Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Átszervezik az ÁNTSZ-t a megyében

Megszűnik az ÁNTSZ Csongrád megyei intézete, mivel a régióközpont Békéscsabára kerül. A tisztiorvosi szolgálatnál nem ez lesz az egyetlen változás: létszámleépítések és átszervezések várhatók a közeljövőben.
A megyei intézetek helyett januártól regionális központokat hoznak létre az ÁNTSZ-nél. A kormány már ki is jelölte a székhelyeket, mely a dél-alföldi régió esetében Békéscsaba lesz, annak ellenére, hogy az országos tiszti főorvos korábban Szegedet javasolta. Mindez azt jelenti, hogy Csongrád megyében több jelentős átalakulás várható a következő hetekben-hónapokban.

A legfontosabb változás, hogy megszűnik a Csongrád megyei intézet, szerepét pedig a békéscsabai régiós intézet veszi át. Az itt dolgozók egy részét – például a laborosokat és a sugár-egészségügyi decentrum munkatársait – ez csupán annyiban érinti majd, hogy más lesz a munkáltatójuk, hiszen még helyileg is ugyanott dolgozhatnak majd.
Lesznek azonban, akiket a városi intézetek szerepét átvevő kistérségi intézetekbe helyeznek át, illetve olyanok is, akiktől megválnak.

A városi intézetek átalakulása már kevesebb módosítást igényel: nagy részük csupán új nevet kap. A megyében egyedül Hódmezővásárhelyen és a Makón lesz jelentősebb változás, ezt a két intézetet ugyanis összevonják – legalábbis erre tettek javaslatot.

A létszámleépítésekkel kapcsolatban Kovács Ferenc megyei tiszti főorvos elmondta: konkrét utasítás még nem érkezett arról, mennyi dolgozótól kell megválni a jelenlegi 242-ből, az előkészítő tárgyalások ennek ellenére már hónapok óta folynak a munkavállalókkal. – Ugyanígy azt sem tudjuk, hogy az országosan nagyjából 4,5 milliárd forintot kitevő megszorításokból ránk mekkora rész esik majd – tette hozzá. – A spórolást azonban már megkezdtük: megszüntetjük a Sólyom utcai intézetet, ahol a szegedi ÁNTSZ működött, és egy épületbe, az újszegedibe költöztetjük az összes dolgozót.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Búcsú hatvan közalkalmazottól

A városi fenntartású bölcsődékben, óvodákban és iskolákban 8 százalékkal kell többet fizetni jövőre… Tovább olvasom