Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Az adománygyűjtő igazolja magát!

Egy Szőregen pénzt gyűjtő alapítványra panaszkodott telefonon olvasónk. Kiderítettük: a szervezet létezik, beteg gyerekeket segít. A történet tanulsága: érdemes igazoltatni, csekket kérni és ellenőrizni a szervezeteket.
– Ismeretlen nevű szervezet gyűjt gyerekeknek pénzt. Az ötven körüli asszony készpénzt akart. Amikor megkértem, mutatkozzon be, ingerült lett – telefonált Szőregről Szabó Józsefné. – Csak annyit láttam a papírján, hogy a Remény a beteg gyermekekért alapítványnak szed adományt. Három unokám van, nálam is megvan a helye minden fillérnek, ettől függetlenül segíteni akartam. Óvatos vagyok, mert sok a szélhámos. Csekket kértem, de a nő felháborodott, mondván, sokba kerül, és úgyse fizetem be. Ez aztán végképp gyanússá tette az egészet, úgyhogy elküldtem.

Nem kis fáradsággal, de utánajártunk: jogos-e olvasónk aggodalma. A logika azt diktálta, hogy a Tábor utcai cégbírósághoz forduljunk. Ügyfélfogadás is volt, sor is, de kivártuk. Megtudtuk, alapítványokról csak a Széchenyi téri bíróságon adnak felvilágosítást. Átkutyagoltunk, de a városi polgári irodáról is eltanácsoltak. Egy emelettel feljebb, a megyei polgári irodán azonban már nyomára akadtunk a szervezetnek. Kiderült: a Remény a beteg gyermekekért alapítványnak a Petresi utcában van bejelentett székhelye, tehát irány: Rókus. Bejártuk az összes szóba jöhető lépcsőházat, de sehol semmi. A közös képviselőnek rémlett, hogy az egyik garázsban működik egy alapítvány. A kirakaton megláttuk a plakátot, meg két nevet, de az ajtó zárva volt. Tegnap délután még egy kísérletet tettünk, sikerrel.

Csekket érdemes kérni

A bíróság Széchenyi téri megyei polgári irodáján megtudtuk, telefonon is adnak információt: az alapítvány okiraton szereplő sorszáma alapján megmondják, bejegyzett szervezetről van-e szó. A pénzgyűjtőktől érdemes csekket kérni, bár az is szabályos, ha bevételi pénztárbizonylatot állítanak ki a készpénzes adományról. Ha gyanús egy alapítvány képviselője, vagy nem található meg a megadott székhelyen, a szervezeteket felügyelő megyei főügyészséget kell értesíteni, amely szintén a Széchenyi téren működik.

Tomasovszky Balázstól, a Remény a beteg gyermekekért alapítvány vezetőjétől végre megtudtuk: három éve működnek. A harmincas férfi elmondta még: most fakereskedő, de korábban betegszállítóként dolgozott, sok beteg gyereket látott. Megfogadta, ha egyszer teheti, segíteni fog. Most teheti, ezért jegyeztette be az alapítványát. Pénzt, használt gyerekruhát, babakocsit szed össze. És igaz, kis tételekkel, de most két beteg kisgyerek gyógykezelését támogatja. Az egyik egy háromgyerekes anyuka ötéves epilepsziás kislánya, akinek a műtét utáni rehabilitációját fizeti. A másik egy alsóvárosi kisgyerek, akinek a mozgásterápiájára gyűjt. Szőregen is az ő nevében járt el egy önkéntes. Tomasovszky Balázs megmutatta: segítői fényképes megbízólevéllel járnak. Van náluk az alapítványt igazoló alapító okirat és bírósági végzés, ezt bárkinek megmutatják.
 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az érdekvédők nem tüntetnek

Nem vesznek részt a pénteki tüntetésen szervezett formában sem a gyógyszerészek, sem a diákok, sem a… Tovább olvasom