Munkatársunktól - 2008.03.19. 04:00
A 2008-as költségvetés egyik részét az állami támogatás több mint 19 milliárdos összege teszi ki, a másik rész, 22 milliárd forint az OEP-től származik, a fennmaradó hányadot – 12 milliárdot – pedig az egyetem saját bevételeiből teremti elő. Az OEP-támogatás tavaly 17 milliárd forint volt: most azért több ötmilliárddal, mert a 2-es kórház átvételével az SZTE létszáma ezer fővel nőtt.
Az 53 milliárd forintos éves egyetemi költségvetés – amely Szeged városéhoz fogható – 2008 végére 60 milliárd forint fölé is mehet, többek között a folyamatosan érkező pályázati pénzeknek köszönhetően. Az SZTE ugyanis április 15-i beadással pályázatot nyújt be a 255 ágyas klinikai tömb felépítésére, a Dugonics téri központi épület, a mérnöki kar Moszkvai körút 7–9. szám alatti székháza, valamint a Rerrich Béla téri épülettömb felújítására. Az összes pályázat együttes értéke 20 milliárd forint, csak az új klinikai tömbhöz önmagában 12 milliárdot lehet elnyerni.