Délmagyar logó

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 12°C | 24°C

Autentikus népzenét játszanak a Szűcs testvérek

Szeged - Szűcs Bálint és Szűcs Szilárd nemcsak jó testvérek, hanem tehetséges fiatal zenészek is – autentikus magyar népzenét játszanak. Számos elismerést, díjat begyűjtöttek már, és népzenei CD-ken is szerepelnek.
– A hangjában fogott meg valami – indokolta a szegedi ságváris diák, Szűcs Bálint, miért tetszett meg neki ötéves korában a cselló. A 16 éves fiú testvérével, a 19 éves Szilárddal együtt hódítja meg az ország autentikus népzenei életét. Mindketten ötéves koruk óta zeneiskolába járnak, édesanyjuk is népzenével foglalkozott, egyszerszerűen belenőttek a muzsikálásba, és most jobbnál jobb eredményeket érnek el, díjat díjra halmoznak. Több lemezre is felkerültek már munkáik. A Táncház Egyesület megbízásából kiadott Új élő népzene című CD-n Szilárd felvidéki, dunántúli és dél-alföldi dudanótákkal, klarinétjátékkal, Bálint moldvai kobozjátékkal szerepel. A tavasszal kiadott utolsó két CD-n a két fiú szólóban és koboz-duda duóval is hallható. A Hagyományok Háza által kiadott, Táncház népzene névre keresztelt friss CD-re is felkerült szóló játékuk.

Bálint a kobozt, Szilárd a dudát szólaltatta meg Fotó: Miskolczi Róbert
Bálint a kobozt, Szilárd a dudát szólaltatta meg
Fotó: Miskolczi Róbert

Szilárd a kizárólag Dunántúlon használt hosszú furuglával is muzsikál. Most érettségizik a Ságvári Endre gimnáziumban, és orvosira jelentkezett. Az iskola méltóképpen búcsúztatta a vén diákot: emlékérmet kapott. Iskolai rendezvényeken a testvérek gyakran adtak műsort iskolatársaiknak.

– A zenélés a hobbink, de komolyan vesszük, mindennap gyakorolunk, hogy megmaradjon a rutin. Nyáron zenetáborba járunk, hogy az év közben megrendezett versenyeken minél nagyobb sikereket érjünk el – magyarázta Szilárd.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beültetések és műtétek, aranyárban

Szeged - Évente ezermilliárd forintnál is több közpénzt fizet ki az OEP – így közvetve maguk… Tovább olvasom