Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Autogram és rózsaszál a lányoknak

Kávéval és aprósüteménnyel is várták tegnap a közönséget a Szegedi Nemzeti Színház művészei a Kelemen utcai jegyirodában, ahol reggel 8-tól este 8-ig nagy sikerű nyílt napot tartottak.
Pataki Ferenc színművész kislányával a diákok gyűrűjében a jegyirodában Fotó: Frank Yvette
Időnként kicsinek bizonyult a Kelemen utcai színházi jegyiroda előtere, olyan sokan tértek be tegnap, hogy a nyílt napon jegyet, bérletet váltsanak, és találkozzanak kedvenc szegedi színészeikkel, énekeseikkel. A Tömörkény gimnázium 11/c osztálya rendhagyó irodalomórát tartott: teljes létszámban kivonult. Az egyik diák, a szegedi Horváth Csaba azt is elárulta, ritkán jár színházba, legutóbb a Csárdáskirálynőt, valamint a Rómeó és Júliát látta a szabadtérin. Most azonban osztálytársaival kedvet kapott, hogy megnézze a Teljes napfogyatkozást. Bár még csak Arany Jánosnál tartanak, hamarosan sorra kerül Verlaine és Rimbaud költészete is.

– Évekkel ezelőtt, már a Kárász utcai jegyirodás időszakban is csináltunk ehhez hasonló akciókat, amikor együtt kávéztunk a nézőkkel. Már akkor beigazolódott: szükség van a személyes találkozásokra. A lányok ilyenkor szívesen kérnek autogramot az ifjú színészektől. A bohém művészvilág ma is sokakat vonz – mondja Janik László színművész, aki feleségével, kolléganőjével, Márkus Judittal együtt beszélgetett a betérő diákokkal.

– Augusztus óta próbálok jó helyre szóló jegyet szerezni a Hegedűs a háztetőnre, de eddig sajnos nem sikerült. Most is elkéstem, már a novemberi előadásokra is csak a kakasülőre van hely – mondta Szigeti Sándorné, az Eötvös gimnázium biológia–kémia szakos tanára, aki korábban rendszeresen vásárolt bérletet is. Idén azonban nem talált magának megfelelő összeállítást, amiben vegyesen lenne próza, operett és opera, ezért inkább jegyeket próbál szerezni a kiszemelt produkciókra.

A nap folyamán egymást váltották a jegyirodában a színészek, énekesek. Somló Gábor nemcsak autogramot adott, hanem Öltöző című kötetét is dedikálta. Az akciót szervező marketingmunkatárs, Hollandi Mária háziasszonyként kávéval, ásványvízzel, aprósüteménnyel kínálta a betérő vendégeket. Kelemen Zoltánt gimnazisták vették körül. Kiderült, hogy négy évvel ezelőtt gyerekszereplőként felléptek Valló Péter Falstaff-produkciójában, és onnan ismerik a baritonistát, akit most az új Carmen-előadásról faggattak. Szombatra van jegyük, kíváncsiak rá, hogy mire számíthatnak.

Pataki Ferenc egy-egy szál rózsát is adott a diáklányoknak az autogram mellé: – Örülök, hogy közelebb kerülhetünk így a közönséghez. Ilyenkor kiderül, hogy a színészek is hús-vér emberek. Érdemes volt eljönnöm már csak azért is, mert sokan vettek most jegyet a november végi Teljes napfogyatkozás-előadásainkra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötven év után jöttek össze

Az elmúlt ötven évben először rendezett osztálytalálkozót a szegedi Rókusi Általános Iskola 1955-ben… Tovább olvasom