Lapunkról beszéltünk

Megyejáró körutunkat kedden Ásotthalmon folytattuk: olvasóinkkal találkoztunk a művelődési ház nagytermében. Szó volt újságkészítésről, a lapunk által szervezett programokról, akciókról. Olvasóink elmondták: azért is szeretik a Délmagyarországot, mert politikai szempontból semleges.

– Reggel az első dolgom elolvasni a Délmagyarországot. A lap hiteles képet ad Csongrád megyéről – fogalmazott Petró Ferenc, Ásotthalom polgármestere a lapunk által szervezett megyejárón, kedden, a település művelődési házában. Őrfi Ferenc főszerkesztő-helyettes a 97 éves lapról mesélt, Pintér Melinda marketingmunkatárs az akciókról, játékokról, Ákos, Zorán és Fenyő Miklós koncertjeiről. Az olvasókkal beszélgetett Hocz Pál nyomdavezető, Győző-Molnár István hirdetési vezető, valamint Gonda Zsuzsanna újságíró is.

Az ásotthalmiak közölték: szeretik az újságot, mert „nincs színe", azaz politikailag semleges. Volt, aki a Gyógyír és a Szieszta mellékletet tartja a legérdekesebbnek, más kérte: írjunk többet a megyei ifjúsági életről. Egyik előfizetőnk arról érdeklődött, ha az új, korszerűbb nyomdagépeken készül majd a lap, emelkedik-e az ára. Őrfi Ferenc megnyugtatta: az új gépek miatt nem adjuk drágábban az újságot.

Olvasóinkkal nyereményekért kvízjátékot játszottunk. Az ásotthalmiak otthon voltak a művészetben, jól válaszoltak a saját településükkel és Szegeddel kapcsolatos kérdésekre is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csordultig telt a város a hét végére

A Szeged-napi rendezvénysorozathoz kapcsolódó programok és a Síkvízi Kajak-kenu Világkupa miatt… Tovább olvasom