Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 20°C Még több cikk.

Az aranyember: Kemény Dénes

Szeged - Kemény Dénes ma az ország egyik legnépszerűbb és leghitelesebb embere. Megcsinálta a mesterhármast, zsinórban háromszor nyert olimpiát a magyar vízilabda-válogatottal.
Az 54 éves független, szabad gondolkodású polgár megóvta a politikától önmagát és csapatát is. Az aranyember „coming outja" a vadászatról szól, kísérői az erdőben két kutyája, Dömper és Zizi. Kemény Dénes az állatorvos azt mondja, „egy könnyű nehéz ellést" még mindig le tudna vezetni. A kapitány családjában a karácsony a nagy ugratások ideje is, amit az évközi ajándékozás szokásával együtt a legendás papától, Fecsó bácsitól tanult, aki hároméves korától hosszú éveken át egyedül nevelte Dénes fiát. Termékeny talajra hullott a mag, a tanítvány képes volt a fél pólócsapatot is bedobni a gimnáziumi igazgatónőnél azért, hogy Kristóf fia azt a két nyelvet tanulhassa, amelyekkel szerinte a legjobban lehet boldogulni a világban. (Amit beszélgetésünk idején még nem tudtunk, tegnaptól igen: Kemény Dénes újabb négy évre vállalta a kapitányi posztot – a szerk.)

– „Kell egy csapat!" – 2008-ban nekem már nem a régi a Régi idők focija jut az eszembe elsőként Minárik Ede szállóigévé lett szövege hallatán, hanem Kemény Dénes, s az általa vezetett háromszoros olimpiai bajnok vízilabda-válogatott. Az ön csapatában vannak most a világ legjobb játékosai?
– Nem. A világ legjobb csapata a miénk. Az összeállításnál eleve nem veszem be a csapatba azokat, akik magukban hordozzák a széthúzás lehetőségét. Soha nem hívtam a válogatottba olyat, akiknél fontosabb a saját egyéni teljesítménye, mint a csapatteljesítmény. Arra a játékosra nincs szükségem, aki jól tud aludni egy meccs után, mert ő speciel jól játszott, de a csapatnak nem ment a játék. Inkább behívok valaki mást, akár a második vonalból is, aki lehet, hogy szakmailag gyengébb, de a csapat tőle lesz erősebb.

Kemény Dénes huncutul mosolyog - talán ő már tudta, a londoni olimpiára is ő vezeti a csapatot. Fotó: Frank Yvette
Kemény Dénes huncutul mosolyog - talán ő már tudta, a londoni olimpiára is ő vezeti a csapatot.
Fotó: Frank Yvette

– Világversenyek előtt bőven kap hideget és meleget, hogy X-et és Y-t miért válogatta be a keretbe, Z-t vagy Zs-ét miért nem. Mit szokott kezdeni ezekkel a megjegyzésekkel?
– Semmit. Egyébként magánbeszélgetésekben is kapom a javaslatokat, mondják például, hogy nem mindegy, ki a 12. vagy 13. csapattag? Nagyon nem mindegy! Bárkitől jöhet az a fél gól, ami eldöntheti akár az olimpiai döntő végeredményét is. Lásd Athénban. Egyébként pedig a magyar csapat egyik legnagyobb erényének, erejének tartom, hogy bárkit cserélhetek, a játék szintje nem esik vissza.

A magyar válogatott Eredményei  kapitánysága alatt

Olimpiai bajnok (2000, 2004, 2008)
Világbajnok (2003)
Világbajnoki 2. helyezett (1998, 2005, 2007)
Világbajnoki 5. helyezett (2001)
Európa-bajnok (1997, 1999)
Európa-bajnoki 2. helyezett (2006)
Európa-bajnoki 3. helyezett (2001, 2003, 2008)
Világkupa-győztes (1999)
Világkupa 2. helyezett (2002, 2006)
Világkupa 3. helyezett (1997)
Világliga-győztes (2003, 2004)
Világliga 2. helyezett (2005, 2007)
Világliga 3. helyezett (2002)

Kísértés a jóra

– A vízilabda braziljainak is szokták nevezni a csapatot. A szellemes, technikás és eredményes játékon túl csapatszellemben – amit a medencén kívül is észre lehet venni – is ki szoktak tűnni a többiek közül. Tényleg ez is feltétele a sikernek?
– Feltétlenül. Úgy érzem, Pekingben is mi tudtuk a legjobban kezelni az olimpiai hangulatot, a világfelhajtással járó feszültséget. Délszláv riválisaink az amúgy tét nélküli egy-egy vereségük után, finoman szólva, rosszul reagáltak a helyzetre az öltözőben – vissza is esett a csapatjátékuk, hullámzott a teljesítményük, el sem jutottak el a döntőig, sem a szerbek, sem a horvátok. Nekünk nem egy vereséget, hanem három év ezüstérmes korszakának lélektani határát kellett átlépnünk.

– Az egész magyar olimpiai válogatottra is gondolva, mi a jelenti a legnagyobb veszély arra, hogy lazuljon a sportfegyelem?
– Nagy a kísértés. Egy sportembernek más versenyeknél is, de az olimpián fokozottan kell vigyáznia arra, hogy ne kerüljön túlságosan a világ legnagyobb és leglátványosabb sportrendezvényének hatása alá: ha túl sokat foglalkozik azzal, hogy mi van körülötte, ha a faluban azért járkál föl-alá, hogy világsztárokkal találkozhasson, ha kijár különféle sporteseményekre, könnyen a saját versenye szorulhat háttérbe. Mindig van ilyen, de úgy érzem, mintha Pekingben a szokásosnál is jobban elragadta volna a magyar olimpiai csapatot az amúgy tényleg fokozottan ingergazdag környezet. Tudok olyan vívóról, aki saját edzése kellős közepén elrohant, hogy lássa úszni Phelps-et. Én nem láttam. És a játékosaim se. Amíg le nem fújták az utolsó meccset is, nem mentünk ki a városba. Hazautazás előtt néztünk kicsit körül és vásárolgattunk ezt azt. Sydney-ben egyáltalán nem voltam a városban. Az athéni döntő után az esti poharazgatás közben mondta nekem Skaliczki Laci, a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, hogy rajtatok az első naptól látszott, meg fogjátok nyerni a versenyt.

Athéni szín

– Maradjunk is még egy picit a hellén fővárosban, hiszen a három olimpiai győzelem közül a legdrámaibb pillanatokat az athéni döntőben éltük át: 5-5 után a harmadik negyed végére a szerbek már 7-5-re vezettek. Milyen taktikai tanácsot tudott mondani a fiúknak a végső hajrá előtt?
– Minden nagy versenyen van a csapatnak egy rossz, vagy kevésbé jól sikerült meccse. Gondoltam, ez most van. Sajnáltam a fiúkat, hiszen addig mindenkit megvertünk. 5-5-nél még mindig nem játszottunk jól, a szerbek el is húztak 7-5-re. Következett az utolsó negyed. Annyi ötletem maradt, hogy azt mondtam a fiúknak: Ne kapjatok több gólt! Ezt többé-kevésbé elérhető célnak találták valamennyien. És ha nem kapunk több gólt, közben lőhetünk is egyet-kettőt. Rombolni könnyebb mint építkezni. És hát elkezdtek a fiúk valóban úgy védekezni mint az istenek. Ha akkor azt mondom nekik, hogy lőjetek három gólt, kiröhögnek. A három gól viszont így is meg lett. Ez egy szerencsés kimenetelű döntő volt.

– Ha már győztes góloknál tartunk, lehet tudni milyen sebességgel lövik a labdát a magyar játékosok?
– 80 és 110 km/óra között.

– Sydney, Athén, Peking. Melyik volt legjobb csapat?
– A sydney-i, az athéni és a pekingi. Ha szigorúan csak az eredményeket nézzük, Athénban 100 százalékosan teljesítettünk, hiszen minden meccset megnyertünk. Pekingben volt egy döntetlenünk, de végig szépen, egyenletesen, remek formában teljesítettünk. Sydney-ben volt két csoportmeccses vereségünk, de szenzációs véghajrát produkáltunk. Három gyermekem van, mind a hármat egyformán szeretem, mindegyiket másért. Így vagyok a csapattal is.

Ki csomózza ki a sapkákat?

– Beszélgetésünk idején még nem tudjuk, kivel vág neki a magyar vízilabda-válogatott a következő, Londonba vezető útnak. Veled uram, vagy nélküled?
– Rólam most még ne beszéljünk. Inkább a csapatról. Azt szokták mondani, aranyérmes, győztes csapaton ne változtass. Én ezt persze nem szoktam figyelembe venni. Most azonban merőben más a helyzet, ugyanis 3-6 játékos - közel a csapat fele - várhatóan átadja a sapkáját valakinek. Ilyen még nem volt. A trónkövetelők ráadásul komolyabb erőfeszítés nélkül, ajándékba kaphatják a sapkát, hiszen előző gazdáik részt sem vesznek a küzdelemben. A jövő nagy kérdése tehát: Ki csomózza ki ezeket a sapkákat?

Távol a politikától

– A politika gyakran olyan, mint a pióca, mindenre és mindenkire próbálja rászívni magát. Gondolom az aranycsapatra is. Tudom, „gatyatépő" a kérdés: tudja-e játékosairól, ki melyik párttal szimpatizál?
– Fogalmam sincs. Mi egyébként is jobban szeretjük, ha négyezren vannak a lelátón, s nem kétezren, egyik vagy a másik párt szimpatizánsai. Amikor pedig felállunk a dobogó legfelső fokára, felhúzzák a nemzetiszínű lobogót, felcsendülnek a Himnusz hangjai, egyszerre dobban a szívünk az egész országért és minden magyarért, bárhol is éljenek a világban. A szavazófülke meg olyan, mint a hálószoba, az egyiknek függönye van, a másiknak meg ajtaja, amit be lehet húzni – ami meg odabent történik, nem tartozik senkire. Persze bennünket is próbáltak belerángatni különféle politikai rendezvényekbe, csak mi nem megyünk. Annyit ígérünk mindenkinek, hogy a másik párt meghívását is hasonlóképpen, köszönettel nem fogadjuk el.

Magasles

– Bizony nagy a keletje van ma a hiteles embernek, talán ezért is örül annyira a magyar vadásztársadalom, amikor ön beszél kedvenc hobbijáról. A „konzumállatvédők" körében ugyanis divat lett – stílszerűen fogalmazva – célba venni a vadászokat is. Mit csinál ilyenkor az aranyember, puskával a kezében?
– Kaptam is olyan tanácsot, hogy ne beszéljek a vadászásról, mert nem veszik jó néven az emberek, és ártok a hitelességemnek. Szerintem meg éppen ezért kell beszélni róla. Aki nem ért hozzá, az általában csak annyit lát az egészből, hogy vérzik Bambi, az erdők mesebeli hercege. Úgy látszik, az én „coming out"-om a vadászatról szól. Meg kell értetni az emberekkel, hogy vad ott van, ahol vadászat is van. Ahol nincs, a vadak elpusztulnak, éhen halnak, járványok tizedelik, vagy éppen elgázolják őket. De fordítva is igaz, a túlszaporodás is veszélyt jelenthet. Ahol vadásznak, ott van vadgazdálkodás, etetik, gondozzák az állatokat, szabályozzák az állományt. A puska nem azért van, hogy a sok lőszert ellőjük – hússzor is kimegyek az erdőbe, míg egyszer „hangoskodni" kezdek. Talán nekem jobban elhiszik, mint másnak, hogy vadászat közben is lehet, sőt csak így szabad, roppant etikusan viselkedni az állatokkal. Amikor leesik a hó, gyakran a magaslesen köszönt rám a hajnal. A természet megnyugtat, feltölt, kikapcsol, helyreállítja az ember belső egyensúlyát. Teljesen elfeledteti a munkát, vagy éppen új gondolatok születnek, melyek segítenek meghozni a jó döntéseket. Gyakran járom az erdőt – elég, ha a kilépek házunkból –, ahová elkísérnek kutyáim, Dömper és Zizi. Az előbbi egy vizsla, profi vadászkutya, a másik egy kis tacskó, amely nagyvadkeresésre lesz jó, most éppen továbbképzésen van egy erdész barátom idősebb tacsijánál.

A győzelem biztos jele: Kemény Dénes ruhástul a vízben.
A győzelem biztos jele: Kemény Dénes ruhástul a vízben.

– Amikor nem a vizes medence szélén áll, s nem a természetet járja, mit csinál? Társasági élet, kártya?
– Kártyázni a társas vadászatok előtti estén szoktam a vadásztársaimmal. A társasági életet inkább kerülöm, a baráti társaságot viszont kedvelem, maximum 8-10-en szoktunk összejönni alkalmanként. Ami összeköt bennünket, főleg a közös hobbik: vadászat, sí, vízisí. A csapat egyik része imádja az asztalifocit. Meg is ígértem nekik legutóbb, hogy elviszem Hajdú Pistit, akit láttam csocsózni játékosaimmal – olyan szinten közvetítette a játékot, mint egy Chelsea-Arsenal meccset.

Karácsonyok Fecsó bácsival

– Amikor 2006-ban átvette a Prima Primissima Díjat, a csapat mellett édesapját, Kemény Ferencet állította képzeletben maga mellé a pulpitusra. Akkor is lehetett érezni, nem mindennapi a kapcsolata a vízilabda-utánpótlás legendás tanítómesterével, generációk Fecsó bácsijával, aki három éves korától hosszú ideig egyedül nevelte. Milyenek voltak ezek a karácsonyok kettesben?
– Az volt nekem a legszebb apuval, hogy nem kellett karácsonyig várnom arra, foglalkozzon velem, ha úgy tetszik, ajándékokat kapjak tőle a szó szoros és átvitt értelmében is. Amellett, hogy igen jó nevelést kaptam tőle, karácsony volt nekem egész esztendőben. Lehet, hogy a karácsonyfa alatt négy alsónadrág és három pár zokni sorakozott, de ugyanabban az évben angol tagozatosként, 15 évesen kivitt engem Londonba két hétre – nem véletlen, hogy érettségin én lettem a legjobb angolból. Vagy, amikor Koncz Gabi elkezdett vízisízni, látta rajtam apám, hogy majd elolvadok a gyönyörűségtől, összespórolt annyi pénzt, hogy tavasszal beállított egy csónakmotorral... Az apai útravalók közé tartoznak Fecsó nagy mondásai is, melyek közül talán a legismertebb: „Félig berúgni kidobott pénz!" Amit persze nem kell szó szerint venni, de azt jelenti, hogy bármit csinálsz, próbáld a lehető legmagasabb színvonalon végezni. És persze ő vitt le a engem a medencéhez is kicsi gyerek koromban, és ő segített hozzá az állatorvosi diplomához is.

– És mondja, doktor úr, le tudna még vezetni egy nehéz ellést?
– Egy könnyű nehéz ellést igen... Lónál nem olyan nehéz, könnyen ellik, tehénnél néha sportolni kell, kutyánál, macskánál általában könnyebb a helyzet. Idehaza közel tíz évig volt kisállatpraxisom, s a vízilabda mellett ugyanennyi ideig dolgoztam egy kisállatklinikán is Olaszországban, Comóban – így, kutyát, macskát simán meg tudnék császározni most is.

Megfűzték az igazgatónőt

– Fecsó bácsi fiaként milyen apa lett Kemény Dénesből?
– Próbálok olyan lenni, mint apám. Nálam is a legfontosabb, hogy kapjanak tisztességes nevelést a gyerekek, igyekszem nem elkényeztetni őket, ugyanakkor minél többet megadni nekik abból, ami örömükre és/vagy épülésükre szolgál. Hogy a nagyobbik fiam, Kristóf beleszeretett a vadászatba, így most ilyen jellegű ajándékot kap karácsonyra; amikor pedig lehetőség volt arra, hogy négy hónapra kimenjen Floridába tanulni egy középiskolába, azonnal azt mondtam neki, hogy menj! A nyelvtudást egyébként is a legnagyobb ajándékok között tartom számon, mint ahogy apám is így gondolta velem kapcsolatban. Minden lobbierőmet meg az összes jóképű játékosomat felhasználtam arra, hogy a középső fiam, Viktor gimnáziumi igazgatónőjénél elérjem, azt a két nyelvet tanulhassa a biológia mellett, amit én fontosabbnak tartok, mint ami a tanterv szerint járt volna.

A Magyar Sportújságírók szövetsége idén is Kemény Dénesnek ítélte Az év kapitánya díjat, melyet a Sportcsillagok gálaestjén adtak át.
A Magyar Sportújságírók szövetsége idén is Kemény Dénesnek ítélte Az év kapitánya díjat, melyet a Sportcsillagok gálaestjén adtak át.

– Melyik ez a két nyelv, amelyért képes volt a fél pólóválogatottat bedobni fia gimijének vizébe?
– Az angol meg az olasz. Nem azért erőltettem az angolt meg az olaszt, mert én is ezeket beszélem, hanem mert az a tapasztalatom, hogy míg az angollal a világon mindenütt megérteti magát az ember, a latin országokban viszont az olasszal lehet a legjobban elboldogulni. Egyébként a pólós fiúk meg csak addig húzták a szájukat, míg meg nem látták a 18 éves diáklányokat...

– Van valaki a Kemény családban, aki nemhogy az idegen nyelvet, de még a magyart is töri... És a legjobban el lehet kényeztetve.
– Két és fél éves Márk, a két bátyja kényezteti legjobban, no meg persze én is. Voltak a játékosaim nálam az olimpia után egy vacsorán, feleségekkel és gyerekekkel, s minden mama azt mondogatta, hogy irigyli a kicsit, micsoda jó dolga lehet itt az erdőszéli házikóban és környékén. Szereti a tüzet nézni, ezért a papa most mindennap begyújt neki a kandallóba. Hogy konkrétan mit kap karácsonyra? Lehet, hogy csak az anyjától fogom megtudni.

Ünnepi ugratások

– Van valamilyen különleges koreográfiája a karácsonyestéknek?
– Régebben mindig meglepetésfánk volt, amit nem is volt olyan egyszerű rejtegetni a gyerekek elől. Később a két nagy fiú már részt vett a fa díszítésében. Két kedvenc visszatérő ugratásunk is van karácsonykor. Az egyik arra megy ki, hogy mennyire tudjuk elhitetni a gyerekekkel, hogy elmarad a karácsony. A másik, ami édesapám és köztem alakult ki, s próbálok magam is tovább vinni, hogy két-három héttel karácsony előtt az ember elkezd ilyen megjegyzéseket elejteni: Jó lenne már neked egy új csizma... Mire a másik rögtön elkezd kombinálni, lehet, hogy csizmát kapok karácsonyra? Persze, hogy nem, de aranyosak ezek a beetetések. Jól sült el az a történet is, amikor a feleségemet egy telefonos trükkel sikerült meglepnem: mobiltelefont kapott, amit persze előre, díszként becsomagolva, felkötöttük a fára. Míg a többi ajándékát csomagolta, titokban, zsebből indítottam a beállított hívást, mire elkezdett zenélni valami a fán, majd mint az úr hangja az én hangomon elkezdte szólítgatni őt: Renáta!... Renáta!... Renáta, gyere már ide!... A hatás leírhatatlan. Azt gondolom, a személyesség, az ötlet, a csel, a báj, a huncutság, a figyelmesség adja meg igazán az ajándék és az ajándékozás valódi értékét és örömét karácsonykor is.

Pályaív

1978-ban Budapesten állatorvos-doktori oklevelet, 1990-ben a Testnevelési Főiskola Továbbképző Intézetében vízilabda edzői, 1998-ban vízilabda mesteredzői oklevelet szerzett. Sporttevékenysége mellett 1986-ig Magyarországon, 1996-ig Olaszországban gyakorlati és kutató állatorvosként is tevékenykedett. Visszavonulása után a Como játékosedzője, majd 1997-től a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya lett. Azóta a sportág történetének egyik legeredményesebb szövetségi kapitányává vált. 1999-ben, 2000-ben, 2004-ben és 2008-ban az év szövetségi kapitányává választották. 2000-ben a Sydney olimpiát követően a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át (polgári tagozat). 2003. augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat), 2004-ben az athéni olimpia után a vízilabda-válogatott címvédéséért a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést kapta. 2006. december 9-én a Demján Sándor által alapított Prima Primisszima Díjban részesült. 2008. augusztus 29-én a pekingi olimpiát követően az immáron háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány a Parlament kupolatermében Sólyom László köztársasági elnöktől, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől és Szili Katalintól az Országgyűlés elnökétől a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét (polgári tagozat) vehette át. 2008. novembere óta Budapest Díszpolgára.

Olvasóink írták

  • 1. BarackObama 2008. december 24. 23:21
    „jó volt olvasni”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Karácsonyi előkészületek a tápéi Fenyves utcában

Szeged-Tápé - Ellátogattunk a tápéi Fenyves utcába, megnéztük, az ott élő családok hogyan készülnek… Tovább olvasom