Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Augusztustól már a műszereket szállítják az új klinikához

Szeged - A legmodernebb technikával tudnak majd dolgozni a szegedi orvosok a megépülő új, 265 ágyas klinikai tömbben. Csak képalkotó berendezésekből 560 millió forint értékben vásárol az egyetem, köztük olyan csúcskészülékeket, amelyek korábban nem voltak elérhetők. Az épület is kezdi felvenni végleges formáját: heteken belül kész a homlokzat, és belül is már burkolnak.
Kívülről már kezdi elnyerni végleges formáját az új klinikai tömb. Az új klinikához csatlakozó 265 ágyas szárny homlokzata heteken belül elkészül, bent is már a burkolnak, és a beépített bútorokat helyezik el. Az igazán nagy munka most az eszközbeszerzés, amelynek több mint felére már megkötötték a szerződéseket.

– Ennek a beruházásnak a különlegessége, hogy nem csupán egy épületet húznak fel, hanem tartalommal is megtöltik – fogalmazott Forster Tamás, a II. számú belgyógyászati klinika és kardiológiai központ intézetvezető professzora. 560 millió forint értékben vásárol az egyetem olyan képalkotó berendezéseket, amelyeknek köszönhetően Szegeden a rendelkezésre álló legkorszerűbb technikát tudják majd alkalmazni az orvosok.

Már a belső szakipari munkákhoz érkeznek a szerelvények. Fotó: Schmidt Andrea
Már a belső szakipari munkákhoz érkeznek a szerelvények.
Fotó: Schmidt Andrea

– Nagy súlyt helyeztünk a képalkotó diagnosztika modernizálására – mondta el a professzor. – Öt új ultrahangkészüléket is vásároltunk, amelyből 3 hasonló módon hordozható, mint egy laptop. Mivel ezt a vizsgálatot szinte minden betegen elvégzik, fontos, hogy megfelelő számban álljon rendelkezésre hozzá műszer, és ha kell, könnyen mozgatható legyen az osztályok között. Ezek mellett egy kardiológiai csúcskészülék is kerül a klinikára, amely kimutatja, hogy milyen hatékonyan pumpál a szív, hogyan működnek a szívbillentyűk. A berendezés 3 dimenziós felvételek készítésére is alkalmas.

A kategória csúcsát jelenti az a lézer doppler áramlásmérő, amellyel a mikrokeringést tudják majd vizsgálni. Ilyen berendezés korábban nem volt Szegeden. A szívkatéteres labor is új műszert kap: a két labor közül a régebbit modernizálják egy szívkatéteres angiográfiás röntgenberendezéssel, illetve egy új komplett elektrofiziológiai laboratóriummal. Így két katéteres laboratórium és két elektrofiziológiai laboratórium működik majd a klinikai központban, egy épületben, amely az ország egyik legkorszerűbb invazív kardiológiája lesz.

– A sebészek munkáját segíti majd a panelműtőkben elhelyezett, kamerával és tévérendszerrel felszerelt mobil képerősítő, amellyel a műtét közbeni érfestés is lehetővé válik, valamint a mikroprocesszoros vezérlés révén pontos, könnyű felvételek készíthetők – zárta a felsorolást Forster professzor.

Tapasztó Sándor projektmenedzsertől megtudtuk: a rendelkezésre álló 12,3 milliárd forintból eddig 10,48 milliárdra szerződött le a Szegedi Tudományegyetem. Önerő-támogatásra eddig 268 millió forintot nyert, de további 793 millió forintot már szintén jóváhagytak. Az épület augusztusban lesz szerkezetkész állapotban, onnantól már a műszereket, berendezéseket szállítják.

Olvasóink írták

  • 2. savos 2013. július 10. 13:58
    „Semmihez sem értő Timár Kriszta, aki csak a Délmagyarnál tudott elhelyezkedni! Ön szerint mi értelme van a következő mondatrésznek?

    "...bent is már a burkolnak, és a beépített bútorokat helyezik el."

    Ön PolPot megyén kívül még általános iskolai bizonyítványt sem kapott volna!”
  • 1. seheresezade 2013. július 10. 13:22
    „Kivancsi vagyok a modern moszeres eljaras mennyibe kerul,vagy hany EVET kell ra varni,ha addig KIBIRJA a beteg,ha ORBANON mulna 80 evre TITKOSITANAK?!!!!!!!!!!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elpusztult Atlant, a fiatal szegedi zsiráfbika

Atlant, a Szegedi Vadaspark legfiatalabb zsiráfbikája összeesett a kifutójában - a gyorsan érkező segítség ellenére sem sikerült megmenteni az életét. Lenyelhetett valamit. Tovább olvasom