Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

Az állam jár a legjobban a ˝kötelező béremeléssel˝

Szeged - Ha bruttó 100 ezer forintról kötelezően 120 ezerre emelik a bérünket, ki jár jól? Persze, hogy a dolgozó. Meg az állam. A fizetés emelésével ugyanis a fizetendő adó is nő.
Rendeletben határozhatja meg a kormány a bruttó 300 ezer forint alatt keresők nettó munkabérének megőrzéséhez szükséges béremelés elvárt mértékét – közölte az MTI. Azok a vállalatok, amelyek a béremelést nem hajtják végre, nem tehetnek ajánlatot közbeszerzési eljárásban, illetve nem kaphatnak támogatást a központi költségvetésből és az elkülönített állami pénzalapokból.

A módosítással a munkaügyi ellenőrzés a jövőben arra is kiterjedhet, hogy a béremelés elvárt mértékét a cégek teljesítették-e. Ugyanakkor nem állapítható meg mulasztás, ha a munkáltató igazolja, hogy az érintett munkavállalók legalább kétharmadának bérét az elvárt mértékben megemelte.

A törvény 2012. január 1-jén lép hatályba és két évig marad érvényben úgy, hogy hatályon kívül helyezése nem érinti a jogsértés megállapításáról hozott határozatok miatti jogkövetkezmények végrehajtását – közölték.

Az akár pozitívnak is mondható hír gazdasági elemzők szerint komoly terhet ró a vállalkozásokra. A törvény szerint a kormány a piaci folyamatokat figyelmen kívül hagyva kényszerítheti ki a béremelést, beleavatkozva a piacgazdaság szabályaiba.


Ha sarkítva értelmezzük a törvényt, és a munkavállaló bérét 100 ezer forintról 300 ezer forintra emeljük, meglepő eredményt kapunk arra a kérdésre: ki jár jól? Persze, hogy a dolgozó. Meg az állam. Utóbbi közel kétszer annyit kap „utánunk", mint emelés előtt. Egy könyvelő által bemutatott, a hatályos adójogszabályokra épített számítások szerint egy bruttó 100 ezer forintos fizetéssel felvett alkalmazott 160 ezer 625 forintba „kerül" a vállalkozásnak.

Mindezt úgy számolta ki, hogy összeadta nettó munkabért, a munkaerő-piaci járulék (1,5 százalék), a pénzbeli (2 százalék) és a természetbeni egészségbiztosítási járulék összegét (4 százalék), hozzávette a nyugdíjjárulékot (10 százalék), az szja-t (16 százalék) és a „tb-járulékot" (27 százalék = 1,5 százalék + 0,5 százalék + 24 százalék + 1 százalék), valamint a szakképzési hozzájárulást (1,5 százalék) is. Tette mindezt azért, mert a munkavállalónál, munkáltatónál megjelenő összes adó és járulék jelenti a teljes foglalkoztatás költségét. A számlához hozzájönnek még az esetleges kedvezmények és az áfa. – Van egy vállalkozásod. Nincs rezsid, nem kell anyagot/árut venned. Csak a „bérköltséged" van. Miből fizeted ki a dolgozónak a nettót és az államnak a bér adóit? A bevételedből. Mi lesz a számládon? A nettó bevétel meg az áfa. Mennyi marad ebből a vállalkozásodnak? – vezette le, miért áfás számlát állított ki.

Az a baj, hogy túlköltekeztünk. Magasabb fizetés, több adó. Egyszerű a képlet. Illusztráció: negymadar.blog.hu
Az a baj, hogy túlköltekeztünk. Magasabb fizetés, több adó. Egyszerű a képlet. Illusztráció: negymadar.blog.hu


A helyzetet tovább árnyalja, hogy az adókkal együtt immár a 160 ezer forintos alkalmazott mindössze 74 ezer 280 forintot visz haza, az állam 86 ezer 345 forintot „keresett".

Ha a kormány meghatározza, mennyi legyen a munkavállaló béremelése, és a példánk szerinti bruttó 100 ezer forintról 300 ezer forintra emelnék a dolgozó juttatását, a munkavállaló nettó bére 74 ezerről 186 ezer 540 forintra nőne. Az állam bevétele viszont dolgozónként a korábbi 86 ezer 345-ről – ami az összes járulékot és adót tartalmazza – 295 ezer 335 forintra ugrana. A fenti példa jól mutatja, hogy a jelentős béremeléssel a dolgozó 112 ezer 260, míg az állam 208 ezer 990 forintot nyer.
Kisebb mértékű emeléssel is a kormány jár a legjobban.

Ha 100 ezerről 120 ezerre emelik béreket, a foglalkoztatás számlája 160 ezerről 197 ezer 250 forintra nő. Igaz, mi is többet keresünk, 74 ezer helyett 85 ezret, az állam pedig 86 ezerrel szemben 107 ezret tesz el.

Olvasóink írták

49 hozzászólás
  • 49. Zéna 2011. július 15. 19:26
    „38. kalkutta
    azért nem ez a kapitalizmus! ami ebben az országban van az a kapitalizmusnak egy igen csak elferdült formája,mondhatnánk "vadkapitalizmus " ami itt van !
    És azon a szavazáson nem is tudtuk akkor mi fog itt kialakulni. Ez egy elcseszett ország lett. Egy szemétdomb. A sok rablóval együtt !”
  • 48. macs 2011. július 15. 11:18
    „Nem tudom miért, de nekem továbbra is az az egyik mániám, hogy magasabb béreket akarunk, akkor a vállalkozásoknak olyan terméket, szolgáltatást kell előállítani, melyet magasabb áron el lehet adni. A másik mániám az, hogy amíg nemzeti sport lesz az adóelkerülés, a fekete foglalkoztatás, addig mindenki azt mond amit akar, nem lesz változás.
    A harmadik mániám, ha a politikusok az óccsó és kiszolgáltatott munkaerőt tekinti a legfontosabb versenyképességi tényezőnknek, akkor nem jutunk egyről a kettőre. Tudomásul kéne venni, hogy a fejlődés és az élőmunkaigény fordított arányban állnak egymással. Ha versenyben akarunk lenni, akkor kvalikált munkaerőre, piacképes termékekre/szolgáltatásokra van szükség.”
  • 47. Larsson 2011. július 15. 10:12
    „Csak te, hisz minden bedobott terv ezt a cikket igazolja, dobálóztak már 20%-os nyugdíjjárulékról, kivezetik az szja-t, ahol mindig a dolgozó húzza a rövidebbet, majd a vállalkozó ha arra kényszerítik, hogy kompenzálják!”
  • 46. theseus 2011. július 15. 09:44
    „T. S.Cs.!

    Akkor inkább ne legyen béremelés? Inkább maradjanak a III. világbeli bérek az EU-s árak mellett, sőt, legyen alacsonyab a fizetés, mint korábban? Nehogy a gonosz állam bácsinak, a fránya jobboldali kormánynak több adóbevétele legyen?
    Arra nem gondol, hogy az állam nem "elteszi a pénzt", hanem az adókból finanszírozza pl. az egészségügyet és az oktatást, vagy éppen a nyugdíjakat? Inkább hitelből kellene, hogy még jobban eladósodjon az ország?

    Vajon csak én érzek ebben a cikkben baloldali propagandát és demagógiát?”
  • 45. aquila0126 2011. július 15. 07:29
    „Én nem álmodozom a cucializmusról csak a munkaerő megbecsüléséről, lehet, hogy nem volt teljesen érthető. Nekem szerencsére nincsenek ilyen gondjaim, csak látom mi történik Magyarországon.”
  • 44. X_Y 2011. július 15. 05:29
    „40. aquila0126 2011.07.14. 22:23
    Amiről meg te álmodozol, az bizony a cucializmus...
    Ha a munkaadód nem fizet eleget: nyitva a lehetőség máshová - akár másik országba - menni dolgozni..
    Nem csak várni a sültgalambot - meg a jóságos állam bácsit - hogy majd mindent megkapsz és csak a szádat kell nyitva tartani.

    Meg ahogy már előttem is emlegették: az államnak a saját portáján kellene először példát mutatni - aztán lehetne jogosan cseszegetni a vállalkozásokat. Mert ez kb. most ugyanaz mint az 50-es években, amikor a kulákok házait az akkori "fülkeforradalmárok" feketére festették :)”
  • 43. aquila0126 2011. július 14. 22:45
    „40. aquila0126 2011.07.14. 22:23
    Ez hülyeség volt. Visszavonom.”
  • 42. kalkutta 2011. július 14. 22:30
    „40. aquila0126 2011.07.14. 22:23
    És te honnan tudod milyen az igazi vagy jó kapitalizmus. A foxi-maxi egyetemen tanultad vagy "A fekete gyémántok" c. műből?”
  • 41. kalkutta 2011. július 14. 22:28
    „<moderálva>”
  • 40. aquila0126 2011. július 14. 22:23
    „Ami itt folyik az nem kapitalizmus, hanem rablókapitalizmus. "Mecsoda különbség uram" Ahogy a Hacsek és Sajó-ban Benedek Tibortól hallhattuk.”
  • 39. aquila0126 2011. július 14. 22:13
    „37. kalkutta 2011.07.14. 21:38
    A kérdés felvetése is annyira primitív, hogy sokan nyilván válaszra sem méltatják. Magyarországon polgári demokrácia van és nem rabszolgatartó társadalom. Nem tudom érthető-e?”
  • 38. kalkutta 2011. július 14. 22:00
    „Aquila meg Zsoltee,
    Lehet fiatalok vagytok még és nem emlékeztek, hogy 89-ben a nép óriási többséggel a kapitalizmusra szavazott (én is). Ha ti nem akkor kérdezzétek meg szüleiteket.
    Hja, hogy annak ilyen vonatkozása is van? Akkor szaladjunk Vikihez mert megígérte a földi Kánaánt. No, kb. ilyen szinten vagytok.
    Nem szoktam ingyen tanítani de annyit elárulok nektek, hogy a kapitalizmus ilyen. Hogy nem tetszik? Akkor tegyetek valamit! Legyetek ti is kizsákmányolók vagy csináljatok forradalmat. De a fülke kevés lesz.”
  • 37. kalkutta 2011. július 14. 21:38
    „Megismételném korábbi kommentemet. Azt nem moderálták ki:

    22. kalkutta 2011.07.14. 12:56

    Isten az észt osztotta el a legigazságosabban mert még senki sem panaszkodott, hogy neki kevés jutott. Pedig sok alanti kommentelőnek erősen panaszkodni kellene.

    Az még nem jutott eszetekbe, hogy mi köze van az államnak a magánszférában fizetett bérekhez? Az ilyen elvi kérdés persze magas... Így aztán könnyű dolga van fidesnek.

    Annyit tennék még hozzá, hogy a cselédek gondolkodnak így mint sok hozzászóló.”
  • 36. kalkutta 2011. július 14. 21:24
    „<offtopic>”
  • 35. Zsoltee0716 2011. július 14. 21:13
    „34. aquila0126 2011.07.14. 18:57

    A vállakozók tiltakoznak a legjobban a fizetés emelés miatt. Juj nem bírjuk kifizetni a dolgozokat(itt is csak afizikai munkásról van szó). Aki az írodába van az vagy 2x vagy3x keresni annak mint egy fizikai munkás(aki ténylegesen megkeresi a vállalkozó és a többiek fizetését). Talán egy kicsit meg kellene becsülni az embereket. Egy picit csak.
    Tudjuk, hogy írigyek elkényeztettek stb... a fönökök/vállakozók!
    Így ha tényleg egszer lenne egy picivelnagyobb minimálbér emelés, mondjuk egy nettó 10eft-tal(természetesen az adózás mardna úgyan úgy).”
  • 34. aquila0126 2011. július 14. 18:57
    „Ha végiggondoljuk a többségünk valamilyen vállalkozás alkalmazottja. A legtöbb vállalkozó minimálbér közeli béreket fizetget, amióta csak megteheti. Ha nem lenne minimálbér, sokan még csak 40-50e Ft-okat vinnének haza fizetésnapon. A vállalkozó önként soha az életben nem fog neked többet fizetni, mert munkaerő felesleg van, ezért turkálgat, fizetget, kirugdos stb. Ő pedig a terepjáróit cserélgeti. Nos hát én azt mondom ezt a langyos pocsoját végre fel kell kavarni, csak az maradjon életben aki megbecsüli a munkaerőt. A többi tünjön el a süllyesztőben! ( az elképzelés szerintem nagyon jó csak egy kicsit még alakítgatni kell)”
  • 33. fili-busz 2011. július 14. 18:32
    „Bocs.
    Rossz helyre ment!”
  • 32. fili-busz 2011. július 14. 18:31
    „moderálva off”
  • 31. Zéna 2011. július 14. 18:28
    „27. egypolgár!
    Azért ne félcsd ennyire a vállalkozókat! Egyáltalán nem kell őket sajnálni! Persze vannak gyengébb ,mondjam úgy ,hogy semmirekellő vállalkozó aki valóban nem tud többet fizetni mint a minimálbér,de ők olyanok is,ennyit is érnek.De a vállalkozók zöme igenis megtudná adni a 300 000ft-os fizetést is,de bolond lenni ha minimálbérértis talál embereket. Magam is vállalkozók között mozgok ,(de nem vagyok vállalkozó ),és látom azokat az bevételeket és kiadásokat amik valóban vérlázítóak,és felháborítóak, hogy kidugják a dolgozó szemét alamizsnával. És ha nem is nagymértékben ,de lefele mentek azok a nagy terhek is amiket az állam fele kell fizetni.”
  • 30. BabócsaiEugénia 2011. július 14. 17:33
    „10-es! Én nem szavaztam rájuk, mégis együtt szívunk. :S”
49 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝Bűnös˝ a génszennyezett kukorica és szója

Szeged - Információink szerint megyénkben nem vetettek a génszennyezett kukoricahibrid vetőmagból, 4… Tovább olvasom