Délmagyar logó

2018. 10. 18. csütörtök - Lukács 10°C | 23°C Még több cikk.

Az állóvizek felmelegedésétől függ, mikor kezdődik a gyérítés - Megkezdték a szúnyogok elleni harcot

Szeged - Még a második árhullám megérkezése előtt elvégezték Szegeden a Tisza mentén található hullámterekben és a Budzsáki-erdő víztereiben a biológiai szúnyoglárva-gyérítést. A munka a szokásosnál később kezdődött, a lárvák rohamos fejlődéséhez ugyanis meleg kell.
Tavasztól egészen októberig is eltart Szegeden a szúnyoglárvák elleni biológiai védekezés, minden az időjáráson múlik. A múlt héten többek között a Tisza mentén levő víztereket, a hullámtéri erdőket járták végig a szakemberek, s végezték el az idei első gyérítést. – Hetedik éve biológiai módszerekkel védekezünk Szegeden, immár 150 víztestet kísérünk figyelemmel egész évben – magyarázta Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft. ügyvezetője.

A munkát a szokásosnál később kezdték el, hiszen a lárvák csak akkor indulnak rohamos fejlődésnek, ha a víz hőmérséklete meghaladja a 10 Celsius-fokot. Az, hogy később köszöntött be a tavasz, a peteszámot nem befolyásolja, hiszen azok több évtizedig is életképesek, csak megfelelő körülményekre van szükség a fejlődésükhöz. Megtudtuk, a közepes lárvastádiumban a leghatékonyabb a biológiai beavatkozás, akkor lehet nagyjából 100 százalékos hatékonysággal gyéríteni. A mostani védekezés ellenőrzése is ezt támasztotta alá, 80-100 százalékos hatékonyságú volt a beavatkozás mind a csaknem 30 helyszínen.
 
Szúnyoggyérítés a gyálaréti Holt-Tiszán. Archív fotó: Kuklis István
Szúnyoggyérítés a gyálaréti Holt-Tiszán. Archív fotó: Kuklis István

Természetesen az árhullám levonulta után a megmaradó vizes foltoknál újfent ellenőrzik a lárvák számát. – Csak álló, pangó vizekben fejlődnek a szúnyoglárvák, a megfelelő vízhőmérséklet mellett magas szervesanyag-tartalom is szükséges ehhez, vagyis a belvízzel borított, vegetáció nélküli szántóföldek nem szúnyogbölcsők – magyarázta Makrai.

Az ügyvezető elmondta, továbbra is gondot okoznak a termálkifolyások a városban, ahol a szokásosnál hamarabb kell megkezdeni a védekezést, ezeket külön ellenőrzik. Példaként a SZUE fáradt fürdővizét és a gyálaréti Holt-Tiszát említette, ez utóbbi hely egyébként továbbra is Szeged legnagyobb szúnyogneveldéje. Az ügyvezető arra számít, hogy a holtág-rehabilitáció a nyáron megkezdődik, és utána azon a területen is kevesebb lesz a vérszívó.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A piros jelzés ellenére hajtott be a vasúti átjáróba, vádat emeltek a szerb kamionos ellen

A balesetben a mozdonyvezető súlyos sérüléseket szenvedett, az utasok közül senki sem sérült meg. A… Tovább olvasom