Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 23°C Még több cikk.

Az Árnyas utca sem hűs harminchét fokban

Szeged - Árnyas és napsugaras utcába tértünk be hétfő délután a harminchét fokos melegben Tápén. A Napsugár utcában ugyanannyira izzadtunk, mint a néhány utcával feljebb lévő Árnyasban.
Napocskával ellátott házszámtábla mosolygott ránk tegnap délután a tápéi Napsugár utcában. A ház tulajdonosa, Kenéz Csaba szerint ez hűen tükrözte tegnap az ott lakók hangulatát: kutya melegük volt.

Az autóját szerelő Csamangó László nem tudta, honnan ered a Napsugár név. Véleménye szerint csak a szó szépsége miatt nevezték el így az új osztás ezen utcáját. Mi ad itt árnyékot? – érdeklődtünk, amikor két kezünkön meg tudtuk számolni az utcában a harminchét fokos meleg ellen valamiképpen árnyat nyújtható fákat. Csamangó László elmondta: korábban kukoricaföld volt itt. – Akkor biztos melegebb volt a környéken, mint most – mondta. Egyetértettünk. A férfi – udvara árnyékosabb részén – éppen hegesztéshez készült. Azt mondta, vasárnap füvet vetett Deszken – nem hiszi, hogy bármitől jobban meg tudna izzadni életében.

A név kötelez: fák nyújtanak árnyat az Árnyas utcában. Fotó: Schmidt Andrea
A név kötelez: fák nyújtanak árnyat az Árnyas utcában. Fotó: Schmidt Andrea


Az elegáns kis utca csendes volt a délutáni forróságban: a lakók többsége komolyan betartotta a 11 és 15 óra közötti napozásstopot. Szanka Balázs kajakedzésre kerekezett innen a szegedi vízitelepre: az előírásoknak megfelelően sapkában, hátizsákjában hideg vízzel. – Csak öt perce kezdtem el egyérintőzni a focilabdával, de azt is bent a garázsban. Az itteni házak mind jól szigeteltek, ezért nem mondhatnám, hogy meleg van a Napsugár utcában – beszélt Darvas Dániel. Az általános iskolából most ballagó fiú azért szívesen magára öntött egy liter hideg vizet: néhány perc alatt megszáradt a szikrázó napsütésben.

Azt gondoltuk, innen néhány utcányira, az Árnyas utcában kellemesebb idő fogad minket, de tévedtünk. Az elnevezés, legyen szó Napsugárról vagy Árnyasról, kánikulában nem sokat számít. Bús Istvánné például a hetvenes évek óta lakik itt. Azt mondta, az Árnyas utca semmivel sem hűvösebb ilyenkor a többi tápéi utcánál. A nyugdíjas asszony férjével együtt a házuk belső udvarán kialakított kis lugasba szokott visszahúzódni a napsugarak elől. Bánkúti István pedig a medencéjében próbálta átvészelni a tegnapi kánikulát. Mesélte, ha névadásakor még árnyas is volt az utca, most már biztosan nem az. A szomszéd telken néhány napja az új tulajdonosok kilenc árnyékot adó fát vágtak ki.

Nem csak napfürdőt vett Darvas Dániel a Napsugár utcában
Nem csak napfürdőt vett Darvas Dániel a Napsugár utcában

Nyugalom és forróság a Napos úton

Péter László Szeged utcanevei című 1974-ben kiadott könyvében Árnyas és Napsugár utcáról még nem olvashattunk, ugyanakkor a Napos út az irodalomtörténész szerint arról kapta a nevét, hogy árnyéktalan. A Szegedi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság itt székelő tűzoltóinak tegnap csak a laktanyában kellett a forrósággal megküzdeniük. „A Napos úton nap volt és meleg, a laktanya udvarán lévő medence pedig üzemszerűen működött" – adott helyzetjelentést a szolgálat végén Dudás László százados. Ennél melegebb helyzetbe azonban nem kerültek a tegnapi nap folyamán, szerencsére tűzhöz nem riasztották őket.

Extrém sugárzás

Extrém, 8,1 -es UV-B sugárzást mért tegnap az Országos Meteorológiai Szolgálat, s a következő napokban is alig csökken ez az érték – márpedig ilyen magas dózis már a normál bőrtípusnál is 15-17 perc napon tartózkodás esetén bőrpírt eredményezhet. Ezért azt javasolják, délelőtt 11 és 15 óra kerüljük a napozást, és később is használjunk fényvédő krémet. Akik nem tudnak ebben az időben fedett, hűvös helyen tartózkodni, viseljenek kalapot és UV-szűrős napszemüveget, fogyasszanak sok folyadékot. A gyermekeket különösen óvni kell a káros sugárzástól.

Olvasóink írták

  • 5. büdösgyökér 2008. június 24. 19:22
    „wc-re is kocsival járok, mert tehetem”
  • 4. senkiházi környezetvédő 2008. június 24. 15:16
    „Most úgy csináltok itt, mintha lehetne valamit tenni ez ellen... Klímaváltozás van, bezzeg akkor nem hőbörögtök, amikor a szén-dioxidot fosó autótokkal mentek teszkózni... De nektek csak a hőbörgés jut eszetekbe, ha nem tetszik valamit, megelőzni, tenni valamit, azt nem...

    De igazatok van, le a nyárral, tüntessünk a forróság ellen, hozzanak jogszabályt, ami megszabja a Napnak, hogy mekkora intenzitással süssön... Ugyan kérlek...”
  • 3. Curacao 2008. június 24. 13:37
    „Hát azért az tényleg túlzás, hogy olyan meleg van, hogy a lakásban 30,5 fok van per pillanat. Tegnap éjjel lehűlt egészen 27,5 fokra amiben aztán "kiválóan" lehet pihenni. Hát valóban, hurrá, éljen a nyár! :-(((”
  • 2. TELSTAR 2008. június 24. 10:37
    „Jogos, nyáron hóviharnak kéne lenni...”
  • 1. büdösgyökér 2008. június 24. 06:25
    „botrány ez a meleg idő”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Versenytárgyalást tartanak az I-es kórház eladásáról

Szeged - A szegedi önkormányzat hamarosan pályázatot ír ki az egykori I-es kórház értékesítésére – ha pénteken rábólint a közgyűlés. Tovább olvasom