Délmagyar logó

2018. 11. 13. kedd - Szilvia 8°C | 17°C Még több cikk.

Az amputált lábú nő szerint megalázó, ahogy a férfi bánt vele - ha nincs hely, leszállítja a sofőr Gyöngyit a troliról

Rendszeresen leszállít a troliról az egyik sofőr egy mopeddel közlekedő rokkant nőt, amikor úgy ítéli meg, kell a hely másoknak. Gyöngyi azt mondja, megalázó, ahogyan a többi utas előtt beszél vele a férfi. Tömegközlekedési eszközökön egyébként megtagadható az elektromos rokkantkocsik szállítása, az SZKT vezetője azonban a sértő hangnemért bocsánatot kért.
– Nem értem, egy sérült embert hogy lehet így megalázni – fakadt sírva Bodorné Fehér Gyöngyi. Az 53 éves asszony egy trolivezetőre panaszkodva hívta szerkesztőségünket, mert mint mondta, folyamatos konfliktusai vannak a férfival.
 
Fotó: Karnok Csaba
Fotó: Karnok Csaba

– Súlyosan mozgáskorlátozott vagyok. Az egyik lábamat amputálták, a gerincem is olyan állapotban van, hogy alig bírok mozogni. Az orvosok nem tudnak segíteni, idő kérdése, mikor bénulok le teljesen – mesélt állapotáról a nő. Nem kényelemből használja tehát az elektromos mopedet, amellyel közlekedik, ha pedig trolira száll vele, azt azért teszi, hogy a klinikára vagy a rendelőintézetbe menjen. A jármű akkumulátora ugyanis nem bír ki egy oda-vissza utat Tarjánból.

– Párom is amputált, mellette pedig szívbeteg, tavaly például naponta kétszer látogattam őt. Van tehát tapasztalatom a sofőrökről, bátran ki tudom jelenteni, hogy mindegyikük rendkívül kedves, segítőkész. Van azonban egy férfi, aki sportot űz abból, hogy leszállít a járműről.

Az utasok is mellé álltak

Gyöngyi elmesélte, bár a végállomáson mindig felengedi a trolira, ha valaki babakocsival száll fel útközben, felszólítja, hogy adja át a helyet, és szálljon le. – Az utasok több ilyen esetben is mellém álltak már. Volt, amikor a babakocsis mondta, hogy megvárja a következő járatot, de ez a sofőr minden alkalommal megmakacsolja magát, és azt mondja, addig nem megy tovább, amíg én nem szállok le. Legutóbb néhány napja történt ez meg velem. Rendkívül megalázó a helyzet és az, ahogyan beszél velem ez az ember. Nem akarok neki rosszat, tudom, hogy kisgyerekes apuka, de már nem bírom idegileg, amit velem művel.
 
Bodorné Fehér Gyöngyi azt mondja, megalázó, ahogyan a többi utas előtt beszélt vele az egyik sofőr. Fotó: Karnok Csaba
Bodorné Fehér Gyöngyi azt mondja, megalázó, ahogyan a többi utas előtt beszélt vele az egyik sofőr. Fotó: Karnok Csaba

A rokkant nőt ismeri a többi sofőr is – köztük Konkoly Ferenc is, aki a legutóbbi eset után is felvette, és elvitte a klinikáig. – Ha úgy ítélem meg, hogy biztonságosan utazik mindenki, miért ne segítenék? Mégiscsak emberek vagyunk – mondta a sofőr, aki hozzátette: véleménye szerint a babakocsi és a moped kényelmesen elfér egymás mellett, előfordult, hogy ő segített, hogy mindenkinek legyen helye a kialakított részen.

„Egy sofőr miatt ne menjek orvoshoz?"

Gyöngyi úgy fogalmazott, ha van lehetősége, már fel sem száll az őt megalázó trolivezető járatára, de van, amikor egy órát is kell várnia a következő piros trolira, így ha időre megy, nem válogathat. – Egy sofőr miatt ne menjek orvoshoz? Nem hinném, hogy ez normális – fogalmazott.

A szegedi nő panasza egy nap alatt eljutott a belföldi tömegközlekedési dolgozók szakszervezetének elnökéhez is, aki maga jelentkezett szerkesztőségünknél. Szabó István elmondta, bírósági határozat van arról, hogy a mopedek szállítása megtagadható a tömegközlekedési eszközökön. Amikor tehát valaki felveszi Gyöngyit, az a jóindulatán múlik. – Ez a kollégánk is jót akart, de ha kell a hely egy babakocsinak, nincs más megoldás, le kell szállítani a hölgyet. Más kérdés, hogy ezt hogyan teszi. Ha valóban megalázó módon, az elítélendő.

A babakocsis utas élvez elsőbbséget

Majó-Petri Zoltán, a Szegedi Közlekedési Társaság ügyvezető igazgatója is elmondta, mivel közlekedésbiztonsági szakemberek véleménye szerint az elektromos moped biztonságos rögzítése nem, vagy csak részlegesen oldható meg, Szegeden az utazási feltételek között az szerepel, hogy ez a jármű az utastérben nem szállítható. – A diszpécseri jelentések alapján tudunk arról, hogy járművezetőink az alacsonypadlós járműveiken, amennyiben a két babakocsi rögzítésére alkalmas tér üres, segítőkészek a mopeddel közlekedőkkel: előzetes tájékoztatás mellett felengedik őket, elsősorban a csúcsidőn kívül. Ha azonban időközben babakocsival érkező utas szeretne felszállni, akkor a babakocsis utas élvez elsőbbséget. Mindazonáltal amennyiben járművezetőnk viselkedése, hangneme, mondatai egy ilyen speciális helyzetben sértők voltak az utas számára, társaságunk nevében ezúton is elnézést kérek.

 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra lehet jelentkezni a Virtuózokba

A népszerű klasszikus zenei tehetségkutató, a Virtuózok negyedik évadába február 9-éig jelentkezhetnek az 1990. június 1. és 2011. május 31. között született fiatal zenészek, énekesek a www.mediaklikk.hu/virtuozok honlapon. Tovább olvasom