Délmagyar logó

2017. 08. 16. szerda - Ábrahám 17°C | 31°C Még több cikk.

Az alhangya – és a tekergő fekete macska

Vérkomédia – ez a különös műfaji megjelölése Martin McDonagh Az alhangya című brutálisan kegyetlen és groteszk darabjának, amit Toronykőy Attila rendezésében ma este 7 órától mutatnak be a Holdudvar-projektben a kisszínház színpadán.
Kocsis György a fekete macskával és Szívós Lászlóval a főpróbán. Fotó: Karnok Csaba
Az ír Martin McDonagh-ot egyik kritikusa a 21. század első nagy drámaírójának nevezte. Európa-szerte játsszák brutális, groteszk darabjait. Figurái szörnyű dolgokat művelnek, miközben mindennapi módon élnek.

– Varsányi Anna dramaturggal olyan kamaradarabot kerestünk, amelyben több fiatal színészünk is jó szereplehetőséghez juthat. Az alhangya azért is remek választásnak bizonyult, mert az egyik főszerepet a tapasztalt Kocsis Györgyre oszthattuk, akitől rengeteget tanulhatnak a fiatalok – mondja Toronykőy Attila, az előadás rendezője, aki volt színitanodás növendékeivel, Szívós Lászlóval, Bánvölgyi Tamással és Tóth Lamberttel már az ősszel is csinált a Holdudvarban egy közös produkciót: a Sóska, sült krumplit.

– Az öncélú erőszakról, brutalitásról, agresszivitásról szól a darab, azaz a mai világunkról, ahol nem fontosak az emberek, ezért sorra értelmetlenül halnak meg. A történetet a szerző groteszkre vette, a zenékkel mi is igyekeztünk oldani a feszültséget, enyhíteni a brutális jelenetek sokkoló hatását. Csak 16 éven felüli nézőinknek ajánljuk az előadást, azt reméljük, ők már külön tudják választani a színházat a valóságtól, és nem tekintik majd követendő mintának a trágár beszédet és az erőszakot – hangsúlyozza Toronykőy.

A női szerepekben is volt színitanodásokat láthatunk. Csorba Katát, akit a Játék a kastélyban főszereplőjeként már megismerhetett a publikum, továbbá Varga Mónikát és Kürtös Petrát. Hozzájuk képest komoly színpadi rutinnal rendelkezik a rózsaszín inges „cicafiút" játszó Boncz Ádám.

Zanza

A szadista ír terrorista egyetlen barátját, fekete macskáját otthon hagyja az apjánál. A kedvenc azonban eltekereg. Egy félnótás kerékpározás közben talál egy macskatetemet az út mentén, és elviszi a terrorista apjának, akivel igyekeznek eltitkolni az aggódó fiú előtt kedvence halálát. A terrorista azonban hazajön, és bosszút áll: kivégzi a cipőpasztával feketére festett cseremacskát és a szakadárokat...

A nézőteret a kisszínház forgószínpadán alakították ki, és a közönséget forgatják a jelenetekhez. Ezt az ötletes megoldást a kényszerűség szülte: díszletre, jelmezekre mindössze 150 ezer forintot költhettek, így az öt helyszínt a színpad különböző pontjain a meglévő kellékek felhasználásával alakították ki.

– Azzal, hogy forog a nézőtér, a másfél órás játékidő is rövidebbnek tűnik. Egyszerre hetven néző fér el a színpadon, a késve jövőket ezúttal nem tudjuk beengedni. Egyelőre öt alkalommal szerepel a darab a január-februári műsorban, de azt reméljük, szeretni fogja a közönség, így évad végéig játszhatjuk. A plusz feladatok miatt nehéz volt elfogadtatni a színházban, hogy be szeretnénk mutatni egy olyan produkciót, ami eredetileg nem is szerepelt a műsortervben. Szerencsére igazgatónk, Székhelyi József pártfogásába vette a kezdeményezésünket. Az alhangyát a mindenre nyitott, gondolkodni szerető nézőknek ajánlom, akik olyan groteszk, furcsa előadásra is kíváncsiak, amelyben nem csillog-villog minden, és nem háborodnak fel azon sem, ha embereket darabolnak fel a színpadon. Aki felhőtlen, habkönnyű szórakozásra vágyik, az inkább másra váltson jegyet – javasolja a rendező.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A matekkal küszködtek a felvételizők

A végzős általános iskolás diákok a hét végén írták meg azt a központi feladatsort magyar nyelvből… Tovább olvasom