Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Az amerikai álmot nem lehet átélni

Novembertől kérhetők májusi szombatokra esküvői időpontok a szegedi anyakönyvi hivatalban. Az ifjú párok jegyzői engedéllyel és alapos indoklással választhatnak külső helyszínt.
Fotó: Karnok Csaba
Novemberben már májusi szombatokra jegyeznek elő időpontokat a szegedi anyakönyvi hivatalban. A törvény szigorúan előírja, hogy csak erre kijelölt helyeken lehet házasságot kötni, ez pedig Szegeden a városházi, a dorozsmai és a tápéi házasságkötő terem.

Szamárbőgés, szélvihar

– Ettől ritkán térünk el, jelenleg jegyzői engedély szükséges ahhoz, hogy külső helyszínt választhassanak a jegyesek – hangsúlyozta Bacsik Sándorné, az önkormányzat anyakönyvi csoportjának vezetője. – A házasságkötéshez meghitt hangulat szükséges, ez háznál, kertben vagy vendéglőben nem sikerül. Tavaly huszonöt szabadtéri esküvőből csupán kettő sikerült kifogástalanul. Nincsen olyan külső helyszín, ahol maradéktalanul szép élményt lehetne szerezni. Extrém helyszíneken egyáltalán nem működünk közre. Az anyakönyvvezető felelőssége az anyakönyv biztonsága és az esemény tökéletes levezetése. Egy ízben háznál tartottunk esküvőt, amikor a meghitt fogadalomba belebőgött a háttérből egy szamár. Egy másik szertartásnál annyira fújt a szél a kertben, hogy elvitte az anyakönyvet, és képtelenek voltunk meggyújtani a közös gyertyát, bármennyire is szerették volna a fiatalok – emlékezett.

Mobil és köcsögduda

– Megesett, hogy hiányzott a gyűrűket tartó tálca, másszor nem találtunk megfelelő asztalt, hogy rátegyük az anyakönyvet. Mivel manapság minden rendezvényről videofelvétel készül, ezeken rögtön észrevehető, mennyire szerencsétlenül sikerült az amerikai filmek nyomán megálmodott nagy esemény. Sokszor a hangosítás a gond: kínos, ha szertartás közben a menyasszony és a vőlegény sem hallják az anyakönyvvezető szavait. Családi háznál vagy vendéglőben, ahol már csörömpölnek az evőeszközök, ki-be járkálnak a családtagok, megszólal a mobiltelefon, nem teljes a harmónia.

Meghökkent az a társaság is, akik elé a jegyespár köcsögdudaszóra vonult be. A vendégek dőltek a kacagástól, az anyakönyvvezetőnek percekbe telt, mire komolyságot erőltetve magára, ki tudott lépni a násznép elé. A ruházatok közül az igénytelenséget nevezte extrémnek a csoportvezető, például azoknak a farmeres fiataloknak az esetét, akik oda is vetették, hogy „csak a papírért" jöttek.

Részeg vendégek

Az ünnepi hangulatot agyoncsapja, ha a vőlegényt a barátai élcelődve ugratják és nevetnek rajta. Szerencsére ilyenkor segít az anyakönyvvezető határozott fellépése. – Rendre utasítottam a násznépet, elégnek bizonyult egyetlen szigorú pillantásom. De az is előfordult, hogy megálltam a beszédem közepén és kiüríttettem a termet. A menyasszony sírva fakadt, a vendégek távoztak és csendben folytattuk a szertartást – emlékezett Bacsik Sándorné. – Ugyancsak kellemetlen élmény kapatos vendégekkel szemben állni, és üres üvegeket találni utánuk a székek között. Az ismerősök egymás hangulatát mérgezik, ha síró gyerekkel ülik végig az esketést.

– A videósok is meglepnek nem egyszer. Az anyakönyv ugyanis titkos, a belekerülő adatokkal együtt – magyarázta. – A gyakorlatlan családi operatőrökre végső esetben, sajnos rászólok, hogy ne a könyv tartalmát, hanem a tanúkat és a házasokat filmezzék.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rövid szócsata a betegcsereperben

Szokatlan közjátékkal folytatódott tegnap Szegeden a betegcsereper: többek között az ügyvédek… Tovább olvasom