Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 05. 27. vasárnap - Hella

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Szeged hírei > Az elgázolt Roland már jobban van

Az elgázolt Roland már jobban van

Szeged - Nyakcsigolya-repedéssel és néhány zúzódással megúszta az a szegedi a kerékpáros, akit a Horgosi úton néhány napja elütöttek. A gázoló cserbenhagyva áldozatát, segítségnyújtás nélkül elfutott, de az talán még megdöbbentőbb, hogy a jármű utasai sem segítettek a sérült kerekesnek.

Oláh Zoltán - 2008.02.07. 04:00
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
– Csoda, hogy ennyivel megúsztam! Ezt a mentősök mondták, miután megvizsgáltak. Később, itt a klinikán az orvosok is ugyanezt mondták. Most már én is tudom, hogy óriási szerencsém volt. Meg is halhattam volna, vagy lebénulva, mozdulatlanul is feküdhetnék. „Csak" az egyik nyakcsigolyám repedt el, illetve a fejem, a hátam és a lábam sérült meg – eleveníti fel a múlt héten szombat délután történt elgázolásának következményeit Riba Roland az új klinika baleseti sebészetén.

A 24 éves fiatalember kerékpárral tartott hazafelé a Horgosi úton, amikor egy Suzuki fékezés nélkül elütötte. A gépkocsi vezetője – hátrahagyva autóját és utastársait – elmenekült.

Riba Roland nyakmerevítővel fekszik a szegedi új klinikán.
Fotó: Miskolczi Róbert

– Hátulról nekem jött „valami", aztán csak arra emlékszem, hogy az út szélén ülök, és beszélgetek egy biztonsági őrrel – mondja a gázolás utáni pillanatokról.

Riba Roland, bár minden porcikája fájt, fel akart állni, és haza akart menni. Akkor még azt hitte, hogy csak összekoccant egy személygépkocsival. Később azonban némi segítséggel rájött, hogy a Suzuki alulról „előzte", ő fölrepült a motorháztetőre, a fejét beverte a szélvédőbe, majd az autó mögött a földre zuhant. Kerékpárja összetört, még az első csomagtartó is összegyűrődött.

A Suzuki szélvédőjét a fejével beverte, majd az autó mögött a földre esett Roland.
Fotó: Miskolczi Róbert

– Nem tudom, hogy mi lett volna akkor, ha a balesetem néptelen környéken történik, és én egy árokba zuhanok. A Suzuki tőlem mintegy húsz méterre állt meg. A biztonsági őrtől tudtam meg, hogy a vezetője elszaladt. Az autó utasai a jármű mellett állva beszélgettek, egyikük sem jött oda hozzám. A gázoló nem keresett meg, de nem is várom, hiszen cserbenhagyott – mondja már jókedvűen Riba Roland, aki lapunkból tudta meg, hogy kis híján végzetes tragédiájának okozóját, egy 42 éves szegedi férfit 48 órával a baleset után elfogták.

Bíróság elé áll

– A Suzuki vezetője beismerő vallomást tett, de arra nem tért ki, hogy miért menekült el a helyszínről – nyilatkozta lapunknak Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Közlekedési baleset gondatlan okozásával és segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják, jogosítványát bevonták. A baleset körülményeit a Szegedi Rendőrkapitányság vizsgálja. A szóvivő elmondta, hogy a cserbenhagyót napokon belül bíróság elé állítják.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!

Moderálásra küldöm 4. Di 2009.10.16. 23:13

Ha szülő lennék, a következőket mondanám az elgázolt Rolandnak: "Ejnye-bejnye kisfiam, hogy képzeled azt, hogy köröltekintés nélkül lépsz le a járdáról. Hááát! Mit képzelsz magadról? Szégyelld magad és véresen haragszom rád! Már ezt a pofont az elsőbbségadás szabályainak megsértésért kapod, a másodikat meg azért, mert sötétben mászkáltál egyedül, a harmadikat meg azért, mert elgázolt téged egy jármű!

Moderálásra küldöm 3. El Nyomottka 2008.02.07. 15:41

Rohadjon rá a lakat erre a szarházi társaságra! Én az utasoknak is letöltendőt adnék, de az elb@szott magyar bíróságtól a sofőr is max. felfüggesztettet fog kapni...

Moderálásra küldöm 2. Fehér 2008.02.07. 09:57

Az utasokról is megvan a véleményem, biztos hogy őket is megbüntetném.Van kedve beszélgetni még tőle 20méterre egy elgázolt (ráadásúl ők is abban az aútóban ültek) ember szenved. Emberségből jól levizsgáztak.Csak abban reménykedem hátha egyszer még ők is kerülnek olyan helyzetbe mint Roland és őket is ott hagyják "az árok szélén mint a kutyát". Valamit valamiért .

Moderálásra küldöm 1. Kata 2008.02.07. 08:19

Nagyon helyes, dutyiba vele hosszú évekre. Remélhetőleg jogsit se kap többé az életben.



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...